Terepjáró: Tenerife-Gomera út (2009. január 26-február 2.)

Európa legnagyobb lávabarlangjának középső szintjén járunk. Az alagutak feltárt összhossza már eléri a 18 km-t. Ennél terjedelmesebb lávacsőrendszer csak a Hawaii-szigeteken ismert – mondja spanyol vezetőnk a Cueva del Viento (Szelek barlangja) járatainak mélyén. De mi köze e barlangnak Európához? Mindössze annyi, hogy a kanári-szigeteki Tenerifén nyílnak a bejáratai, e szigetvilág pedig Spanyolországhoz tartozik. Ám akkor most melyik földrészen is vagyunk? Mégis hogyan kerültek vulkanikus szigetek az Atlanti-óceánba? Ráadásul a tenerifei, 3718 m-es Teide-tűzhányó lejtői az itt mintegy 3500 m mélyen húzódó óceáni aljzatból emelkednek ki, így ez a Föld egyik legmagasabb hegytömege!

Ahol átlyukad a földkéreg…

Kénes gázok szivárognak körülöttünk, és forró lábunk alatt a kőzet, ha a Teide csúcskráteréig kapaszkodunk. Ám ez nem meglepő, hiszen egy „forró pont” térségében járunk. Ott, ahol a mélyből feláramló magma átlyukasztja a földkérget, és vulkánokat épít(ett) fel. Ám nem kőzetlemezek határán vagyunk, ahol egyébként „természetes” lenne a tűzhányók létrejötte. E különleges „pontok” elszórtan, vagy épp egymás utáni sorozatban, vonalszerűen jelennek meg a Föld számos térségében, Kelet-Afrikától a Hawaii-szigetekig, vagy épp Szibériától az Antarktiszig. Még nem kellően tisztázott, hogy a földköpeny áramlatai miért épp e területeken mozognak felfelé a kéregben, ám ahol sikeres a forró magma felnyomulása, évmilliókon át aktív lehet a tűzhányóműködés. Ha a forró pont, vagyis a magmafeláramlás helyben marad, és igen hosszú ideig működik, az érintett kőzetlemez jelentősen, akár több 100 km távolságban is elmozdulhat fölötte. Ekkor az át­lyukasztás, a tűzhányó-felépülés mindig új és új helyen, az épp a forró pont felett elhelyezkedő kéregrészen fog bekövetkezni. Ha mindez a tengerben játszódik le, szigetsorok keletkeznek. A forró ponttól távolodva a vulkáni szigetek egyre idősebbek, erodáltabbak, domborzatuk átalakul, vulkáni formáik lassanként el is tűnhetnek. E folyamat Afrika partjaitól 100-150 km távolságban is lejátszódott, s az Afrikai-kőzetlemez óceáni részén kialakultak a Kanári-szigetek.

100 éve szunnyad

2003. A vulkanológusok kitörést jósolnak a Teide térségében: a lávaárak és az akár katasztrofális erősségű robbanások Tenerife szigetének északi lejtőit érinthetik majd! A part menti települések lakói hetekig ruhában alszanak, értékeik elmenekítve, vagy bedobozolva… Ám a kitörés elmarad. Utoljára 1909-ben lépett működésbe a vulkán: akkor egy hosszanti hasadék mentén előbukkanva ömlött a láva a lejtőkön, nagy területű bozóttüzeket okozva. Azóta egy évszázad telt már el, ám a vulkán, több ezer év adatait tekintve, átlagosan 70 évenként kezd működni, így a 2003-as riasztás sem volt teljesen légből kapott. Sőt! A hegyen elhelyezett gáz-, hőmérséklet- és rengésérzékelők egyértelműen közelgő kitörést jeleztek, ám a természet „meggondolta magát”. A Teide szunnyad még egy kicsit, de elméletileg aktívnak kell tekintenünk. Bár a történelmi idők kitöréseit túlnyomó részben a tűzhányó oldalain felnyílt hasadékok menti lávafolyások jellemezték, 1444-ben óriási robbanások kíséretében a Teide mai csúcskrátere is kitörési központ volt. 1492-ben Kolumbusz is láthatta működni a tűzhányót, miközben a szomszédos Gomera szigetét maga mögött hagyva Ny-ra fordult, és nekiindult az Atlanti-óceán átszelésének. 1706-ban a lávanyelvek az északi oldalon egészen a tengerig nyújtóztak, és elpusztították, feltöltötték Garachico nagy forgalmú kikötőjét, az egyetlen igazi természetes öblöt ezen a partszakaszon. 1798-ban 3 hónapig ömlött a láva 3000 méteres magasságból, és a kitörést robbanássorozatok is kísérték.

Az óriáskaldera

Lent, a tengerparton német és angol nyugdíjastömegek perzselik magukat a téli napsütésben, míg 3700 m-rel feljebb jeges szél fúj, időnként hó lepi be a Teide kúpját. A Nap és a szél aztán gyorsan felfalja a havat, és újra elénk bukkan a színes, magashegyi kősivatag. Éles, recsegő-ropogó lávatörmeléken, süppedős salakon és obszidiánsziklák között haladunk. A Teide kitöréseinek déli lávaárjai egy óriási, 16x9 km-es katlan belseje felé tartanak. Ez a hatalmas, sivatagos Las Cañadas-kaldera, amelynek északi szegélyén a Teide kúpja ül. A kaldera pereme, mint valami óriási tál széle, 600—800 m-es, meredek falakkal magasodik a medence fölé. Ezen a belső peremlejtőn kapaszkodunk most fölfelé. Alattunk, a 2000—2200 m-en húzódó katlan­feneket lassan töltögető, különböző korú, kémiai összetételű és fizikai megjelenésű lávafolyások meglepő színskálát alkotnak. Vörös-fekete-barna-sárga színű szikla- és törmelékmezők terítik be a terepet. A nagy ívben körbefutó kalderaperemet csak a Teide kúpja szakítja meg. Innen, föntről már képet kaphatunk annak az óriásvulkánnak a méreteiről, amely egykor itt emelkedett, és 160 ezer évvel ezelőtti „összeomlása” nyomán ránk maradt a hatalmas sebhely, maga a kaldera. Az akkori Las Cañadas-vulkán ugyanis „túlnőtte” magát, vagyis a réteges felépítésű tűzhányó-szerkezet már nem bírta megtartani az óriás hegytömeget. Katasztrofális csuszamlással járó összeroskadás következett be, melynek során észak felé a tengerbe csúszott a vulkán felső része. Maradt egy északra nyitott, nagy katlan, 2600—2800 m-ig emelkedő peremekkel, s ennek nyílására telepedett rá az elmúlt évtízezredekben a Teide-rétegvulkán kúpja.

Lávanyelvek, sziklatornyok, turisták

Terepasztalként terül el előttünk minden, ami az elmúlt évezredekben született. Kanyargó lávanyelvek, amelyek belseje hosszú alagutakat rejthet, hiszen a hígabban folyós bazaltláva felszíne ugyan gyorsan kihűl, megszilárdul, ám a belső rész e szigetelőburok alatt sokáig folyékony, képlékeny marad, és ki is folyhat a közben megszilárdult cső-kéregből.


A Teide-főcsúcs közelében egy széles melléküst is nyílik: a Viejo (Öreg)-kráter oldalain különösen sok a friss, néhány évszázados lávafolyás. Az utóbbi évezredekben ez a tűzhányó legaktívabb része. A lávanyelvek között hatalmas, világos törmeléklejtők terpeszkednek. Murvaszerű, vagy finomabbra aprózódott kőzetanyagukon szinte lehetetlen felfelé mozogni, annál egyszerűbb a lejutás: mintha süppedős hóban gázolnánk, hatalmas léptekkel trappolhatunk. Máshol a megszilárdult magma vad gerinceket alkot, sőt sziklatornyok, szélmarta kőgombák is kiformálódtak. A kalderát átszelő, lávába vágott úton mozgó turistabuszok apró játék autónak tűnnek. A forró tengerpartról rövid látogatásra érkező utasok megborzonganak a szélben, ám vadul fényképeznek, hisz ez nem épp átlagos földi látvány. Nem véletlen, hogy itt forgatták az ős-Majmok Bolygóját… Sietnek is vissza a vulkán lábán egy nyugalmasabb, biztonságos part menti apartmantelepre. Ám azt nem is sejtik, hogy az Atlanti-óceán aljzatáról magasra emelkedő vulkánóriás épp csak szunnyad…

Szöveg: Dr. Nagy Balázs
2009/2 lapszámunkban még több fotót és ábrát talál cikkünkhöz.
A Földgömb Terepjáró utak aktuális ajánlatait megtekintheti itt!