Amikor a német építész és tengerkutató, Wolf Hilbertz a tengermélyi sivataggá vált zátonyokról hallott, továbbgondolta a 70-es években tett fejlesztését. Annak idején fémszerkezeteket merített a mélybe, amelyeken élőlényekre ártalmatlan, gyenge elektromos áramot futtatott át. Ezzel pedig meggyorsította a tengeri mész kiülepedését a fémvázakon. Ezt a “Biorock”-technológiát ma is több, mint 20 országban használja az építőipar, főként Délkelet-Ázsiában, a Karib-térségben, az Indiai- és a Csendes-óceán partvidékén.

A tengeri szennyeződésekre és a világtengerek melegedésére egyébként is erősen érzékeny virágállatok számos faja a korallékszer-kereskedelem miatt mára a kihalás szélére sodródott

Első, louisianai (USA) kísérletei alkalmával Hilbertz felfigyelt rá, hogy hamarosan népes osztrigatelepek lepték el a szerkezeteket, és birtokba vették a frissen keletkezett mészfelületeket. E megfigyelések alapján koralltermő vidékeken is kipróbálták a módszert - és működött.

Bali északnyugati vizeiben 2000-ben elhelyezték az első gyengeáramú fémszerkezetet, melyet mára hatalmas, színes, egészséges, kemény vázú koralltelepek borítják, újra kiváló élőhelyként szolgálva a tengeri flórának, faunának. Az eljárás hatására ugyanis az átlagos növekedési ütemüknél (kb. 1cm/év) 2-6-szor gyorsabban fejlődnek a korallok, így néhány év alatt két hektáron sikerült újjáépíteni a híres Pemuteran környéki korallszirteket, ahová nem kis meglepetésre a minden eddiginél dúsabban pezsgő élet is visszaköltözött. Sőt, e korallok ellenállóbbak a vegyi szennyezéssel szemben és a melegedő vizek sem viselik meg őket súlyosan.

A korallvidék feltámasztása ráadásul a helyi gazdaságot is felpezsdítette, több a turista, a búvárboltok száma is megkétszereződött, és még a halászok sem panaszkodhatnak, hálóik újra tele vannak - míg 2000 előtt már semmit sem tudtak fogni a holt tengerfenék környezetében.

BBC-filmrészlet a lüktető korrallzátonyi életről:

forrás: DiscoveryNews
kép: wikipedia:Yumi Yasutake, NOAA; wikipedia: Toby Hudson