A „Centrumban a tudás – az ELTE Természettudományi Kar anyag- és élettudományi kutatásainak bemutatkozása” című rendezvényen a résztvevők megismerhetik az élvonalbeli kutatócsoportok munkáját és bepillantást nyerhetnek a Kar új, világszínvonalú laborjaiba is. Elsősorban az tudományterületek közös kutatásainak támogatására a Természettudományi Karon létrehozzák a Nagyműszeres Kutató Centrumot, ennek keretében fogják működtetni a kutatóegyetemi projekt támogatásából az elmúlt évben üzembe helyezett pásztázó elektronmikroszkópot, transzmissziós elektronmikroszkópot, NMR-berendezést és sejtszortírozót.

Az alprojekt kutatásait közel harminc előadásismerteti a szélesebb szakmai és egyetemi közvélemény előtt, többek között a nanotechnológia, a fehérjekutatás, az immunológia, a régészet és a földtudomány témakörében.

A rendezvény különlegessége, hogy az eddigi eredményekről egy rendhagyó kiállítás díszletei között tájékoztatják a nyilvánosságot: az egyedülálló szakmai program részeként a Tudomány és esztétika című kiállítás is megnyílik, amelyen a mikro- és nanovilág érdekességei tárulnak fel látványos formában. Az érdeklődők szabad szemmel láthatatlan élőlényeket, pollenszemcséket és az iskolai kréták szerkezetét eddig soha nem látott nézőpontból is megtekinthetik.

Az ELTE Természettudományi Kara az ország egyik legjelentősebb multidiszciplináris természettudományi kutatási bázisa, a szakmai rendezvény így első kézből nyújt átfogó képet a folyó kutatásokról és tervekről. A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként szervezett esemény az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Időpont: 2011. november 24. 10 óra. (Regisztráció kezdete 9:00)
Helyszín: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Gömbaula
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A

További információ: http://kp.elte.hu/

Kezdőkép: localcooling.com