Mint köztudott a bogarak testét kemény kitinpáncél védi, innen a dobozhasonlat. A kitin egy hosszú molekulaláncú polimer, amelynek építőanyaga egy acetátgyökkel és nitrogénnel megerősített cukormolekula lánc. Tulajdonságai figyelemre méltóak, igazából csak a forró, töményebb savak oldják, így a bogarunk a természetben viszonylag biztonságban érezheti magát, eltekintve az énekesmadaraktól, a denevérektől, a süntől a cickányoktól és a gyíkoktól.
Kevesen tudják, hogy a kalapos gombák váza is bőven tartalmaz kitint, ezért is foglalnak el a gombák többek között önálló helyet a növények és állatok birodalma között.

Ez a dobozba zártság azonban nemcsak előnyökkel, hanem hátrányokkal és egyedi módosítások kialakulásának szükségességével is jár. Az izmok értelemszerűen belülről mozgatják a bogarat, ami statikailag maximálisan 20 cm –es testhosszúságot tesz lehetővé, szemben a külső izmokkal mozgatott, csontos vázzal rendelkező állatokkal, ahol a testméret végső határa a 16 m-es brontosaurus nagysága.
A bogarak illetve a rovarok légzése is egyedi jelenség; egy úgynevezett tracheahálózattal történik: a potroh hátoldalán lévő szellőzőaknához egy bonyolult belső csőhálózat tartozik, ami a levegőt szinte a sejtekig szállítja. Ezért a rovarok vérének oxigénszállító funkciója okafogyottá vált, és elsősorban tápanyag-elosztó és állagtartó szerepe van. Csak a teljesség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy egyes csigáknak viszont kék színű vére van, mivel vértesteikben vas helyett a réz a központi atom.

A futrinkák a legvérszomjasabb ragadozók közé tartoznak. Bővebb rokonságukkal, a bábrablókkal, futóbogarakkal, ciripelőfutókkal, cicindélákkal hernyókat, csigákat és más rovarokat tépnek szét, amely arányaiban azt tételezi, mintha az oroszlán minden nap több elefántot vacsorázna meg. Vadságuk mellett színük is feltűnő, elég csak a fémfényű rezes és lapos kékfutrinkára gondolni.

A kitindoboz nem mellesleg véd a kiszáradástól, véd a víztől, így a bogarak számára jó lehetőség nyílt a tengerek kivételével minden földi élőhely meghódítására.
Vadvíz alatti ragadozók a csíborok és csíkbogarak. A levegő-víz határt a keringőbogarak uralják, amelyek mint kis fekete gyöngyszemek cikáznak a vízfelszínen, és alkalmazkodásukat odáig vitték a határközegen történő vadászatban, hogy szemük is kettéosztott. Alsó részével a víz alatti világot pásztázzák, még a felső résszel a fenti történéseket figyelik. (De vannak barlangok mélyén élő bogarak, a vakfutrinkák, amelyek elszigeteltségük okán szinte barlangonként új fajjá fejlődtek.)

Színekben azonban egyértelműen mégsem ők, hanem a díszbogarak viszik el a pálmát. A fenyves és hársfa díszbogár zöld ékszerként csillog, a magyar és fűzfa virágdíszbogár pedig még ezt is felülmúlja azzal, hogy a fémzöld alapon további le sem írható szépségű színárnyalatokat visel.
Ha az eleganciát pontozzuk akkor a cincéreké az első díj. Szintén fémes zöld a pézsmacincér (a kezdőképen), ami ráadásul nevéhez méltóan kellemes pézsmaszagot áraszt. De ismeretesek piros (borókacincér), kék (kék korongcincér) és drapp (diófacincér) színkollekciók is. Ám véleményem szerint nemcsak a cincérek hanem az összes bogár közül a legszebb faj az öreg bükkfákban élő havasi cincér - szürkéskék alapon fekete foltokkal és ugyancsak kék, fekete pamacsos csáppal. Nyilván szépsége és ritkasága okán lett a Duna-Ipoly Nemzeti Park címerállata.

A szarvasbogár és az orrszarvúbogár nem színeivel, hanem meghökkentő formáival hódít. Mindkettő védett faj, mivel élőhelyeik, a száradó tölgyeket és tölgytuskókat az erdészek nem szívesen látják a területükön mint fertőző gócokat. .A szarvasbogárnak ismeretesek kisebb testvérei is. A fémes, a tülkös, a szőrös szarvasbogár ugyan jóval kisebb, mint a névadó faj, szépségük azért nagyító nélkül is megkapó.

Lehetne még dicsérni a gömb alakú, ékkő formájú levélbogarakat, a csinos katicákat, a szintén fémzöld virágbogarakat, a holyvákat, a nünükéket, de még a szerény és visszahúzódó poszogó taplóbogarat is.
Petőfi nem biztos, hogy rájuk gondolt, de amit írt az rájuk is igaz. „Természet oh dicső természet, mely nyelv merne versenyezni véled?” Elképesztő változatosság, ami elképesztő iramban tűnik el...

Szöveg és kép: Ifj. Vasuta Gábor