A Kola-félsziget téli, néhány órás nappalai lassan hosszabbodnak, de még igen messze van a tavasz. Azon a magas szélességen persze gyakran nincs is igazi tavasz, inkább berobban a 2-3 hónapos nyár, ami a tajgán és a tudrán azért nem ugyanazt jelenti, mint nálunk… A legközelebbi hasonlóság leginkább a szúnyoginvázió.
A számunkra egzotikus sarkvidéki tájkép itt különleges földtani alapzatot rejt. A Balti-pajzs ősi kőzetein járunk, e vastag szárazföldi kéregdarab igen régen nyugalomban van, a változások csak a felszínt érintik (pl. az eljegesedések sorozata).

A Szupermély Fúrás a Kola-félszigeten

A Föld belseje felé haladva e tájakon a hőmérséklet sem emelkedik olyan gyorsan, mint a vékonyabb kéregrészű területeken. Míg a geotermikus gradiens földi átlaga 33 méterenként 1 C-os emelkedés, hazánk alatt egyes helyeken már 20 méterenként nő 1 C-t a hőmérséklet. Más földi térségekben azonban az átlagnál sokkal kisebb a melegedés, így lehetséges, hogy pl. Dél-Afrikában 3000 méteres mélységben is működhet bánya, ahol ugyan 50-55 fok is lehet, de azért az igen messze van az ilyen mélységre a földi átlagérték sugallta kb. 100 C-tól.
A Kola-félsziget alatt még alacsonyabb hőmérséklet-emelkedésre számítottak a fúrást tervező szovjet geofizikusok. Bár úgy tűnhet, hogy a cél a 20. század elején felfedezett, horvát geofizikus leírójáról elnevezett Mohorovicic-határfelület elérése lett volna (erre több próbálkozás is volt akkoriban világszerte) - hiszen a földkéreg és a földköpeny találkozási zónájáról csak a földrengéshullámok terjedési folyamatai alapján voltak adatok – itt nem ez a helyzet. A szárazföldi kéreg itt 35 km vastag, a határfelület elérésére esély sem volt.

A tervek 15 km mély fúrást irányoztak elő. Igazi vernei mélység. Utazás a Föld középpontja felé. Mivel a 70-es és 80-as évek nem elsősorban a szabad információáramlásról voltak nevezetesek a Szovjetunióban, a mélyfúrást sok találgatás övezte. Nem is ment minden simán. 12 km-es mélységre kb. 100 C-t vártak a kutatók, ám ott már 180 fok uralkodott, ami rendkívül igénybe vette a fúrószerkezetet, s míg ezt a mélységet már 1983-ra elérték, nem is tudtak sokkal mélyebbre jutni. Az áhított, és 1993-ban elérni tervezett 15 km-es mélységben a számítások szerint már 300 C várta volna a fúrófejet, ami az akkori technika tűrőképességét messze meghaladta volna, így 1989-ben leállították a további fúrást. Maga a program folytatódott, hiszen sekélyebb (de még mindig 6-8 km mély fúrásokkal) továbbra is vizsgálták a pajzs szerkezetét, kőzetanyagait, s csak 2005-ben fogyott el a pénz, ami így a kutatómunka végét is jelentette.

A fúrás tundrai helyszíne

A fúrásból persze igen értékes földtani adatok származnak, hiszen 2 és fél milliárd éves rétegekig sikerült lejutni. Ám a távoli hely, az akadozó információáramlás, és önmagában az elért mélység sok, még ma is élő – az emberi tudatlanságot és tájékozatlanságot – kiválóan példázó hiedelem forrása. Ezt kifejezetten segítette, hogy a fúrásokból híg iszap és meglepően nagy mennyiségű hidrogéngáz is előtört. Ezek együttes jelenléte pedig - teljesen helytelenül természetesen – forrásban lévő, fortyogó-sistergő iszap képét égették sokak fantáziájába. Tehát szerintük magát a Poklot sikerült elérni. És még az elkárhozott lelkek hangjait is hallani vélték. Ráadásul ebben sokan még ma is hisznek…

A Földgömbhöz is eljutott az alábbi hangulatjavító összeállítás (amiben persze a Kola-félszigetet Szibériába teszik…):

„Azonban a fúrás kilencedik kilométerénél a fúrófej egy erős kőzetrétegbe ütközött. Órákon át úgy küzdött a mélységben a fúrófej, hogy a fúrószár és az egész fúrótorony folyamatosan remegett. Arra a következtetésre jutottak, hogy egy üregbe fúrtak bele. Ilyenkor bevett eljárás, hogy kihúzzák a fúrófejet és egy speciális mikrofon segítségével, amit az üregbe eresztenek le, a földalatti mozgásokat lehallgatják. A legnagyobb megdöbbenésükre nem a szokásos lassú elnyújtott hangokat hallották, ami a földrétegek egymásra ható nyomásából fakadóan hallható, hanem jól kivehetően emberi sikolyokat, amikről felvételeket is készítettek.

Ezt a hangot az oroszok később vették fel:

Jól kivehető az emberi fül számára is, hogy férfiak és nők sokasága sikoltozik. A felvétel végig visszhangos, ami nem annak köszönhető, hogy az 1977-es technika ennyire torzított volna, hanem valószínűleg az üreg falairól visszaverődő valódi visszhangok miatt. Aki csak meghallgatta a geológusok közül, mind mély megdöbbenéssel és tanácstalansággal viszonyultak a felvételhez. Izgalom uralkodott el a táboron. Mindenki meghallgatta és sokan ki is mondták, hogy szerintük a pokolban kínlódó emberek tömegének hangját hallják a felvételen.

Ráadásként e felvételen felettébb komolykodó, angol kommenttel hallható a zaj:

De a döbbenet még ezután érte el a tetőfokát. Azon az éjjelen a furatból, hirtelen nagy nyomással füst tört fel a magasba. Pár másodpercig tartott a jelenség és a füstből egy denevérszárnnyal rendelkező több méteres lény csapott hirtelen a táborra. Körözött a megzavarodott emberek felett és élvezte, hogy félnek tőle. Majd elrepült az éjszakában. Ekkor olyan pánik tört ki és akkora volt a fejetlenség, hogy a közeli városból az összes mentőautónak ki kellett jönnie. Nagyon erős és nagyon nagy nyugtató mennyiséget tartalmazó injekcióval tudtak csak egyeseket megnyugtatni. Sokakat be is vittek sokkhatás miatt a közeli kórházba. A geológus kérésére a tábort lezárta a hadsereg és azóta sem lehet megközelíteni azt a helyet. Dr. Azakov a következőket mondta az esetről: Mint kommunista, nem hiszek a mennyben, vagy a Bibliában, de mint tudós, most hiszek a pokolban.
Az esetről jó ideig hallgatnia kellett a Szovjetunión belül, de az azonnal hazaküldött nemzetközi geológus társaság szabadon elmondhatta a sajtónak a szibériai esetet. Bár sok év telt el azóta, hogy ez az eset megtörtént, a világ kicsit el is feledte, de mind a mai napig vannak egyéb olyan események is, amik megerősítik ennek az esetnek a hitelességét.”

Levezetésnek vidám életkép egy szibériai fúrótoronyból:

Kép: wikipedia, googlemaps