Sőt, néhány napos késéssel követte a Vöröskői-felső-, a Fekete-leni- (440 m tszf.) és az Imó-kői-forrás (450 m tszf.) is: márciusban mind a négy déli-bükki időszakos karsztforrás a hosszan tartó, tavaszi, aktív szakaszába lépett: e pontokon hatalmas mennyiségű víztömeg jut a felszínre, két helyszínen igen látványos módon. A Vörös-kő alatti forrás szökőkút-szerűen, mintegy 1,5-2 m magasra tör föl, az Imó-kő közel 40 m magas függőleges sziklafalának aljában pedig barlangból zúdul ki a percenként több ezer liter mennyiségű kristálytiszta víz.

A Vörös-kő alatti forrás

Általában március végétől május közepéig tart a források tavaszi működése, de idén a Bükk-fennsík nyugati felére, a fekete-sár környékére hullott nagy mennyiségű hó viszonylag gyors olvadása és a bőséges kora tavaszi csapadék következtében a fennsík résüreg-rendszere hamar feltöltődött. Időszakos karsztforrásaink pedig a bükki karsztvíz jelentős megemelkedésének hatására kezdik meg működésüket.

A Fekete-sár-rét

A mészkőből álló Központi-Bükk (Magas-Bükk, Bükk-fennsík) területén lehulló évi 600-850 mm csapadék egy része a kőzetbe szivárog. A mészkő rés-üregrendszere (litoklázis hálózata) nagyobb esőzések idején, hóolvadás után vízzel töltődik fel. Ilyenkor a karsztvíz felülete feldomborodik a Bükk-fennsík alatt és onnan az alacsonyabban lévő hideg karsztforrások felé áramlik a víz.
A karsztosodó kőzet peremén felszínre lépő karsztvizek által működtetett karsztforrások vízjárása lehet állandó és időszakos.
A Bükk-fennsík felől áramló karsztvíz egy része - a működés idején helyi karszterózióbázist alkotó források alatt - tovább mozog déli irányban. A karsztvíz egy része a hegységperem állandó vizű kasztforrásainál tör föl, másik része a medenceüledékekkel fedett, mélybe süllyedt karsztrendszerbe áramlik, ahonnan langyos vagy meleg karsztvízként lép ismét a felszínre. A hegység déli lábánál, a Bükkalján több termális karsztforrás fakad: ilyenek az egri, a kácsi és a miskolctapolcai források. Ezeken a természetes vízkilépéseken kívül több helyen mélyfúrással tárták fel a karsztos hévizet (Bogács, Demjén, Egerszalók, Mezőkövesd), melyek közül néhányat hasznosítanak is gyógyászati, fürdési céllal. Míg a hegység karsztforrásainak hőmérséklete hideg (~10 °C), addig a hegységperem közelében 15-22 °C-os langyosvizek fakadnak (Mónosbél, Almár, Kács, Sály), Eger belvárosa alatt 25-32 °C, délebbre, 8-10 km távolságra a tápterülettől, Egerszalók, Demjén, Bogács, Mezőkövesd határában már 60-73 °C a feltárt karsztvíz hőmérséklete.

Az Imó-kő közel 40 m magas függőleges sziklafalának alján feltörő időszakos forrás

A Bükk-fennsík északi oldalán, a Szalajka-völgyben, az időszakos karsztforrásokkal közel megegyező tszf. magasságban azonban állandó vizű karsztforrások találhatók. A Szalajka-völgy forrásai közül az eredetileg 458,4 m tszf. magasságban fakadó Szalajka-forrás bocsájtja a legnagyobb mennyiségű vizet a patakba: az eddig mért maximális vízhozama 12.000 l/perc, minimális vízhozam 1.600 l/perc. Az átlagos vízhozam éves szinten 4.200 l/perc. A Magyar Állami Földtani Intézet 80-as években megkezdett hidrogeológiai térképezési munkálatai és víznyomjelzéses vizsgálatai egyértelműen igazolták a forrás és a bükk-fennsíki Hármas-kút – Fekete-sár-rét környéki terület (a 856 m tszf. magasságban és 2700 m távolságban lévő fekete-sár-réti töbör és a 870 m tszf. magasságban és 3500 m távolságban lévő Hármas-kúti-víznyelő) hidrológiai kapcsolatát. Az 1990. április 20-án, a Fekete-sár-rét északi többrében a vízvezető járatokba juttatott fluoreszcein ammónium-hidroxidos oldat április 27-én jelentkezett a Szalajka-forrásban és még június elején is észlelhető volt.

Szikla-forrás a Szalajka-völgyben

A völgy másik jelentős forrása, a Szikla-forrás vize a völgytalp fölött 2–2,5 méter magasan (422,2 m tszf.), egy forrásbarlangban jelenik meg és vízesés formájában éri el a Forrás-tó vízszintjét. A forrás egy mindkét oldalán agyagpalával érintkező – a völgyirányra merőleges csapásirányú, keskeny – mészkőrétegből fakad. Vízgyűjtőterületét a forrástól ÉK-re lévő agyagpalatérszínen sejtik. A kutatók azt feltételezik, hogy a DNy–ÉK-i irányú, a Gerennavárat is érintő mészkősávra jutó felszíni vizek elnyelődnek és a kőzet belsejében a forrás felé áramlanak. Egyesek ebben a keskeny mészkőtestben patakos barlangjáratot feltételeznek. Biztos, hogy ezen a 4-6 km2-re becsülhető – a Gerennavár és a Róna-bükk térségét is magába foglaló – vízgyűjtőn elnyelődő víz is hozzájárul a forrás vízhozamához (mely 0 – 10.000 l/perc között változik), de annak eredete ennél összetettebb.

A Szalajka-völgy (Északi-Bükk) idealizált karszthidrodinamikai vázlata (szerkesztette: Baráz Csaba)

Északi egység: sC = Szilvásváradi Formáció, mC = Mályinkai Formáció, mkC = Mályinkai Formáció, Kapubérci Mészkő Tagozat, gT = Gerennavári Mészkő Formáció, aaT = Ablakoskővölgyi Formáció, Ablakoskővölgyi Homokkő
Tagozat, alT = Ablakoskővölgyi Formáció, Lillafüredi Mészkő Tagozat
Déli egység: bT = Bükkfennsíki Mészkő Formáció, frT = Felsőtárkányi Formáció, Rónabükki Mészkő Tagozat, lJ = Lökvölgyi Formáció Miocén: eM = Egyházasgergei Formáció, gM = Garábi Slír Formáció.
Negyedidőszak: Q = pleisztocén-holocén mésztufa, k = karsztvíztükör

A Magyar Állami Földtani Intézet 1990. évi, Fekete-sár-réten elvégzett víznyomjelzése során ugyanis a fluoreszcein nemcsak a Szalajka-forrásban, hanem meglepetésre a Szikla-forrásban is jelentkezett, annak ellenére, hogy a két forrás között a zömmel vízrekesztő kőzetek találhatók, melyek a Szalajka-forrás vizének Szikla-forrásba történő közvetlen átjutását meggátolják. További érdekesség, hogy míg a Bükk-fennsíkon elnyelődött jelzett víz 7 nap alatt jutott el a légvonalban 2700 méterre lévő Szalajka-forrásig, addig a Szalajka-forrástól a Szikla-forrásig lévő közel 800 méteres út további 11 napot igényelt. Eszerint úgy tűnik, hogy a Fekete-sár környékén karsztba szivárgó csapadék a Szikla-forrásba a mélykarszton át jut. Egyébként a Szikla-forrás 10–12,2 °C közt ingadozó forrásvíz-hőmérséklete is részbeni mélykarsztos eredtet bizonyít – ellentétben a Szalajka-forrás 5–8,2 °C-os, leszálló jellegű karsztvizével.
A Lillafüredi Mészkő Tagozat – amelyben a forrásbarlang kialakult – minden bizonnyal tektonikusan érintkezik a szinklinális magot alkotó középső–felső-jura korú Lökvölgyi Formáció agyagpalája alatt, a vizet idáig vezető Felsőtárkányi Mészkő Formációval, így az áramló karsztvíz akadály nélkül átjuthat a szerkezeti határ mentén érintkező másik vízvezető kőzettestbe, a Lillafüredi Mészkőbe. A Szikla-forrás tehát – mintegy közlekedőedény egyik nyílása – kapcsolatban áll a Központi-Bükk karsztvíz-rendszerével.

Az állandó források közül a legnagyobb vízhozamúak a miskolctapolcai Olasz-kút (Miskolctapolcai tavasbarlang: 25.700 l/perc), a Szinva-forrás (9.000 l/perc), a Garadna-forrás (5.000 l/perc), a diósgyőri Tavi-forrás (4.200 l/perc), a sályi Víz-fő (5.200 l/perc), a Szalajka-forrás (4.200 l/perc), a Bán-forrás (1.500 l/perc), a Király-kút, a felsőtárkányi Szikla-forrás stb. (A karsztforrások vízhozamadatai Sásdi László - Pelikán Pál: A Bükk hegység vízrajzi, vízföldtani viszonyai – In: A Bükk hegység földtana. Szerk.: Pelikán Pál. Budapest, 2005. – című munkából származnak.)

Az időszakos karsztforrások néhány vízhozam-maximuma
Imó-kői-forrás 1970. április 12. 13.200 l/perc
Vöröskői-alsó-forrás 1970. március 31. 9.000 l/perc
Vöröskői-felső-forrás 1970. április 12. 6.600 l/perc
Fekete-leni-forrás 1967. április 15. 2.700 l/perc
(Tóth Géza: A Magas-Bükk déli peremén fakadó időszakos karsztforrások karszthidrográfiai jellemzése. Hidrológiai Közlöny 1984. 3. sz. nyomán)

Szöveg és képek: Baráz Csaba (BNPI)