Elméletileg így van, hiszen a hang terjedéséhez valamilyen közvetítő közegre van szükség, ilyen pedig ritkásan akad a világűr mélyén. Azonban a bolygók és egyéb égitestek környékén azért találni némi plazmát (forró, ionizált gázokat), például a Vénusz, Mars, vagy a Szaturnusz Titán nevű holdjának légkörében. A plazmagázok sűrűsége persze jóval szerényebb a földi légkörnél, de a hangok szállítására éppen elegendő.

Sőt, az űrben hallható hangok összetettebbek és változatosabbak a Földön hallhatóknál. Ennek oka épp az ionizáció, mert a plazma akusztikus és elektromágnese hullámok keverékét produkálja (utóbbi általában a rádiófrekvencia-sávba esik). A plazmahullámok hangjai sokfélék lehetnek: a villámlás például füttyhangot ad – függetlenül attól, hogy a Földön vagy épp a Jupiteren csap le. Az Aurora Borealis – vagyis a sarki fény feltöltött részecskéi szintén hangot adnak, amint a bolygó mágneses terébe érkező elektronok madárcsicsergés-szerű füttyöt hallatnak. A Nap nagy sebességű plazmát bocsát ki, melyet napszélként ismerünk, és amelynek hullámai hangos dörgés kíséretében örvénylenek.

A következő videón a Szaturnusz intenzív rádiósugárzása hallható, amelyet a Cassini űrszonda rögzített. A bolygó e „rádióadása” szintén a földi pólusok környékén észlelhető sarki fények keletkezésével rokon.

Forrás: NASA, DiscoveryNews
Kép: NASA
Videó: Discovery News