A klorofill, a levelek zöld festékanyaga, a napfényből szerez energiát, hogy a fotoszintézissel fenntartsa a földi életet. Minden ősszel mégis több millió tonna klorofill bomlik el néhány hét alatt. A trópusokon még nagyobb mértékű bomlás játszódik le a száraz évszak kezdetén.

A sarkoktól a trópusok felé vonuló színhullám naponta 60-70 kilométert tesz meg Nyugat-Európában! A klorofillmolekulák néhány nappal előbb bomlanak el, mint a levelekben található sárga vegyületek, a karotinoidok – ezért sárgulnak meg a levelek. A vörös árnyalatot valószínűleg több egyszerű fenolvegyület vörös vagy lilás, vízben oldódó anyagokká válása okozza.

A biokémikusok már régóta kíváncsiak arra, hogy hová tűnik a klorofill. Az 1880-as években Anton Kerner, egy bécsi növénytanprofesszor mikroszkopikus változásokat fedezett fel az őszi levelekben: feljegyezte, hogy a klorofill-testecskék fényes, sárga szemcsékké zsugorodtak össze, s ezeket végső, haszontalan maradékoknak tekintette. Ma már tudjuk, hogy ezek a szemcsék tulajdonképpen megavasodtak.

Később kimutatták, hogy a növényből kivont, szerves oldószerben oldott klorofill továbbra is fényt nyel el, és nagy energiájú elektronokat termel, amelyek reakcióba lépnek az oxigénnel. Ez az oxigén megtámadja a klorofillt, a molekula belső kötései véletlenszerűen rendeződnek át, a gyűrűszerkezet szétszakad: a klorofillból kis molekulatömegű, színtelen vegyületek keletkeznek.

Miért hullik a levél?
A talajban rendszerint kevés magnézium van, ezért azok a növények, amelyeknek magnéziumra van szükségük, elhullatják a leveleiket, hogy télre vizet tartalékoljanak, előbb rendszerint kivonják a magnéziumot, és a szárban vagy a gyökérben tárolják. A magnézium eltávolítása miatt pirosodnak, sárgulnak, barnulnak a levelek. Az égerfa azonban, amely vízparton nő és könnyen juthat magnéziumhoz (gyakran baktériumok segítségével), zölden hullatja el a leveleit.

Forrás: kfki.hu

Kép: tumblr, wikimedia