Hegyi, sziklás terepen kialakult vádi, épp a csapadékos időszak kezdetekor

A Marokkót is átszelő Atlasz-hegység déli lejtőin tavasszal, főleg áprilisban gyakori, hogy a téli hóolvadás hegyi esőkkel egészül ki, s e hirtelen keletkezett vízmennyiség gyorsan lezúdul a hegyi völgyekben. Már bent a sziklás terepen is találhatunk vádikat, hiszen sok szurdokvölgy a jelenlegi éghajlaton szinte mindig száraz. A szinte azonban azt takarja, hogy van 1-2 olyan hét az évben, amikor megtelnek vízzel!

A sivatag pereméig is eljutó víz a korábbi, csapadékosabb klímán létrejött völgyekben, vagy folyómedrekben áramlik. Az egyik nap még széles, száraz meder nyílt a Szahara szegélyi terepen, másnap ugyanott már tiszányi folyó hömpölyög, csordultig töltve e mélyedést. D felé haladva azonban mind több víz szivárog el a sivatagi aljzatban, végül a hirtelen, nagy áradás vize teljesen a homokba vész. A felszín alatt szivárogva azonban tovább folytatja útját az alacsonyabban fekvő területek felé, sőt kár egészen az Atlanti-óceánig is. A marokkói Szahara legismertebb ilyen vádija a Draa.

Szahara szegélyi vádi üresen...
...és egy hóolvadás utáni vízzel telt állapot

Számos sivatagperemi helyen a vádik vize jelenti az egyetlen felszíni vízmegjelenést, azonban ezek túl rövid jelenlétűek, s kevesek lennének a megtelepedéshez. Ott, ahol a közeli hegységből állandó források vize is áramlik a sivatag felé, már kialakulhattak települések. Ám a száraz környezetben a felszíni víz szinte azonnal elpárolog, a sivatag belsőbb részeiig egyáltalán nem jut el. A felszín alatt azonban itt is van vízmozgás, és ez az állandó víz gyakran elérhető a sivatag népei számára is. Ehhez azonban a felszín alá kell mászni és rendezett keretek közé terelni a vizet!

Szaharai karéz felszínre nyíló aknái

A Szaharától a belső-ázsiai sivatagokig elterjedt módszer, hogy a hegyek lábánál felhalmozódott törmelékben a sivatag felé mozgó vizet mélyen futó, a párolgás által nem érintett csatornákba, helytől függően karéznek, foggarának, ghanátnak nevezett járatrendszerbe gyűjtik össze. A sok évezredes módszer igen kifinomult, akár sokszáz km hosszú csatornahálózatok létrejöttével járt, bár a felszínen gyakran alig látszik valami az életet adó vízműből. Ami azonban mindenképp árulkodó: sorba rendeződő függőleges lukak sokasága nyílik a sivatagban. Ezek azok a járatok, amelyeken leereszkedve, egy adott mélységi szintet elérve kivitelezhető volt a közel vízszintes irányú alagútfúrás, csatornakészítés. A lejáratok körüli kidobott föld az alagút nagyságáról árulkodik, ráadásul az aknák jó részének utólagosan sem tömik el, mivel a vízvezető csatornákba időnként be kell jutni, hiszen tisztításra is szükség lehet…

fotó: exterra