Az eredményes meteorvadászat érdekében igyekezzünk szabad ég alatt lenni a sötétség beállta és a holdkelte közötti időszakban. Info: http://www.met.hu/ismeret-tar/naphold/

Hol keressük?

Ha a megfigyelt fénycsóvákat képzeletben visszavezetjük kiindulási irányukba, leginkább a Perzeusz-csillagképből látszanak érkezni. Az ókori görög mitológiában Zeusz, aranyeső képében teherbe ejtette a halandó Danaét, szerelmükből született meg Perzeusz. A csillageső e nász emlékét őrzi a legendák szerint.

Goldpaint Photography, NASA APOD

Minimum egy óra megfigyelési időt szánjunk a jelenségre! Hozzászámolva azt is, hogy az emberi szemnek akár húsz percre is szüksége lehet, hogy hozzászokjon a sötétséghez.

Az aktivitás nyomában

“A Perseida meteorrajjal a Swift-Tuttle üstökös pályáját keresztezve találkozik bolygónk minden évben, a raj aktivitása már július közepén elkezdődik, ám ekkor még csak néhány meteor hullik éjszakánként. Ahogy közeledik a maximum ideje, úgy lesz egyre több a rajhoz tartozó meteor is, mivel egyre közelebb kerülünk az üstökös pályája mentén a korábbi napközelségei során elveszített porfelleghez.

Az üstökös 133 évente látogat el a Naprendszer belsejébe, így ennyi időnként frissíti fel a porfelhő anyagát is a róla újonnan leszakadó szemcsékkel. Az üstököst a 19. században fedezték fel, s legutóbb 1992-ben látogatta meg a Föld közelségét - e közelséget követő évek során a szokásosnál jóval több meteort produkált.

A Perseida meteorok a színük miatt is különösen szépek. Ezt főleg a fényesek esetében látjuk (a szemünk éjszaka csak igen gyengén képes a színeket érzékelni): a hullás során zöldből vörösesbe vált át a meteor, s ez a fotókon is igen látványos nyomként jelentkezik.” Landy-Gyebnár Mónika (Előzetes a Földgömb szeptemberi számából.)

Jens Hackmann, NASA APOD