Ezen a ponton a hüzünnek már nincs sok köze a magányos lélek melankóliájához, inkább ahhoz az érzéshez hasonlít, amelyről Claude Lévi-Strauss beszél a Tristes Tropiques (Szomorú trópusok) című könyvében. Ha a negyvenegyedik hosszúsági fokon található, egészen más éghajlati és földrajzi adottságokkal rendelkező Isztambulban nincs is akkora nyomor, mint egy trópusi városban, az élet törékenysége, a Nyugat távolsága, az emberi kapcsolatok a nyugatiak számára elsőre kiismerhetetlennek tűnő „titokzatossága” és a furcsa szomorúságérzés valamelyest emlékeztet arra, amit Lévi-Strauss tristesse-nek nevez írásában. Akár a tristesse, a hüzün is azért találó kifejezés, mert nem egy magányos ember betegségeként látja a szomorúságot, hanem egy milliók által megélt kultúrát, egy atmoszférát, egy közös érzést próbál megragadni.

A két szó és érzés között nem az az alapvető különbség, hogy Isztambul sokkal gazdagabb, mint Delhi vagy São Paulo (a szegénynegyedek nyomora már emlékeztet egymásra) hanem az, hogy Isztambul dicsőséges múltja, civilizációjának története és emléke még túlságosan közel van hozzánk. Bármennyire is kopottak, bármennyire is elhanyagoltak, bármekkora betonhalmok közé is temették őket, a város nagy történelmi mecsetei és épülete, az itt-ott feltűnő boltívek, kutak, dzsámik még ma is fájdalmasan hirdetik a köztük élő millióknak, hogy egy nagy birodalom felejtette itt őket.

Isztambulban az összeomlott, hatalmas birodalom történelmi emlékeit nem őrzik múzeumokban, nem büszkélkednek velük, nem állítják ki, mint a nagy nyugati városokban teszik. Az isztambuliak egyszerűen csak élnek közöttük."

Forrás: Orhan Pamuk: Isztambul
Fotó: Zimay Viki

Az 54 éves, világhírű török író, Orhan Pamuk kapta 2006-ban az irodalmi Nobel-

díjat.