A Kárpát-kanyarra jellemző „hideg” iszapvulkánok például csak a nevükben vulkánok. A terület iszapvulkánjainak kialakulása és a valódi vulkánok működése között nincs semmiféle kapcsolat. Az ilyen „hideg” iszapvulkánok leginkább a szénhidrogénmezők, valamint mocsaras, lápos folyódelták vidékén gyakoriak, hiszen működésük alapfeltétele a felszínre törő gázok jelenléte. A törésvonalak mentén a Föld mélyéből a felszín felé törekvő gázok (főként metán), keveredve a felszín alatti vizekkel, átjárták a márgás, homokos, néhol sótelepeket is tartalmazó rétegeket, hogy aztán bugyborékoló, iszapos tavacskák formájában bukkanjanak felszínre. A metángáz koncentrációja helyenként olyan nagy is lehet, hogy a sárkúpok tetején kiáramló gázokat meg lehet gyújtani, az egykori tenger mementójaként pedig néhány helyen sós víz bugyog az iszapkráterek alján.

A kürtőkből, kráterekből érkező, szétterülő iszapfolyások folyamatosan építik az iszapvulkánok környéki lejtőket. Összefüggő növényzet híján azonban nincs, ami megvédje a csupasz agyagfelszínt, így a hevesebb esőzések felárkolják a terepet, elszállítva az iszaptavak szétfolyó anyagát. A szabdalt táj nehezen járható, igazi badland-felszín

A Kárpátok külső ívéből ismert iszapvulkánok Európa legnagyobb ilyen jellegű képződményei, melyekhez hasonló „hideg” iszapvulkános térséget legközelebb csak a Krím-félszigeten és Baku környékén találunk.
A táj persze itt is rendkívüli. Forróvizes oldatok híján ugyan hiányoznak a szürreális, élénk színek, ám az iszapból felépülő alakzatok igen látványossá teszik a terepet.

A nyári szárazságban a talajvíztükör lesüllyedésével az iszapvulkánok is szunnyadnak. Kiszáradt, szétrepedezett agyagnyelvek a kürtő körül - Kercsi-félsziget, Ukrajna

Változó magasságú és átmérőjű sárkúpok épülnek föl, tetejükön iszapos tavacskákat találunk, melyek vize állandóan fortyogni-rotyogni látszik. A sárbuborékok a gázok feszítőereje miatt szétpukkannak, majd szétszakadó-szétfröccsenő anyaguk túlcsordul a kör alakú kráterek peremén. Az iszaptavak némelyike azonos hevességgel bugyog, mások szakaszosan működnek. Mintha igazi vulkánok működését figyelnénk. A kép annyira megtévesztő, hogy
a 19. század geológusai eme sajátos természeti jelenséget valódi vulkánoknak gondolták. Annak ellenére, hogy a sárkrátereket kitöltő iszaptócsák bugyborékolása-rotyogása leginkább a forrásban lévő vízre emlékeztet, a pocsolyák vize hideg.

Forrás és további részletek: A Földgömb 2007/6-os számában.
Képek: Balla Zsolt, Szilassi Péter, exterra