Itt és most

A meghökkenés, elgondolkodás és óvatosság érdekes elegye rajzolódik ki az arcokon, amikor felteszem a címben szereplő első kérdés kissé módosított változatát: „Mennyire fontos téma a nemzeti identitás ma egy nemzeti park működésében?” A fenti reakciók egy részét magyarázhatja a tény, hogy manapság a „nemzeti” szó túlhangsúlyozottnak tűnik (és ezzel a dohányboltok kérdését le is zárnám), másfelől viszont a természetvédelmi szakemberek, kutatók, természetjárók nagy része azért értetlenkedik, mert úgy gondolja, hogy a „nemzeti parkok” elsődleges és legfontosabb célja az élő és élettelen természet védelme, valamint a természeti értékek megőrzése utódaink számára. Ezt az álláspontot tükrözi egyébként a természetvédelmi törvényünk is.

Fotó: Wisanu Boonrawd ©Shutterstock
Sziklaív az Arches Nemzeti Parkban (USA) – Az amerikai koncepció szerint elsődlegesen a grandiózus tájak kerültek a nemzeti parkok körébe. Ez a sziklahíd tökéletesen példázza az elképzelést a fenséges formákról és tájakról

Márpedig a kőnek, virágnak, állatnak nincs nemzetisége, így a nemzeti identitás kérdése csupán másodlagos lehet. De a fontossági sorrend nem volt mindig egyforma: a nemzeti parkok történetében a célok, illetve a mögöttes érdekek egyfajta evolúcióját figyelhetjük meg, amelyekben többek között a nemzeti jelleg is lényeges szerepet játszott.

Fotó: Alexander Lozitsky ©Shutterstock
A Bryce Canyon Nemzeti Park (USA) különleges sziklaoszlopait „hoodoo”-nak nevezik a helyiek. A névadó Bryce telepescsalád szerint: „pokoli hely, ha meg kell keresned elkószált marhádat”. Valójában pont az ilyen, gazdálkodásra meglehetősen alkalmatlan helyekből lettek a korai nemzeti parkok

Amerikában – most és egykor

Egy Yellowstone Nemzeti Parkot ábrázoló, régi képeslap alatt olvasom a következő megjegyzést egy amerikai blogban: „Imádom ezt a képet! Még sohasem voltam a Yellowstone-ban, és emiatt nagyon hazafiatlannak érzem magam!” És ezt nem csupán egy ember gondolja így! Az Egyesült Államok Nemzeti Parki Szolgálata szerint: „Egy nyári zarándoklat a Nyugat nagy parkjaiba hozzátartozik a tipikus amerikai család rítusaihoz.” Vagy akár idézhetjük a Pulitzer-díjas írót, Wallace Stegnert:

„A »nemzeti park« a legjobb ötlet, ami valaha is eszünkbe jutott. Abszolút amerikai, abszolút demokratikus, és legjobb mivoltunkat tükrözi…”

Mindez több, mint pusztán a természetvédelem iránti elkötelezettség. Lelkesedés, nemzeti büszkeség, már-már vallásos áhítat. Ahhoz, hogy jobban megérthessük ennek gyökereit, fel kell idéznünk a kezdeteket…

Fotó: Berzina ©Shutterstock
Grand Prismatic Spring, Yellowstone Nemzeti Park (USA) – Ez a látvány még közel 150 évvel a feltáróexpedíció után is lenyűgöző. Nem csoda, ha temérdek ember keresi fel. Ezért védeni kell a forróvizes forrásokat a látogatóktól, de ez fordítva is igaz: a nemzeti park illetékesei szerint a Yellowstone-ban több ember hal meg, vagy szenved súlyos balesetet a forró vizű medencékben, mint bármely más ok miatt...

Látványos tájfotókért és a további válaszokért lapozza fel a magazint!