„Napokig tartó szüntelen kitörések, 1000 km-es messzeségbe is elhangzó dördülések, több 10 kilométer magasra nyújtózó kitörési felhő - melynek anyaga a Napot elhomályosító hamuként oszlik szét a sztratoszférában - és mindennek eredményeként a Föld távoli vidékein sokfelé elmarad a nyár. Ezek a leírások maradtak fenn az írott történelem legnagyobb kitöréséről, az indonéz Tambora tűzhányó 1815-ös katasztrófájáról. Méreteit tekintve azonban még ez is csupán szerény tűzijátéknak tekinthető a Kyushu közepén fekvő hatalmas Aso-kalderát létrehozó négy hatalmas kitöréshez képest, melyekről azonban emberi feljegyzések nem maradtak fenn, lévén hogy a legelső 270 ezer, a legutolsó (és egyben a legnagyobb) pedig 90 ezer évvel ezelőtt formálta át a dél-japán táj képét.

A Kyushu-szigeti Aso kalderájának domborzatmodellje

E kitörések során a felszín alatt néhány kilométeres mélységben rejtőző magmakamra anyaga igencsak megfogyatkozott és az üres kamra mennyezete hirtelen beomlott. Ezek együttes eredményeként alakult ki az észak-déli irányban 25 km, kelet-nyugati irányban 17 km kiterjedésű óriás-kaldera. Ha nem is a Föld legnagyobb ilyen alakzata, de kiterjedése és „szabályos”, majdnem zárt formája, továbbá meredek, csuszamlásokkal tagolt, befelé néző lejtői kétségkívül előkelő helyet biztosítanak számára a „kalderák rendjében”. És ez még nem minden: a legutolsó nagy kitörés óta sem hunyt ki benne teljesen a tűz, hiszen a közepén 17 új kitörési központ alakult ki, köztük a legmagasabb, az 1592 m-es Takadake, vagy a máig aktívan pöfékelő Nakadake. E 160 méter mély kráter fenekén húzódó tóból több 100 méter széles oszlopként tör fel a vízgőz, így messziről olyan képet nyújt, mintha egy óriási gulyáságyú üzemelne a hegy tetején.” (Részlet következő lapszámunk Kúpok-üstök-dómok c. cikkéből, mely Japán Kyushu szigetének vulkánjait boncolja)

A kelet-törökországi Van-tó fölött magasodó Nemrut vulkán kalderája 9 km átmérőjű, azt üst aljának felét pedig tó tölti ki
A görögországi Szantorini-térség szigetei az ókorban szétrobbant, hatalmas vulkán kaldera-maradványai

A kalderák többsége a vulkán tetőrészének összeomlásával, roskadásával keletkezik. Ennek döntő oka, hogy nagy méretű magmakamrák ürülhetnek ki a tűzhányó belsejében. Az így összeomló vulkánra a kalderaperem éles vonala és a csonkakúp magasba szökő, de hirtelen elvégződő lejtői emlékeztetnek.

A Kelemen-havasok kalderaszegélye hosszan fut 2000 m magasan, és 2103 m-en a Pietrosz csúcsban tetőzik (a kép jobb oldalán)
A Kárpátok legmagasabb vulkáni hegytömege, a Kelemen-havasok domborzatmodellje. A hegység közepén nagyszerűen kirajzolódik az É felé felnyílt, kb. 10 km átmérőjű kaldera

Előfordul azonban az is, hogy hatalmas robbanások, vagy épp a magasra épült vulkáni hegytömeg jelentős részének csuszamlása idézi elő az óriási, üstszerű sebhelyet.
A kalderák sok esetben teljesen zárt mélyedések, ezért bennük nagy tavak is kialakulhatnak. Idővel a vulkáni lejtők hátráló, lejtő-erodáló vízfolyásai, csapadékvizei rést nyithatnak a kaldera peremgyűrűjén, és a nagy üst felnyílik, immár komoly vízgyűjtő katlanként táplálva az innen kiinduló fő vízfolyást.

A Kanári-szigeteki Tenerife Teide vulkánja a Las Canadas kaldera szegélyére épült rá
Panoráma a Las Canadas kaldera szegélyéről, 2800 méterről a kaldera belseje felé. Szemben a Teide kúpja magasodik

fotó:exterra, NASA