Az utcára kilépve sem tűnik megnyugtatónak a helyzet, azonban ha az úton egyedül kelek át, az autók megállnak, átengednek – ami egyébként nem történik meg, ha férfiakkal vagyok. A péknél egyedül várok a hosszú sorban, kedvesen előretuszkolnak, én kapom az első kenyereket, úszom a figyelmességben.

Ugyan a busz hátsó részében a fiúktól elkerítve utazom, de csak így nyílik alkalom iráni nőkkel beszélgetni, akik sokkal bátrabban szólítanak meg, ha nincs férfi a társaságban. Kíváncsiak, kedvesek, megtudom, hogy férfi az utcán nem elegyedhet szóba nővel, ha az nem rokona, nem foghatja meg jegyese kezét, csak ha már házasok. Egyetemre járni többek közt azért népszerű olyan Iránban, mert ott ismerkedni is lehet (a fiúk és lányok aránya egyenlő a felsőoktatásban), egyébként a fiatalok csak reménykedhetnek apjuk jó ízlésében, amikor társat választ nekik, helyettük. Mivel a nők és férfiak nem táncolhatnak egymás előtt, az esküvőt megelőzően a nők a menyasszony házában, a férfiak a vőlegény házában mulatnak, azután, ha a nászéjszaka sem tartogatott kellemetlen meglepetéseket a vőlegénynek, megtartják a szertartást, és az első gyerek érkezik is 9 hónap múlva.

Iszfahánban egy férfi lelkesen meséli, hogy két feleséget szeretne, de ez nagyon nehéz dolog, mert minden feleségnek külön emeletet és háztartást kell biztosítania. Az első feleségnek bele kell egyeznie, hogy új nőt hozzon a házhoz, és ha válásra kerül sor, a törvény egyértelműen a nőket védi.
Az iszlám öltözködési szabályokat az utcán kötelező betartani, kendő és az alakot leplező kabátka viselése hiányában egy iráni nő vagy egy rövidnadrágos férfi könnyen bajba kerülhetne. Az utcákon egyre rövidülő csadorokat látni, különféle finom kelmékből készült kendőkkel, nadrággal kombinálva csinos viselet is lehet. A mindig ápolt, ízléses sminket viselő perzsa nőkön csak ámulok. Csadoromat én is annyira megszoktam, hogy az iráni határt átlépve kendő nélkül még két órán át félmeztelennek éreztem magam…

Iszfaháni mecsetkupola

Szöveg: bé
Fotó: exterra