A maja civilizáció léte, fejlődése és a Yucatán-félsziget – mint helyszín, s egyben természetes életközösség – elválaszthatatlanul összekapcsolódik. E sérülékeny rendszer fenntartása már az egykori, magaskultúrát megteremtő nép számára is komoly kihívást jelentett. A túlnépesedés okozta egyensúlyzavar néhány évszázad elteltével – a páratlan innovációk ellenére is – a virágzó civilizáció összeomlását eredményezte
Bár a jelenre hagyományozott tapasztalatok segítséget jelenthetnének a természettel való együttélés szabályainak megértéséhez, úgy tűnik – a múlt hibáiból alig tanulva –, ma inkább csak a profitorientált gondolkodás érhető tetten a (tömeg)turizmusra figyelő fejlesztéseknél. Így adott a párhuzam is: a kritikus tömeg jelenlétét egykor és ma is a természeti környezet, elsősorban a növény- és állatvilág (plusz napjainkban a kultúrtörténeti értékek) szenvedik meg.
A varázsszó: „Chichen Itza” és „lisztfehér homok”
A gazdasági szempontokat előtérbe helyező intézkedések mozgatórugója a Yucatán-félsziget rendkívüli adottságaiban rejlik. Sok szempontból különleges helyszín, amely a turizmustól túlfűtött világunk egzotikumok után ábrándozó tömegeinek is vonzó célpontja lett.
A maja kultúra említése kapcsán legtöbben ugyanazokat a mexikói, guatemalai városokat – Chichen Itza, Palenque, Tikal, Tulum, Uxmal – említik. Közismert, hogy piramisok, cenoték, véres háborúzások, emberáldozatok kapcsolhatók e trópusi környezetben élt népcsoporthoz.
Ez mind igaz, de ennél persze jóval többet is megtudhat az információéhes utazó, hiszen a tágabb vidék félezer jelentősebb maja városa tálcán kínálja az érdekességeket. Alig élt még egy nép Földünkön, amelyikkel ennyit foglalkoztak... Ennek magyarázata a sok ismeretlent hordozó, gazdag történelmükön túl az életterük is: a Yucatán-félsziget sokszínű, változatos trópusi környezete.
Ez a közel két Magyarország-méretű földnyelv, amely a Maja-felföldről ereszkedik alá a Karib-tenger hófehér homokfövenyére, egyben Közép-Amerika legnagyobb kiterjedésű trópusi erdőségeinek helyszíne is.
A mélyzöld, nyirkos, ragacsos, édeskés, émelyítő rothadásszagú őserdőre a növények és állatok kivételes gazdagsága jellemző, ám a klasszikus európai, íróasztal mellőli nézőpont szerint emberi életre alkalmatlannak tűnő zöld pokolnak látszik.
Mára viszont e természeti környezet komoly értékké és vonzerővé vált, és nem kell magyarázni, hogy a ritka faóriások látványos pányva- és palánkgyökérzettel, liánok, epifitonok, broméliák, orchideák…, magányos tukánok, párban repülő színes arapapagájok, bőgőmajmok, jaguárok arra köteleznek, hogy megőrizzük e sérülékeny környezetet. Eközben azonban a sok csapadék a mészkőterületek kőzetrepedésein át gyorsan a mélybe szivárog, a talaj vékony és gyenge termőképességű, az ösvények, utak korlátozottan kiépíthetők, a kapcsolatok fenntartása mai szemmel nézve is nehézkes.
A maják 2500 éve lakják e vidéket. Itt építették fel Mezoamerika legfejlettebb civilizációját, teljes körű írásbeliséggel, magas szinten művelt tudományokkal, kifinomult építészettel és olyan fejlett mezőgazdasággal, amely a rohamosan növekvő népességet is képes volt eltartani – ez, a fejlődés csúcsán akár 25 millió főt is jelenthetett.
Hogyan működtettek ekkora rendszert, és volt-e ennek szerepe civilizációjuk hanyatlásában? Bizonyosnak tűnik, hogy a virágkor végére valószínűsített embertömeg erősen próbára tette a Maja-alföld eltartóképességét. A 9-10. században a városok elnéptelenedtek. A társadalom legkiszolgáltatottabb, de egyben a létfenntartásért felelős rétege megszökött, s itt hagyott mindent és mindenkit.
A természet és az ember 700 évig bírta az együttműködést, majd a felek közötti egyensúly felborult. Az ezt követő évszázadokban legfeljebb néhány misszionárius járt erre megmentendő lelkek után kutatni.
Yucatán újkori meghódítása: egykor sacbe, ma autósztráda és luxusvonat
Egy terület fejlesztésének elkerülhetetlen lépése a közlekedés, a hatékony helyváltoztatás feltételeinek megteremtése. Így volt ez a maják esetében is, hiszen városaik között akár békés, akár hódító szándékkal, de céljaiknak megfelelő ún. sacbe-kat építettek. Ezek a helyi kőzúzalékból tömörített, gyalogos forgalomra hivatott „fehér utak” a domborzati-vízrajzi viszonyokhoz alkalmazkodva születtek. E sűrű hálózat ugyan megbolygatta a környezetet, de a benne működő térbeli kapcsolatokat nem szüntette meg.
Az ezt követő, közel ezer évig tartó, erőteljes emberi beavatkozásoktól szinte mentes időszak valós lehetőséget teremtett az őshonos állapotok visszatérésére. Az 1970-es évek azonban döntő változást hoztak.
Luis Echeverría kormánya idején határozták el, hogy gazdasági-kulturális téren felzárkóztatják a fejletlen térségeket, köztük a Yucatán-félszigetet is. Az eltelt évtizedek beavatkozásai nyomán ma már pontosan látszanak a következmények!
Minden ígéret ellenére sem érvényesült a különleges természeti viszonyok és a pótolhatatlan kultúrtörténeti értékek megőrzését célzó megközelítés. A mai napig hagyományos életformát folytató maja népesség pedig nem versenyképes a „modernizáció kínálatát” sztrádán (ma már expresszen is) szállító globális vállalatok és bűnözői csoportok kifinomult praktikáival szemben.
Ha kíváncsi vagy hogyan tör a magának utat a Train Maya a dzsungelben és milyen hatással van ez az itt élőkre, lapozz bele nyomtatott magazinunkba!
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
