A FÖLDGÖMB

Attila és a bölcs babák

Aki a természetben nyitott szemmel jár, hamar belátja, hogy az nem igazodik az emberi léptékekhez

A nagy magasságok és szédítő mélységek bűvöletében elgondolkodhatunk, hogy a vadállatok milyen körülmények közt találnak ideális szaporodóhelyet. Létfontosságú a kérdés, hiszen az utódnevelés alatt különösen kiszolgáltatottak: védekezniük kell a szélsőséges időjárás, a ragadozók vagy épp az ember jelentette veszélyek ellen. Hazánk ritka, nagy testű ragadozómadár-fajai gyakran pont ezért is választanak magas fákat, sziklaszirteket, ragadozó emlősök és ember által nehezen járható helyszíneket.

A különleges terepek nyilván a fajok védelmi lehetőségeit is meghatározzák. Magas fák lombjai közt, sziklaszirteken, meredek partfalak közelében a hegymászótechnika lehet célravezető. Így zajlik a műfészkek és költőládák kihelyezése, a tojásvagy fiókamentés, a táplálékmaradvány-gyűjtés, gyűrűzés. És mindez összességében egész éves terepi jelenlétet igényel, hiszen a fokozottan védett, áttelelő szárnyas ragadozóink minden faja egész éves megfigyelés alatt áll. Persze a pusztában, lombkorona nélküli, ligetes környezetben némiképp könnyebb ez a munka, mint hegyi terepen, erdei körülmények között. Ráadásul itthon ritka a természetvédelmi munkához is megfelelően képzett, ám jó mászórutinnal rendelkező szakember.

Kímélő közelítés

A pufferzóna ebben az esetben azt a – rendszerint körben mérendő – területet jelenti, amin belül az emberi jelenlétet az adott faj zavarónak tekinti. Télen e kör sugara kisebb, költési időben nagyobb. Ráadásul a szakmai tudáson kívül jó adag ráérzőképesség is szükséges, amikor az érzékeny fajokhoz közelítünk – otthonukba belépve a legapróbb hiba sem megengedhető. Fejlett érzékszerveikkel minden esetben hamarabb érzékelik a közeledő embert, mint azt gondolnánk. Az ösztöneikre hallgató, óvatos állatok számára a természetvédők feltűnése is potenciális veszélyt jelent, hiszen e vadak nem tudnak különbséget tenni ember és ember között.

Meglapulva. A testvér eközben a földre helyezve várja sorát. A környezetbe olvadó, rejtő pehelytollazat színét csak a nagy, élénk narancssárga szemek törik meg

Bereczky Attila vadgazda és agrármérnök, erdész, búvár, ipari alpinista, hegymászó, barlangkutató, barlangi mentő, extrém favágó. 20 év alpinistatapasztalatát azonban nemcsak megélhetésre, de hobbija támogatására is felhasználja a hazai természetvédelemben. A honi ragadozómadár-védelemben javarészt a rendkívüli munkák elvégzéséről híres, de ritka bagolyfajaink terepi felmérését is végzi.

Határozottan, pontosan. Az ornitológiai gyűrű szakszerű felhelyezése. A rajzfilm főhős, Dr. Bubó szaporulatát itt, a természetben szemlélve új kép rajzolódik a bölcs baglyokról…

Egy apró, borsodi faluban találkozunk. Három uhuterritóriumot célzunk meg e májusi napon, fiókákat fogunk gyűrűzni. Maga a művelet a madárvádelmi munka egyfajta gyümölcse. A madarak jelölése tudományos célú, a gyűrűzők kézbe vehetik munkájuk gyümölcsét, a szaporulatot. Hiszen a fajok fennmaradásának kulcsa az éves szaporulat megléte, a terepi munka célja pedig az egyedek (és élőhelyek) egész éves védelme és szaporodásuk elősegítése. Amennyiben az élőhely minősége megfelelő és az állatok nem pusztulnak el emberi hatások következtében, a szaporulatuk a természetes szelekció mellett is biztosítja a faj hosszú távú jelenlétét.

Fák, tornyok, baglyok

Attila – még gyerekként – a zempléni nagyszülői házból indult rendszeres hegyi kalandjaira. Az ottani sziklákon kezdett el mászni teljesen egyedül, most, 25 év távlatából visszagondolva nem is veszélytelenül. Azért egyedül, mert tudta, hogy csak akkor lehet hatékonyan állatokat megfigyelni, ha szólóban mozog és nagyon csendben van. 8-10 évesen éjszakákba nyúlóan beszélgetett a családi solymászbarátokkal, s ez idő tájt – édesapja solymász madarain kívül – sok sérült, elárvult állatot is neveltek. Kilnec évesen veszélyes fák kivágásában segédkezett, gallyakat pakolt, és a munka végén kipróbálhatta a mászóvasat: ekkor már érezte, hogy később ilyen környezetben szeretne dolgozni. 12 évesen mindössze egy válltáskával felmászott a Sólyombérc Méhkas nevű szikláján (IV-es nehézségű úton), ám a 20 méteres magasságból nem tudott lejönni, csak miután elolvasta a szatyorban lapuló „Zempléni turistakalauzt”, melyből megtudhatta, hogy a sziklafal mögötti láncon miként lehetséges leereszkedni.

Távozóban. A szabdalt terep mindenkit jó kondícióban tart

Jó magasan vannak, rejtőzködnek, nehezen megközelíthetőek: a templomtornyok élővilága izgalmas témának ígérkezett számára. A baglyok iránti érdeklődése 1995-re csúcsosodott ki, ám ekkor a műfészek-kihelyezés és a ragadozómadárfészekkutatás már rendszeres szabadidős elfoglaltsága volt. A templomtoronyban lakó baglyokat – a helyi kántor és harangozó segítségével – folyamatosan figyelte, a kis faluban terjedő mendemondák azonban nagyobb méretű éjjeli ragadozóról is szóltak! Hazánk egyik legnagyobb testű ragadozójáról: az uhuról. Attila ráfeküdt a témára, és elkezdett utánuk menni – meg is találta költőhelyüket. A folyamatos nyomon követés és megfigyelés azonban ez esetben különösen nagy kihívás, hiszen a fészkelőhely rendkívül rejtett, és territóriumon belüli helyszíne akár évről évre is változhat. De ma már azt is tudjuk, hogy egy évtized alatt a korábbi pár környékbeli állomány 4 párra nőtt!

A teljes cikket A Földgömb 2016. augusztusi lapszámában olvashatja!

Szöveg és kép: Morvai Szilárd

Qatar 20161219
The Champion – Interaktív élménypark