Avagy az anatóliai pszichedelikus rocktól a rembetikóig.
Alapul véve a Földgömb mottóját, miszerint az utazás lényege a megismerés kalandja, érdemes nemcsak nyitott szemmel, de nyitott füllel is járnunk, akárhova is sodor jó sorsunk. Persze a legjobb, ha előre felkészülünk a várható zenei...

A hétvégén, május 4-5 között ismét megrendezésre kerül Budapest egyik legmenőbb kulturális-városi fesztiválja, a Budapest100, ami tavaly óta nem mellesleg az EU által is elismert városi jó gyakorlat. Idén a Bauhaus nyomában lehet belesni szebbnél szebb, de mindenképpen érdekes házak mögé. Évek óta részt veszek a Budapest100-on, most önkéntesként megnéztem, hogyan áll össze ez a nagyon egyedi és nagyon városi élmény. Mitől és mire jó ez az egész? Mi van a Budapest100 sikere mögött?

Igen, Kazincbarcika! A város 2011-ben ugyanis helyi igényekre alapozva, külső, szakértői bevonással megfogalmazott egy szlogent, miszerint ő lesz a Kolorcity, azaz a színes város! Nevethetnénk, de a városmarketing, gondos belső, azaz közösségi alapú városfejlesztéssel együtt csodákra képes. Ha beütjük a város nevét ma, 2019-ben a Google-ba, nagyon meg fogunk lepődni! Hát még, ha látjuk, hogy a színes felszín alatt valódi változás is elkezdődött.

Pár kilométerre a magyar határtól, Burgenlandban egy világhírű, úttörő példája működik a helyi megújulók felhasználásának, amely nem mellesleg a helyi gazdaságot is felvirágoztatta. A Kisközösségi Program vendégcikke következik egy olyan közeli városról, amit minden Földgömb olvasónak ismernie kell!

Riga az európai kultúra élő képeskönyve és egyben maga a szecesszió: változatos, csapongó és őrült. Az építészetileg és kulturálisan rendkívül sokoldalú városban valahogy nagyon szembejön mindaz, amely egy európai nagyvárosban manapság téma, mindez látványos és egymástól merőben elütő történelmi kosztümben.

Októberi szombat. A Budafoki út elején, a Szent Gellért téren a bágyadt őszi délutánban várom a buszt. De célom most nem pusztán kijutni Budafokra a 133E-vel, hanem, ahogy a BKV táblán egy kisebb, színes brosúra is mutatja, a Pincejárattal fogom felfedezni a kisvárost a nagyvárosban, avagy egy másik hasonlattal élve, a budapesti „Grinzinget”.

Akár a fociláz keltette fel figyelmünket Horvátország kevésbé ismert belső területei felé, akár tengerparti nyaralást tervezünk a méltán híres dalmát tengerpartra, vagy éppen Olaszországba, Varasd az autópályáról valóban csak egy ugrás. Cserébe a rádöbbenés élménye garantált és egy kis odafigyeléssel számunkra is ismerős kulturális történetekre bukkanhatunk.

Meg mindenkinek… A következő életmód trend, a japán shinrin-yoku ugyanis egyenesen azt hirdeti, hogy egy szép erdőben, hatalmas fák között eltöltött idő nemcsak lelkünknek tesz jót, de hatékonyan csökkenti a stresszt és erősíti immunrendszerünket.

Biztos, hogy nem a lakótelepi házak színvilága az egyébként rendkívül komplex panel-rehabilitáció folyamatának legfontosabb kérdése, de városképi szempontból mégiscsak heves érzelmeket vált ki lakókból, szomszédokból és egyéb városlakókból egyaránt a gyakran látványos és hangulatos, de sokszor hivalkodó és megosztó, óriási színegyveleg.

Bár a fapados légitársaságok úttörő szerepe a „városok, ahova soha nem akartam elmenni, mégis eljutottam” verseny elindításában kétségtelen, a telekocsi használata is jó lehetőség arra, hogy egy céges út során fedezzünk fel olyan helyeket, ahova egyébként valószínűleg soha nem indultunk volna el. Sergio-t, a 60 év körüli állatorvost Budapesten vesszük fel, s a tervek szerint az Udinéhez közeli Palmanova városában rakjuk ki, mi pedig robogunk tova Bologna irányába.

Szóval a helyszín a James Joyce Torony és Múzeum Dublin déli részén, Dún Laoghaire-ben. A dolog most nem James Joyce miatt érdekes, aki 1904-ben hat éjszakát töltött itt egy barátjánál, s talán az itt töltött eseménydús napok ihlették éppen a szerzőt arra, hogy az Ulysses kezdő jelenetét ide helyezze. A kérdés az, hogy mi késztette 2012-ben Írország egyig leggazdagabb önkormányzatát, Dún Laoghaire-t arra, hogy bezárja ezt az apró, de világhírű múzeumot, s azt csak előzetes bejelentkezésre nyissa ki, továbbá hogy végül miért történt másképp.

1. oldal / 2

Tanulni mindenhol lehet valamit. És ha ilyen szemmel nézünk körbe, még a legrövidebb konferencia utazáson is szinte mindig valami kincsre lehet bukkanni. Ezen a blogon „városnéző” útjaimból szemezgetek kulturális, városfejlesztési és társadalmi történéseket, amelyek hatással vannak mindennapi életünkre is.

Gyermekkoromban gyakran jártunk át Ausztriába, s édesanyám mindig azt mondta, hogy minden egyes utazás során úgy lenne jó hazajönni, hogy tanultunk valamit az út során. Még akkor is, ha az a valami csak annyi, hogy például „sógoréknál” miért van annyi virág az utcán, ami persze elég látványos volt, főleg akkoriban. Azóta rájöttem, hogy ez a virág-ügy azért picit bonyolultabb, mint ahogy én azt akkoriban gondoltam, de mindenesetre a gondolat – amelyet azóta is igaznak vélek - annyira megragadt bennem, hogy valószínűleg részben ezért lettem geográfus. Sőt, a mai napig végigkíséri életemet, s különösen munkámat.

Immáron ugyanis lassan tíz éve fejlesztek, menedzselek és szakértek az Európai Területi Együttműködések alatt futó tudástranszfer projekteket Európa-szerte, főleg a városfejlesztés, a kultúra és a szociális innováció területén. Munkámból kifolyólag tehát sokat járok külföldre: alapvetően a közszférában működő szervezetek számára szóló tanulmányutakat, szemináriumokat és workshopokat szervezek és vezetek, konferenciákon adok elő. Sok olyan helyre jutok el, ahova nem terveztem eljutni, mégis visszamennék. Sok olyan emberrel utazok együtt, akivel egyáltalán nem terveztem utazni. Mindenestre a fenti gondolat elültetése a tanulmányúton résztvevőkbe sokszor hatalmas kihívást jelent.

Pedig a dolog működik: tanulni mindenhol lehet valamit.

Hírlevél feliratkozás

Támogatóink, együttműködő partnereink