A természeti népek, például egyes pápua törzsek hol a száraz, hol az esős évszak beköszöntétől számítják az első napot. A modernebb társadalmakban azonban az állami és gazdasági élet rendje állandó kezdő időpontot kíván meg. A földművelő munka ritmusa e célra két természetes határt is kínál: a tavaszt, a mezei munkák megindulását, és az őszt, a termés betakarításának befejezését.

Az ősi Babilonban az évkezdet a Niszanúra, a tavaszi napéjegyenlőség hónapjára esett, viszont a Tisritu (magyarul “kezdet”), a VII. őszi hónap neve egy még ősibb állapotra utal, amikor ősztől számították az esztendőt.

Bábel tornya, Brueghel

Egyiptom élete a Nílus áradásaitól függött. A papok megfigyelték, hogy a termékeny iszaplerakása akkor indult meg, amikor a Szóthisz (Szíriusz) csillag a nyári napforduló idején felbukkan a látóhatáron. Természetes tehát, hogy az egyiptomi év ezen a napon, Thet hónap 1-jén, azaz a mai számításaink szerint július 19-én kezdődött.

Julius Caesarnak köszönhetjük, hogy a mi naptárunk január 1-vel indul. A római időszámítás első hónapja eredetileg a március volt, és a tavaszi munkák megindulását jelezte. A névadó Marsról megjegyzendő ugyanis, hogy míg nem vált hadistenné, a növényzet termékenységének biztosítása is az ő feladata volt. Márciustól decemberig 10 hónapra tagolták az évet. Ennek az állapotnak az emlékét őrzi szeptember, október, november, december neve, ami hetediket, nyolcadikat, kilencediket és tizediket jelent.
A hagyomány Numa Pompilius királynak tulajdonítja a 12 hónapos év bevezetését a január és február beiktatásával. Csak Julius Caesar i.e. 46-ban diktátori és főpapi hatalommal végrehajtott naptárreformja helyezte az évkezdetet január első napjára.

Boldog új évet kívánunk!

Forrás: Tudományos breviárium, 1971
kép: wikipedia