Az Országos Erdészeti Egyesület 20 éve indította útjára az Év Fája mozgalmat, amelyet 2013 óta online szavazás keretében bonyolít le erdész tagtársak, erdész kollégák és szakmán kívüli érdeklődők részvételével.

Foto: wikipedia - Eric Collin

A mezei szil (Ulmus minor) Európa nagy részén őshonos fafaj, magas hőigénye miatt elsősorban a sík- és dombvidékeket kedveli, emiatt középhegységekben csak az alacsonyabb régiókban található meg. Jellemző élőhelye a keményfás ligeterdő, ahol a kocsányos tölggyel, a magyar kőrissel és a vénic-szillel alkot állományokat. Magassága akár a 30 métert is elérheti. Rendkívül kemény, rugalmas, nehezen hasadó és szívós fáról van szó, mely tulajdonságai miatt a mezei szil hajóácsolásra, víz alatti építkezésre és – a tölgyfával vetekedve – épületfának is kiváló. Kocsigyártók, asztalosok, tímárok és csőkészítők is szívesen dolgoztak vele, s belőle, de népi gyógyászatra is alkalmazták, míg lombja kérődző állatoknak szolgált takarmányul. A mezei szil a csonkolásokat könnyen regenerálja, jól sarjad tuskóról és gyökérről is, a szomszédos egyedek gyökerei gyakran összenőnek, amelyen keresztül tápanyagcserét tudnak véghezvinni. Ezért a kivágott egyedek tuskói gyakran tovább élnek.

Ám bármennyire is szívós, a hazai szilfajok közül a legjobb regeneráló képességgel rendelkező fáról van szó, a mezei szil, ez az igen fontos és hasznos faj, a szilfavész miatt napjainkra Európa-szerte visszaszorult. Az 1918-ban megjelent, majd az 1960-as években Észak-Amerikából sajnálatosan ismét visszakerült szilfavész megtizedelte az európai szilfajokat, melyek közül legjobban a mezei szilt sújtotta. A kórokozó gombája a fatest edényeit tömi el, aminek következtében a víz és az ásványi sók szállítása nehezebbé, vagy teljesen lehetetlenné válik. A megtámadott szil egyedeken így először hervadásos tünetek jelentkeznek, majd gallyak, ágak pusztulnak el, és végül maga a fa is. Ez a problémakör is rávilágít arra, hogy az idegenből bekerült, invazív fajok mennyi gondot okozhatnak őshonos növény- és állatfajaink esetében.

A 2016-os Év Fájának választott mezei szil a magyar táj eltűnő félben lévő, egykor igen megbecsült eleme, mely megőrzése és ápolása fontos erdészeti feladat.