A radarfelvételek segítségével most meglelt, a sziget középső régiójából észak felé vezető kanyon a Petermann-gleccser fjordjában ér véget. A jégtakaró alatti óriás völgy igen hosszú múltra tekint vissza. Már a Grönlandot ma is befedő jégborítás kialakulása előtt létrejött, ősi folyóvízi völgyrendszer, amelynek méretei még tovább nőttek a jégfedés elmúlt 4 millió éve alatt. Különleges jelentősége, hogy Grönland belsejéből összegyűjti a jégolvadékvizeket, és egységes levezetést ad az óceán felé. Így tehát – ellentétben az Antarktisszal – nem alakulhattak ki nagy jég alatti tavak a sziklatalapzaton, hiszen itt van lecsapolási lehetőség.

A több kilométer vastag jégtakaró olvadásából hatalmas mennyiségű édesvíz áramlik napjainkban is – a jég alatt - a tenger felé. Már csak azért is, mert a nagy vastagságú jég nyomása miatt halmazállapot-változás következik be, tehát legalul a jégből víz keletkezik. Ehhez még hozzáadódik a felszínen évszakosan megolvadó hó és jég, és máris valóságos mélységi folyamokról beszélhetünk. Ez pedig a szállított hordalékkal tovább mélyíti, csiszolja, növeli e szemmel – egyelőre – láthatatlan, a jég alatti alapkőzetbe vágódott völgyeket. Ez az olvadékvíz persze minden jégborítás alatt jelen van és jelen volt.

Ahol azonban a jégtakaró határa nem tengerparti, ott a jég előterében tovább futnak a vizek, s egyesülve komoly méretű medreket alakítanak ki. Amikor Európa nyugati felén a pleisztocénben még 1-2 kilométer vastagságú jégborítás terpeszkedett, az alóla előtörő vizek – egyesülve a környékbeli hegyvidékekről áramló patakokkal és folyókkal – szintén kialakították a maguk mederrendszerét. Ahogy fokozatosan visszahúzódott a jégtakaró Skandinávia felé egyre újabb medrek képződtek a felszínen. Ezek olyan nagyok, hogy a ma bennük futó folyók (pl. Elba, Odera, Visztula) eltörpülnek méreteikhez képest, s olyan, mintha a mai folyók medrei egy nagy völgyben húzódnának. Ezeket az egykori jégtakaró-peremi ősi folyómedreket ezért ma ősfolyamvölgyeknek nevezik.

Kép, video: NASA