A másodpercenként változó látnivalók helyett, egy időben is statikusnak látszó világ veszi kezdetét: ami szinte követeli a befele fordulást, s kikényszeríti a gondolatok megfogalmazását. A fizikai végtelenségben eltűnő utazó óhatatlanul végiggondolja, hogy mit is kezdjen a maga sérülékeny semmiségével. A körülvevő tárgyak fontossága hirtelen megnő: a mótorkerékpárral szinte együtt érez vezetője.

A kulacs egyébként megvetett langyos vizét, mérhetetlen gyönyörűség kortyolni

A távoli fantomkép - a fata morgana - remegő tavait figyelemmel nézi a vándor, noha tudja, hogy ez csak káprázat. A tökéletes csend megélésének érzetét megduplázza a visszhang hiánya. Nincs semmi, amiről visszaverődne a hang. Ha a tájolást az utazó pontosan végezte, először csak egy folt jelenik meg a horizonton, majd a zöld szín válik érzékelhetővé. A pusztából az oázisba érkezés a paradicsomi, ősvilági aranykor életörömét adja a hatalmas ellentét miatt. A mótorkerékpáros szemeit lehunyva bukik alá az oázis vízgyűjtő melencéiben, s lubickolás közben is szemezi a vadon tekergő szőlőindákról a bogyókat, mint korhelynél az alkohol, úgy csurog szája szegletéből a gránátalma leve, s azon habozik, mely datolyakoszorú érik már?

travelcorner.com
A mótorkerékpáros szemeit lehunyva bukik alá az oázis vízgyűjtő melencéiben, s lubickolás közben is szemezi a vadon tekergő szőlőindákról a bogyókat, mint korhelynél az alkohol, úgy csurog szája szegletéből a gránátalma leve, s azon habozik, mely datolyakoszorú érik már?

A bevezető sorokban említett élethatárok kitolódása érvényes a bennszülött berberekre is. A kedvesség és vendégszeretet addigelé sosem ismert mértékével találkozhatni igen kellemetes a - másik végletet jelentő - söpredék állandó fenyegetésétől menekülve. Igen, sajnos az utóbbira is igaz a szélsőségek kitolódása. Az állandó próbálkozás, hogy a magányos utazót kifosszák, mindkét fél részéről szélsőséges figyelmet és lélekjelenlétet követel meg. A viszontagságokért a sivatagi éjszaka kárpótol: a száraz, tiszta levegőben a csillagok sosem látott száma jelenik meg. Az elfáradt mótorkerékpárosnak nem kell sátrat vernie - ugyan minek?- csak feje alá tol egy pár marék homokot, s már alszik is.

A magashegyi sivatagok elhagyott berber városai, széltől csipkézett bérckoszorúinak formái szintén túllépnek hétköznapi, európai életünk elképzeléseitől. S a vízesések! Bár csepp eső alig esik, körültünk minden kopár, de találhatni pazar sziklamedencéket, hűs, tajtékozva habzó vízzel. E helyek fellelése úgy gondolom semmihez nem hasonló erejű élményekben részesíti az utazót.

Indulásomkor a legalsó néposztályokba tartozónak éreztem magam

Régen elmúltak azok a szép idők, mikor még a BKV ellenőrök csillogó szemmel vetették rám magukat, a biztos zsákmány reményében. Ma már hozzám sem lépnek. Olaszországban, Ausztriában fényévnyinek tűnt személyem és a társadalom távolsága, mely félszavakban, gesztusokban - nevezzük metakommunikációnak - nyilvánult meg. A sivatagban viszont én a senki csóró: tekintélynek örvendtem a berberek közt. Egyik végletből a másikba cseppentem. S ha már az előbbiekben a BKV-t emlegettem!: a buszra felszálló nők először a cipőmre néznek,...aztán már tovább feleslegesen nem is vesztegetik idejüket. Ezzel szemben a sivatagban, én az 50 éves csövi (ahogy egy hölgyismerősöm nevezett) mélyfekete szemű arab gimnazista lányoktól kisérve néztem meg a Barraoutát (II) a tevés vízemelőt. De még nem beszéltem az antik római városok hihetetlenül épen maradt romjairól, a geológiához értő utazó szeme elé kerülő alakzatokról, a világháború sivatagi emlékeiről, meg a sivatagba vezető útról sem, melyeket az elkövetkezendő fejezetek tárgyalnak.

Induljunk vissza tehát 66 éves mótorommal a sivatagba

Mondom, vissza, hiszen mótorom (DKW 35O) ezelőtt több, mint fél évszázada ott masírozott az Afrika-hadtestben. Talán mostani útjának több értelme volt, mint az előzőnek.

E sorokat utazásom második hónapjában írtam Bir Soltana felé menet. Egy világháborúból itt maradt kannán ülök, az oázis nyugodtnak tűnik. Mellettem csobog a forrás. A mótoromat lejtőre állítottam, s már bekapcsolt sebességi fokozattal, hogyha megpróbálnak megtámadni, rögtön beinduljon. Egy pompás dinnyét eszek, amit ajándékba kaptam a piacon. A pálmafa tetején két madár lakmározik. A fűszeres illatot azért érzem, mert ennek az elhagyott berber városnak a lakói ide, a vízhez közel ültettek ombriát (III). A víz egyre kevesebb, mert már senki nem ápolja a csatornákat. Talán még ezt az évet kibírja ez a nemes növény.

italianrentalblog.com
S a vízesések! Bár csepp eső alig esik, körültünk minden kopár, de találhatni pazar sziklamedencéket, hűs, tajtékozva habzó vízzel.