Az egyesült francia-angol hajóhad behatolt a Fekete-tengerre, mivel a Krím-félsziget környéke fontos bázisa volt a támadó hadműveleteknek. November 14-e azonban harc nélküli gyásznapot hozott a Balaklava térségében horgonyzó hajóhadra: az orkán a hajók legnagyobb részét a vezérhajóval együtt elsüllyesztette. Sok ezer ember vízbe fulladt, és a hadjárat sorsa megpecsételődött.

A balaklavai öböl 1855-ben, Roger Fenton fényképe
Balaklava stratégiai helyzetét bizonyítja az 1993-ig, az öbölben működött, titkos tengeralattjáró bázis is. A képen a tengeri kijárat látható

A tudománytörténetben egészen más jelentősége volt a balaklavai orkánnak. A szerencsétlenség arra késztette a kor természettudósait, hogy az egész kontinensre kiterjedő, utólagos adatgyűjtést végezzenek az orkán pályájáról és “élettörténetéről”. A mai értelemben vett meteorológiai szolgálat akkor még Európa egyetlen országában sem létezett. Ezért a francia csillagász, Leverrier vette kezébe a balaklavai orkán vizsgálatait. Több évnyi feldolgozómunka és elemzés révén bebizonyította, hogy a szélvihar előzetesen végigvonult Európa nyugati és középső részén, és több napnyi idő telt el, amíg a Fekete-tenger fölé eljutott. A hajóhad tehát védett helyre vonulhatott volna, ha létezett volna már olyan hírközlő szolgálat, amely tudósítást küldhetett volna a Nyugat- és Közép-Európában uralkodó időjárásról.
Ezek után már nyilvánvaló volt annak a szükségessége, hogy állandóan működő időjárási szolgálat létesüljön minden országban.

Az öböl mai látképe

Forrás: Tudományos Breviárium, 1971
Kép: wikipedia (ma: Tomasz Wojtyś)