Szibériai Actinobacteria: ezt a körülbelül 500,000 éves, a jakutföldi örökfagyott talajból kinyert baktériummintát Rachel Sussman fotózta idős élőlényekről szóló fotósorozatához. Sussman képeivel a bolygó fenntarthatóságára szeretné felhívni a figyelmet. E baktérium sem élhet tovább állandó permafroszt nélkül; és változó klímánk egyre kevésbé kedvez a kiterjedt, örökké fagyos talajok fennmaradásának.

Namíbia, Welwitschia mirabilis: a 2000 éves sivatagi növény törzse vaskos, rövid, közepén tölcsérszerű mélyedéssel. Ebből ered két széles és hosszú levele, mely idővel – a sivatagi homokviharok és a forró szárazság hatására – sok-sok vékony szalagszerű levélrészre szakadozik szét, melyek így nagyobb felületen vehetik fel a hajnali pára nedvességét.

Dél-Afrika, földalatti erdőinek fáit 13 000 évesnek tartják. A szavannatüzek ellen védekező növény a felszín fölé csak néhány ággal-levéllel merészkedik, ám a föld alatt törzsek, gyökerek és ágak sűrű szövevényes tömege él.

Bolívia, Azorella compacta egy szekfű-féle párnanövény akár 3000 évig is élhet a száraz klímájú, magas fekvésű andesi térszíneken. A tekintélyes méretű sziklát sűrűn benövő, kissé tüskés hatású, apró levélkék olyan erősek, hogy az ember súlyát is elbírják, sértetlenül.

Bolívia, Polylepis erdő. Dél-Amerikában fellelhető rózsaféle, melynek kérgét finom, papírszerű pikkelyek adják. Az Andok erdőhatárán, vagy a fölött él 3800 méter felett, és akár 5200 méteres tengerszint feletti magasságig is találkozhatunk vele. Mivel több mint ezer évig is élhetnek, az évgyűrűs kormeghatározás, és klímarekonstrukcióval foglalkozó kutatók egyik kedvelt „adatforrása”.