Az első exobolygó 1995-ben történt felfedezése óta összesen 346 ilyen égitestet azonosítottak, ám főként nagy tömegű s a csillagukhoz rendkívül közel keringő óriásbolygókat. Ezeket nevezik „forró Jupiter”-eknek. Azonban egyáltalán nem kizárt, hogy a Naprendszeren kívül is léteznek a Földhöz hasonló méretű bolygók, csak keresési módszereink még nem elég „érzékenyek” megtalálásukhoz.
Éppen ezért készített a NASA egy új, minden korábbinál pontosabb méréseket végző berendezést, a bolygómozgás törvényeit felismerő Johannes Kepler tiszteletére elnevezett Kepler-űrtávcsövet. Indítására 2009. március 7-én került sor, s ezt követően el is foglalta Nap körüli keringési pályáját, kissé lemaradva a Föld mögött. Így sokkal kevésbé zavarja a Föld-Hold rendszer gravitációs hatása, mintha bolygónk körül keringene, illetve takarásmentesen figyelheti célpont-területét, egy kb. 10 x 10 foknyi égbolt-részletet a Hattyú és Lant csillagképek határán.

A távcső tükrének átmérője 1,4 méter, érzékelője pedig 95 megapixelnyi információt képes rögzíteni. Három és fél évig tartó küldetése során a tervek szerint kb. 100 ezer csillag fényességét kíséri majd figyelemmel. Működése ugyanis a fedési módszernek nevezett eljárásra épül, vagyis kis mértékű, periodikus változásokat keres a csillagok fényességében, amelyeket a csillag-korong előtt elhaladó bolygó „sötét foltja” idézhet elő.
Ezt az elvet alkalmazva földi távcsövekkel már számos „forró Jupiter”-t sikerült felfedezni, azonban a kisebb méretű exobolygók okozta fényesség-változásokat a földi légkör zavaró hatása miatt szinte lehetetlen észrevenni. A Kepler-űrtávcső viszont az atmoszférán kívül működik, így eredményei remélhetőleg új korszakot nyitnak a Naprendszeren kívüli, lakható világok megismerésében!

A Kepler-küldetés weboldala

A küldetés teljes égi célterületéről készült első felvétel

Animáció a fedési módszerről

Szöveg: Sik András
Kép: NASA