Az ózonlyuk átlagos mérete 2013 szeptemberében és októberében 21 millió km2 volt, szemben az 1990-es években átlagos 22,5 millió km2-vel. 1,5 millió km2 nem kevés. Az eddigi rekordot 2000 szeptember 9-én észlelték, amely 29,9 millió km2-es kiterjedést jelentett, ez nagyobb, mint Észak-Amerika területe.

A Déli-sark feletti ózonkoncentráció 2013 szeptember 16-án


A déli-sarki ózonlyuk méretváltozása 2013. július 1. és október 15. között

Az ózonlyuk megléte évszakos jelenség, amely az antarktikus tavasszal (augusztus-szeptember) jelenik meg, amikor a Nap előtűnik a téli sötétség után. A körbefutó sarki szelek csapdába ejtik a hideg levegőt a kontinens felett, a napsugarak pedig reakcióba lépnek a jégkristályos felhők és a légkörben keringő klór tartalmú vegyületekkel. E folyamat pedig felzabálja a sztratoszférában található ózont. A folyamat december elejére enyhül, amikor általában be is zárul az évszakosan keletkező ózonlyuk.

Az idei mérsékeltebb ózonritkulás a melegebb sztratoszféra-hőmérsékletnek és a légkörbe bocsátott vegyszerek mennyiségi korlátozásának eredménye, mondta el Paul Newman a NASA Goddard Space Flight Centerének légkörfizikusa.

Az ózonlyuk mérete azonban nem ad elegendő információt a légkör állapotáról. Annyi bizonyos, hogy az 1987-ben aláírt Montreáli jegyzőkönyv (amely az ózont bontó halogénezett szénhidrogén-származékok (CFC-k) kibocsátásának korlátozására jött létre) érvénybe lépése óta stabilizálódott a Föld ózonhiányos területének mérete.

Forrás: NASA Earth Observatory