Kedves !
A tenerifei Puerto de la Cruz városának történelmi főterén egy régi polgárház is áll – belső udvarán jókora Humboldt-ábrázolással. 1799-ben ő is itt vendégeskedett, miközben Dél-Amerika felé haladt. Az Atlanti-óceán klasszikus áthajózásához a Kanári-szigetek jelentették az ugródeszkát (az utolsó élelmiszer-beszerzési helyet), az itt töltött pár sűrű napon Humboldt már csúcsra járt. Szó szerint, mert szakított időt a sziget nagy vulkánja, a Teide megmászására is... Mindent látni és tapasztalni akart, még csak 30 éves volt, óriási útra indult: a terepi természettudományos ismereteket forradalmasító többéves kutatássorozatra. Nyilvánvaló volt, hogy az első kézből szerzett információ a legpontosabb és legfontosabb, de ehhez utazni kell, személyesen alakítani a tudásszerzés útját.

Szerzőink is – változatos érdeklődési területtel és képzettséggel – ezért indulnak különleges vidékekre, közülük most is a látványosan érzékeny helyszínekről írunk. Végigjárjuk a Humboldt által az Egyenlítő térségében feltárt függőleges övezetesség szintjeit, Északkelet-Iránban felkeressük a síita világ legszentebb helyszínét, Pakisztánban megismerhette szerzőnk a tálib mozgalom szellemi hátterét adó „Dzsihád Egyetem” világát, Thaiföldön pedig a „hosszúnyakú” közösség világhíre mögötti ellentmondásokat elemezzük. Izlandon megnézzük, mivel jár a túlpörgő turisztikai hírnév és látogatótömeg, az Alföldön a helyi erővel megvalósuló vízmegtartásra koncentrálunk, hegyvidéki erdők sötét zugaiban, korhadó fatörzsek között pedig koboldokat is lesünk – mohák formájában.
Elmélyült olvasást kívánunk!
A Földgömb csapata
{joomlacontent:2693| type:intro| link| pict:1| format:TOP_IMG}
{joomlacontent:2686| type:intro| link| pict:1| format:TOP_IMG}
{joomlacontent:2688| type:intro| link| pict:1| format:TOP_IMG}
{joomlacontent:2692| type:intro| link| pict:1| format:TOP_IMG}
|