E különleges, mediterrán éghajlatú partvidék önálló növényföldrajzi egység, a Fokváros fölötti, távolról asztalsimaságúnak tűnő Tábla-hegy vegetációja a botanikus kerteket idézi. A sajátos hangulatot pedig csak fokozza, hogy a tengerparton pingvinkolóniák is élnek, a sziklaszirteken pedig fókák napoznak.

A környékbeli tengerszakaszok bővelkednek halban, hiszen itt találkozik az Indiai-óceán felől érkező, tápanyagban gazdag meleg Agulhas-áramlás, és az Antarktisz irányából jövő hideg oxigéndús Benguela-áramlás.

A fokvárosi partoktól délre a szárazföld messze benyúlik a tengerbe, elvégződése pedig Afrika „legdélnyugatibb” pontja, a Jóreménység foka. E szeles, hírhedt déli tengerszakasz és partvidék azonban nincs olyan extrém déli helyzetben, mint első hallásra gondolnánk: a Jóreménység-fokának földrajzi szélessége – dél-amerikai összehasonlításban – mindössze a La Plata vidékéig, Buenos Airesig, vagy a kontinens másik oldalát idézve, Santiagóig nyúlik le!

E hűvös, hullámostromolta, sziklás kiszögellés annak köszönheti hírnevét, hogy a gyarmati időszakban az Ázsia felől Európába tartó hajók Afrika kerülésekor a meglehetősen viharos déli vizeken e déli partszegély öbleit követték. Ám gyakran fordultak túl korán északnak egy-egy nagyobb öblözetnél, és ennek zátonyra futás lett a vége... Ha azonban szerencsésen navigáltak és meg tudták kerülni még a Jóreménység-foka kiugró sziklaszirtjeit is, akkor már nyugodtan északra kanyarodhattak, és a Benguela-áramlással is segítve hajózhattak Európa felé.

kép: exterra