Aki Malajzia legtávolabbi szövetségi államába, a Borneó sziget északi csúcsát elfoglaló Sabahba érkezik, alighanem meg fogja pillantani a Kinabaluhegyet. Jellegzetes formája díszíti a szövetségi állam zászlaját, sőt a valamivel több mint félmilliós főváros, Kota Kinabalu is az ő nevét viseli. Ha pedig még ez sem lenne elég a bolygónk különleges szegleteiért rajongóknak, tegyük hozzá, hogy a hegyen található trópusi erdők a Föld egyik leggazdagabb élővilágának adnak otthont.

9 km

A legendás hegyre vezetett túrák keretében lehet feljutni. Az első napon a 3272 méter magasan fekvő menedékházat kell elérni, a csúcsmenetre egy rövid pihenőt követően, a hajnali órákban kerül sor. Napfelkelte után kezdődik az ereszkedés, az ebéd már a hegy lábánál, a Kinabalu Nemzeti Park látogatóközpontjában vár. Nem tűnik kivitelezhetetlennek, főleg, mivel az út hossza egy irányba mindössze 9 km.

Fotó: Szabó Szilveszter — Eupolisz
Kinabalu

Az 1800 méter magasan fekvő látogatóközpontba kisbusszal érkezünk, konferencia-résztvevő kollégáimmal. A parkolóban már jelentősebb tömeg, főként kelet-ázsiai turisták várakoznak, a lehető legmodernebb felszereléssel. Apró termetű vezetőnk, Jaibi keveset beszél, sokat dohányzik, és ritkán lassít. Bakancs helyett vastag gumiból készült, fűző nélküli félcipőt visel, amivel macskaügyességgel mássza a vöröses, trópusi keményfából készült lépcsőket – a létra szó talán jobban illene rájuk –, amelyek végeláthatatlan emeletekben követik egymást az út elején. Ahogy kapaszkodunk felfelé, a fojtogatóan nehéz levegővel is meg kell küzdeni; ennek ellenére lenyűgöző élmény a trópusi hegyi erdőben haladni.

A fojtogató szakasz

Fotó: Gálhidy László
A LÉPCSŐKÖN PATAKKÉNT ZÚDUL AZ ESŐVÍZ, EKÖZBEN A LÁBUNK ELŐTT… — A kinabalui óriás vörös pióca nem mindenki tetszését nyerte el. Esős időben mutatkozik előszeretettel; főként gyűrűsférgekre vadászik

Egyelőre hatalmas pálmaházban érezhetjük magunkat: az esőerdők széles levelű, vékony kérgű fái, páfrányok, kúszónövények szövevényes dzsungele vesz körül. A fák és cserjék rendszertani hovatartozását persze csak találgatjuk. Ha létezik is erre a vidékre vonatkozó határozókönyv, kétséges, hogy annak akár hosszas tanulmányozásával eligazodik-e közöttük egy európai szakember. Borneón több növényfaj él, mint egész Afrikában… Hálásan gondolok tanáromra, Regős Jánosra, akitől az ELTE-n volt szerencsém a „Bevezetés a trópusi ökológiába” című tárgyat hallgatni. Egy-két fajnév megmaradt bennem, ami nem csak a helyi erdészekkel való párbeszédnél segít, de önbizalmat is ad ahhoz, hogy további növényfajokkal ismerkedjek. A síkvidéki esőerdőket uraló, 50-60 méteresre növő, palánkgyökerekkel kitámasztott shoreák a hegyen átadják helyüket a mi tölgyeinknél nem magasabb fáknak; mirtusz- és babérféléknek, hangaféléknek, fügeféléknek, vagy éppen a cyatheáknak, a déli féltekén megszokott fatermetű páfrányfáknak. Immár 2500 méteres magasságban – ahol még mindig szálerdőben haladunk – különösen sok akad ezekből a pálmákra emlékeztető, ősi harasztfélékből.

A legnagyobb húsevő növény

A világ szinte valamennyi magashegységének zavarba ejtő szépségét adja az egymást követő növényzeti övek váltakozása. Százméternyi emelkedéssel átlagosan fél fokot csökken az évi középhőmérséklet, ami más klimatikus jellemzők terén is egyenértékű száz kilométernyi, sarkok felé történő haladással. Lassan tehát elérjük a szubtrópusi, majd a mérsékelt éghajlatú övezeteket, ahol már az ausztráliai, új-zélandi rokonságú fenyőfélék is megjelennek. Semmi fenyőre emlékeztető nincs bennük, inkább zárvatermő cserjékre, kis fákra hajaznak.

A fák ágait vastagon borítják a mohák, páfrányok vagy éppen a kancsókáknak nevezett rovarfogó növények, amelyek legnagyobb mennyiségben éppen itt találhatók a Földön. Nevüket egy levélmódosulás révén kialakult részükről kapták, amely tetővel ellátott, síkos peremű, alján emésztőnedveket tartalmazó kancsót formáz. A gyanútlanul rászálló, majd a lébe pottyanó rovar számára végzetesek, ugyanakkor a törékeny növény számára létfontosságú, hogy így jusson tápanyaghoz. Egyik fajuk edényében háromliternyi emésztőoldat tud összegyűlni – ez már békák, gyíkok, madarak, vagy akár kisebb emlősök megfogására is alkalmas!

A fák ágain élő növények, az ún. epifitonok a köderdőknek (a kelta mondavilágon nevelkedett szerzők által „tündérerdőknek”) nevezett zónában érik el a legnagyobb tömegüket. E fajok nagy része ugyanis nem a talajból, hanem a ködből, párából veszi fel az életfolyamataihoz szükséges vizet.

Fotó: Gálhidy László
FATERMETŰ PÁFRÁNYOK A KÖDERDŐBEN — A 2-4 m magasságot is elérő páfrányok cserjeszintet alkotnak a 2000 m felett kezdődő köderdőkben

Bár a felfelé kapaszkodás emberpróbáló, a nagy népszerűségnek örvendő úton rengeteg turista halad. (Évente állítólag negyvenezren másznak fel a Kinabalura.) Sokan le-lemaradoznak, vagy hosszú időt töltenek a források mellett, így az ember állandó jelenléte elriasztja, láthatatlanná teszi az erdő lakóit.

Emeletek a felhők felett

Különleges erdőbe érünk: néhány méter magas, szürkés lombú, a Leptospermum nemzetségbe tartozó fákból áll, amelybe egy újabb nyitvatermő, a podokarpuszok közé tartozó faj keveredett. E két fafaj kíséri tovább utunkat, és ahogy haladunk felfelé, egyre vastagabban borítják ágaikat a zuzmók. Itt-ott kilátás nyílik a szomszédos hegyoldalakra, ahol a zöld sokféle árnyalatában pompázó lombsátor felett párafelhők gomolyognak.

Úgy 3200 méter magasan előbukkan a ködből a Laban Rata-menedékház. Mögötte szinte bevehetetlen bástyaként tornyosul a Kinabalu kopár gránitkúpja. A zord környezetben álló emeletes, sárga bádogtetős épület kívül-belül hamisítatlan menedékház-hangulatot áraszt. Akárhogy is, a magas-tátrai Téry-menedékház trópusokra szakadt testvérét idézi, bár káposztaleves helyett itt jobbára currys csirkét és sült banánt szolgálnak fel. A bepárásodott ablakok, kiteregetett kabátok, kipirult arccal beszélgető baráti társaságok éppúgy otthonosan ismerősek, mint a falakon megsárgult fotók.

Aki pihenni szeretne a hajnali kétórás indulás előtt, annak nincs vesztegetni való ideje. A meredekebb rész pedig még hátravan. Elhelyezkedünk hát az egyik melléképület minden komfortot nélkülöző emeletes ágyain.

A teljes cikket A Földgömb 2013. márciusi lapszámában olvashatja!