A Malév 240-es Bejrútba közlekedő járata 1975. szeptember 30-án több órás késéssel szállt fel Ferihegyről, fedélzetén 50 utassal és a 10 fős személyzettel. Az utasok között egy magyar volt, Glausius Gábor. Rajta kívül a gépen tartózkodott négy francia apáca, két finn diplomata, egy brit házaspár és hároméves gyermekük, egy angolai, egy szaúdi, valamint egyiptomi és libanoni állampolgárok. Mindezt Németh László, egy Angliában élő üzletember kutatásai alapján tudjuk, akinek felesége a személyzet tagja volt. Nem szállt fel azonban a gépre egy olyan palesztinokból álló csoport, akik katonai kiképzésen vettek részt Budapesten.

A Malév 240-es, Bejrútba közlekedő járatának utasai 1975. szeptember 30-án Bejrút panorámáját sohasem láthatták meg

A felszállási engedélyt a Malév akkori vezérigazgatója, Lénárt György adta meg, azt azonban, hogy neki ki adott utasítást, a mai napig homály fedi.
A felszállás után 3 órával a gép épp landoláshoz készült Bejrútban, amikor azóta is megmagyarázatlan okból a tengerbe csapódott. A balesetet senki sem élte túl és a gép roncsai azóta is a tenger mélyén nyugszanak. Csupán néhány holttest és ülésdarab került elő. Ferihegyen már a katasztrófa másnapján azt suttogták, hogy a repülőgépet lelőtték és nem műszaki hiba okozta vesztét.

A libanoni polgárháború során - bár a nemzetközi egyezmények tiltották a polgári gépek általi muníciószállítást, a Malév akkori főpilótája és a bejrúti vizsgálóbizottság tagja, Dr. Fülöp András szerint is - bevett gyakorlat volt, hogy a személyszállító gépek rakodóterében hadianyagot is szállítottak, melyek a hivatalos papírokon írógépként vagy esetleg varrógép-alkatrészként szerepeltek.

A Malév egyik Boeing 737-ese

Jogosnak tekinthető tehát a kérdés, hogy műszaki hiba okozta a balesetet vagy esetleg lelőtték a gépet? Hivatalosan a gép ismeretlen okból zuhant le és halottak nem kerültek elő. Az akkori rendszer nem tette lehetővé, hogy a hozzátartozók jobban utánajárjanak a történteknek, így csak a rendszerváltáskor láttak lehetőséget arra, hogy végre fény derüljön szeretteik sorsára. Németh László ekkor kezdett kutatásba és feltett szándéka azóta is, hogy kiderítse az igazságot és végső nyugalomba helyezhesse feleségét, itthon. Olyan dokumentumokat talált, melyek bizonyítják, hogy a katasztrófa után több holttestet (főleg közel-keletieket) találtak és azonosítottak. Ezeket az áldozatokat, vallásuk szerint, 24 órán belül el kellett temetni, így őket kiadták rokonaiknak. A többi, azonosítatlan holttestet Bejrútban tömegsírba temették. Olyan utalásokra is rálelt, melyek alátámasztják, hogy a gép hadianyagot is szállított és az eredetileg bejelentkezett palesztin csoport nem szállt fel a járatra. Feltételezések szerint több arab országnak is érdekében állhatott, hogy e palesztinok ne érjenek Bejrútba, így önmagában ők is célpontok lehettek. (Ráadásul ugyanezen időszakban zuhant le a csehszlovák légitársaság Prágából Damaszkuszba tartó járata is, részben szintén palesztinokkal a fedélzetén, ám ekkor vesztette életét a szíriai vendégjátékra tartó Vujicsics Tihamér is!)

Érdekes tény, miszerint a gépen 30 üres ülés volt, ám előzetesen több finn állampolgár nem tudott jegyet venni a járatra, mondván, hogy már minden hely foglalt. Ezt magyarázhatná a rakomány miatti súly is, valamint a hirtelen távolmaradó palesztin delegáció. Dr. Fülöp András aszerint a gépet nem a megszokott helyre, hanem egy hangár elé állították. Az elbeszélések alapján egy busz közelítette meg a gépet, majd amikor elérte a szárny végét, sötét lett és nagyjából 10 percig áramszünet volt. Ez alatt bármi történhetett, és bármit pakolhattak a rakodótérbe.
Egy ciprusi légiirányító elmondta, hogy amikor a gép már a leszálláshoz készült, megkérték, hogy forduljon vissza és ismételje meg a megközelítést. A ciprusi radarállomás pedig megerősítette a Malév gép lelövésének tényét, miszerint a gépet két rakéta találta el. Ám a hallgatás ma még mindennél erősebb, és valójában semmi sem bizonyított.

2004-ben a magyar országgyűlés 100 millió forintos alapot hozott létre a kérdések tisztázására, ám a roncsok kiemelésére nem történtek lépések, csak kegyeleti ügyek kerültek napirendre. 2005-ben Németh László, aki ragaszkodik felesége holttestének hazahozatalához, létrehozott egy alapítványt HA LCI néven (a gép lajstromjele alapján). A 100 millió forint azonban nem elég a helyszíni kutatáshoz, a roncskiemelés kb. 800 millió forintot venne igénybe. Németh tárgyalt a finn, brit és más országok illetékeseivel is, de a magyar hivatalos álláspont szerint nincs keret a felszínre hozatalhoz, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok és Oroszország is felajánlotta a gép fekete dobozának felkutatását.

Mindeközben a felajánlott állami 100 millió forint a takarékossági intézkedések miatt 90 millióra csökkent. 2007-ben a GKM vezetője, Garamhegyi Ábel kártérítést ígért a hozzátartozóknak, melybe Némethen kívül mindenki beleegyezett. Ám az összeget csak akkor kapják meg, ha mindenki egyetért a döntéssel... A 10 magyar érintett segítséget kért Garamhegyitől, aki áldozatonként 5 millió forintot ajánlott fel, melyből emléktáblát állítanának Bejrútban és a hozzátartozók kiutazását és szállását is fizetnék. Németh László ebbe sem egyezett bele és perrel fenyegetőzött, ha pénzt adnak ki az alapból a repatriálás előtt. Az áldozatoknak a Farkasréti temetőben rendeztek - emlékműállítással együtt járó - jelképes temetést.

Szöveg: László Bernadett

Forrás:
 Új fejezetek az 1975-ben lezuhant Malév-gép történetében

A titkok légijárata című, magyar dokumentumfilm, 55 perc, 2008, R.: Markovits Ferenc

Kép: wikipedia