Az ember ösztönösen tart az ismeretlentől, így az ismeretlen vidékektől is. Coben szerint, ha érzékeink nem terjednek ki az adott táj minden elemére, az információhiányt saját képzeletünkkel kezdjük el kitölteni.

Ha az elénk táruló kép természetellenes, azaz az eddig ismert világképünkbe sehogyan sem beilleszthető, érthetetlennek, nem normálisnak, tehát veszélyesnek tartjuk.

A láthatatlantól való ősi félelmünk alapja sem a horrorfilmekben látott üvöltő, a rothadó mocsárból feltörő sokfogú szörnyetegek emléke vagy a Lugosi Béla szerepe ihlette, osonó vámpírseregek. Az ok sokkal inkább az emberi evolúció sikerességét meghozó egyik alapvető, az éjszakai ragadozóktól való félsz ösztöne.

A kísértő múlt eseményeinek tudatában szintén borzongással szemlélhetünk egyes helyeket. A múlt szelleme tehet ijesztővé csatamezőket, egyes áldozati vagy szertartási helyeket, akár templomokat, tereket. Coben szerint elengedhetetlenül gondolattársításba kezdünk ezen helyek láttán.

Az épített környezetben a veszélyt jelző szimbólumok, képek belső félelmeinket hivatottak szándékosan kiváltani. Miért? Mert ezek a potenciális veszélyforrást jelentő objektumok környékén (például nukleáris hulladéktemetők) mindenkinek érthető módon közvetítik az üzenetet: veszélyes, ne közelíts! Miként a nyelv folyamatosan változik, lehet, hogy bő fél évezred múlva már nem értjük a ma beszélt és írott nyelvet („ysa pur es chomuv uogmuc - isa por es homou vogymuk” – Halotti beszéd), ám a veszélyforrás (például a sugárzó hulladék) még mindig ott lesz, és mi sem közvetíti jobban az üzenetet, mint a félelmeinket megtestesítő képek, szimbólumok – fejtette ki Frank Drake, a SETI (Search for Extra-Terrestrial Intelligence - Földönkívüli Intelligens Élet Kutatás) munkatársa.

(fotók: exterra, Barna Dániel; hír: DiscoveryNews)