A Geminidák porfelhőáramlatának szülőégitestje ugyanis nem üstökös, hanem egy inaktív kisbolygó. A 3200Phaethónt 1983-ban fedezték fel, és minden valószínűség szerint egy korábbi üstökösmag maradványa. Még előző, „üstökös”-életében szórhatta szét pályája mentén a Geminida meteorok alapjául szolgáló törmeléket. A porfelhő évezredekig zavartalanul keringhetett a bolygóközi térben, ám a Jupiter módosította az áramlat pályáját, ami az utóbbi 150 évben lassan a Föld útjába sodródott. Bolygónk évről évre minden decemberben egyre mélyebben hatol a porfelhőbe, így az utóbbi években még az augusztusi Perseidákat és a híres, bár mára csendesebbé vált novemberi Leonidákat is túlszárnyaló csillaghullásokat figyelhetünk meg.

Fotó: Berkó Ernő (A Földgömb 2015/12)

A Phaethón pora nagyobb méretű szemcséket is tartalmaz, így nem ritkák a mélyebb légköri rétegekbe is behulló fényes, különböző színekben pompázó csíkot húzó meteorok sem. És megfigyelésükhöz csupán a szabad szemünkre van szükség! A Geminida hullócsillagok akár már este 9 óra környékén is észlelhetőek, a gyakoriságuk csúcsa általában éjszaka 2 órára esik. Ha a legnagyobb hatékonysággal akarjuk megfigyelni e meteorokat, leginkább a horizont feletti 20–60 fokos magasságban kémleljünk! Az oda hulló porszemcsék légkörben felfénylő útvonalát ilyenkor nem szemből, hanem oldalról, teljes pompájában pillanthatjuk meg.