Már a régi görögök is
Az ökológia szó – csakúgy, mint az ökonómia – eredete a görög oikosz kifejezésig vezethető vissza, amelynek jelentése a házat, a lakhelyet, a háztartást, a birtokot és az ezen való gazdálkodást, sőt az ebből származó javak célszerű elosztását is magában foglalta. Mindezt ma összefoglalóan fenntarthatóságnak mondanánk – de figyelemre méltó, hogy ez az eredeti ógörög fenntarthatóság-fogalom szorosan és elválaszthatatlanul kötődik a helyhez és az ott emelt épülethez is. A kis körök autonómiáján és az ezek közötti korlátozott kereskedelmen alapuló ókori társadalmak építészete ezért magától értetődően is fenntartható kellett hogy legyen – hiszen máshonnan importált nyersanyagok és máshová lerakott hulladékok lehetősége híján nem is lehetett volna másmilyen. (Igaz, akadtak olyan népek is, amelyek fokozatosan elpusztították saját fenntartó ökológiai rendszereiket – minden bizonnyal ennek esett áldozatul a Húsvét-sziget és a maják virágzó kultúrája is.)

Kréta szigetén a klimatikus és terepviszonyokhoz való alkalmazkodás révén ez a beépítési mód terjedt el
Kréta szigetén a klimatikus és terepviszonyokhoz való alkalmazkodás révén ez a beépítési mód terjedt el - "természetes kiválasztódással"

Saját porta
De nem is kell ilyen messzire mennünk sem időben, sem térben. Valamennyi környezetével összhangban élő nép, így a magyarok népi építészete is hallatlanul kifinomult alkalmazkodással simul az adott helyen érvényesülő ökológiai, geológiai, klimatikus korlátokhoz – miközben egyedülálló kulturális identitást is hordoz. A népi építészet hosszú évszázadok alatt olyan magától értetődő természetességgel alakította ki formáit és választotta ki anyagait, ami ma, a modern vagy modern utáni építészet számára szinte elérhetetlen. Talán még fel tudjuk idézni, hogy alig néhány évtizeddel ezelőttig a falusi porta környékén – amelyhez szervesen hozzátartozott egy családi gazdaság – egyszerűen nem képződött szemét, mindennek megvolt a helye, a másodlagos felhasználása. Ehhez járul még, hogy a „köznép” lakóházait szinte kizárólag helyben, néhány kilométeres körzetben elérhető anyagokból építették helyi mesteremberek vagy családi-szomszédi segítség (úgynevezett kaláka-munka) igénybevételével. Ma, a mennyiségi fogyasztáson alapuló tömegkultúra benyomulásával azonban már ez a népi bölcsesség és takarékosság is eltűnőben van.

A népi építészet keresetlen egyszerűségére jó példa ez a székelyföldi porta

Akár az ókori (aranykori), akár a népi építészet példáját nézzük, ez a fajta egyértelmű, harmonikus illeszkedés szolgál mintául az ökologikus építészet számára is. Abban azonban jelentős különbségek fedezhetők fel az egyes irányzatok között, hogy melyik tényezőt ragadják ki és tartják fontosnak ebből a mintából.

Lényeg az energiatakarékosság?
Egyesek szerint az ökologikus építészet lényegében energiatakarékos építészetet jelent. Ha így fogalmazzuk meg a célt, akkor nincs más dolgunk, mint olyan épületeket tervezni, amelyeknek minimális az energiafelhasználásuk. Ebbe a célkitűzésbe illeszkednek a német kísérletekből kinövő szigorú szabványok alapján terjedő passzívházak. Ezeknél a házaknál olyan jó a külső falak, födémek és ablakok hőszigetelése, hogy télen sincs szükség fűtésre (igaz, ezért e természetes szellőztetés elvesztésével kell fizetni). Sőt, ma már úgynevezett aktív házak is léteznek, amelyek ezen túl energia termelésére és hálózatba táplálására is alkalmasak (elsősorban a napenergia hasznosításával). Úgy is fogalmazhatunk, hogy míg a passzívházak defenzív stratégiát követnek (az energiaveszteség minimalizálása a cél), addig az aktív házak már offenzív stratégiára épülnek (azaz az energianyereség maximalizálása is céljuk). A passzívházak építése nem kerül lényegesen többe, mint a hagyományos házaké, de sokkal nagyobb körültekintést és alaposságot igényel már a tervezés, majd a kivitelezés időszakában is.

A hőkamerás kép jobb oldalán látható passzív ház sötét színeivel példázza, mennyivel jobban tartja a hőt a mellette álló, hagyományos házzal szemben - melynek élénk színei komoly hővesztésre utalnak

Figyelembe véve azt a tényt, hogy a energiafogyasztásunk 35-40 százaléka az épületeinkhez kötődik, s ennek is döntő hányada az átlagosan 50-75 évre tervezett üzemeltetésükhöz, mindenképpen fontos és hasznos célkitűzésként értékelhetjük a passzívház ideáját és jelentős pozitív hatást várhatunk elterjedésétől (ha ez a jelenlegi épületállomány helyett és nem amellett történik). Hiszen ha az épületek energiaigényét jelentősen tudjuk csökkenteni, azzal a fosszilis energiahordozók felhasználásának csökkenéséhez és az üvegházhatás mérsékléséhez is hozzájárulunk. Ez az üzemeltetésre koncentráló energetikai szemlélet kevésbé számol ugyanakkor a felhasznált építőanyagok és technológiák egyéb ökológiai hatásával, mint például az építőanyagok bányászatának, előállításának, szállításának és lebontásának energetikai és ökotoxikus hatásaival. Ezeket az időben és térben szerteágazó hatásokat nagyon nehéz mérni, bár ma már erre is vannak módszerek, mint az építési folyamatot a „bölcsőtől a sírig” végigkövető teljes életciklus-elemzés (life cycle assessment, LCA) és az ökológiai lábnyom elemzés.

A zord északon is megvalósítható ház és környezete „idilli” egysége – ezt hívták a görögök oikosz-nak

A technológia mindent megold?
Mindenesetre megállapítható, hogy a passzívház-irányzat erőteljesen technológia-központú, a „high-tech” vagy „eco-tech” építészet eszményét követi. Ugyanebbe a vonulatba sorolhatók olyan épületek is, amelyek különleges, magas technológiai igényszintű megoldásokat alkalmaznak, mint a számítógépekkel vezérelt szellőzési és árnyékolási rendszerek, hőre vagy fényre sötétülő üvegezések, a Nap felé forduló energiatermelő cellák és más eszközök. Mindezek közös jellemzője, hogy a megoldást az ökológiai problémákra (is) a technológiai fejlődéstől várja, amivel tulajdonképpen nem lóg ki abból a gondolkodásrendszerből, amely idáig juttatott bennünket – és egyáltalán nem válaszol arra a kérdésre, hogy mit ér bámilyen technológiai fejlődés a mai gazdasági-társadalmi világunkba kódolt szakadatlan növekedés mellett (sajnos rengeteg példa ismert arra a jelenségre, amikor egy önmagában hatékonyságjavító technológiai fejlesztés eredményeit néhány éven vagy évtizeden belül eliminálja a növekvő felhasználás). És legfőképpen, a technológia-központúság nem fűzi szorosabbra a viszonyt a közvetlen környezetével, a hellyel, ezáltal nem visz közelebb az oikosz eredeti jelentéséhez. Sőt, ez a fajta építészet sok tekintetben tovább mélyíti az ember és a természeti környezet (ökoszféra) közötti elválasztottságot, bezárkózást (lásd a passzívházakat, amelyekben télen nem szabad ablakot nyitni).
Akkor hát, mik a további lehetőségeink? Folyt. köv.

Szöveg: Dudics Krisztián építész, épületenergetikai tanúsító, az ökologikus építészet kutatója. www.dudicskrisztian.hu

.

Kép: exterra, Dudics Krisztián, wikipedia, Arkitekternas Villor, Arkitektur Förlag AB, Stockholm, 2004