Alacsony, pocakos, sárga bőrű emberként elefántfejjel ábrázolják, melynek csak egyetlen agyara van. Kezében egy kagylót, egy diszkoszt, egy elefántösztökét és agy vízililiomot tart. Vagy patkányháton jár, vagy kísérői közt van egy patkány. Pocakját kétségkívül az ételáldozatoknak, különösen a gyümölcs iránti vonzalmának köszönheti, de méretéhez jócskán hozzájárul az is, hogy ide rejti a hozzá imádkozók minden búját, gondját is.

Ganésának szánt gyümölcs- és virágáldozatok

Hogy kik voltak Ganésa szülei, és honnan van elefántfeje, többféle legenda is magarázza. Az egyik szerint Sivának az volt a szokása, hogy a fürdőben lepte meg Parvatit, az istennőnek azonban ez nem tetszett, ezért egy nap lekaparta bőrének hámját, illatos olajokkal és balzsammal vegyítette, majd férfialakot formált belőle, és életre keltette azáltal, hogy Gangesz-vizet fröcskölt rá. Ezt a figurát, Ganésát ültette azután őrként fürdőháza elé. Amikor Siva be akart menni a fürdőbe, és Ganésa útját állta, Siva levágta Ganésa fejét. Amint a fürdőből kijőve Parvati holtan találta fiát, olyan szomorú lett, hogy Siva küldöncöket menesztett minden felé, szerezzenek Ganésának új fejet. Az első lény, amely útjukba került, egy elefánt volt, így ennek fejét hozták el Sivának, és ez került Ganésa vállára.

Ganésától néhány rúpiáért áldást is lehet kérni

Ganésát megjelenései, természete alapján 108 néven ismerik:
Akhurath, Alampata, Amit, Anantachidrupamayam, Avaneesh, Avighna, Balaganapati, Bhalchandra, Bheema, Bhupati, Bhuvanpati, Buddhinath, Buddhipriya, Buddhividhata, Chaturbhuj, Devadeva, Devantakanashakarin, Devavrata, Devendrashika, Dharmik, Dhoomravarna, Durja, Dvaimatura, Ekaakshara, Ekadanta, Ekadrishta, Eshanputra, Gadadhara, Gajakarna, Gajanana, Gajananeti, Gajavakra, Gajavaktra, Ganadhakshya, Ganadhyakshina, Ganapati, Gaurisuta, Gunina, Haridra, Heramba, Kapila, Kaveesha, Kriti, Kripalu, Krishapingaksha, Kshamkaram, Kshipra, Lambakarna, Lambodara,Mahabala, Mahaganapati, Maheshwaram, Mangalamurti, Manomay, Mrityuanjaya, Mundakarama, Muktidaya, Musikvahana, Nadapratithishta, Namasthetu, Nandana, Nideeshwaram, Omkara, Pitambara, Pramoda, Prathameshwara, Purush, Rakta, Rudrapriya, Sarvadevatman, Sarvasiddhanta, Sarvatman, Hambhavi, Shashivarnam, Shoorpakarna, Shuban, Shubhagunakanan, Shweta, Siddhidhata, Siddhipriya, Skandapurvaja, Sumukha, Sureshwaram, Swaroop, Tarun, Uddanda, Umaputra, Vakratunda, Varaganapati, Varaprada, Varadavinayaka, Veeraganapati, Vidyavaridhi, Vighnahara, Vignaharta, Vighnaraja, Vighnarajendra, Vighnavinashanaya, Vigneshwara, Vikat, Vinayaka, Vishwamukha, Vishwaraja, Yagnakaya, Yashaskaram, Yashvasin, Yogadhipa and Siddhivinayaka.

Forrás: Veronica Icons: Indiai mitológia, Corvina, 1991
Fotó: exterra