Képzeletben ugorjunk vissza az 1600-as évek legelejére, és a világűr távolából tekintsünk Földünkre! Ha ekkor egy csendesóceáni éjszakát szemlélünk, egyszer csak azt látjuk, hogy egy aprócska fény gyúl. Egy vörösen izzó folt, ami egyre erősebben világít. Pár óra múlva kivilágosodik, és az óceán kékjében egy fekete füstcsíkot pillantunk meg, ami egy pontból szétterülve, több kilométer hosszan húzódik. Semmi kétség, tűz van! Rapa Nui ég. Napokon át lángol az a földdarabka, aminek a tenger szintje fölé emelkedő része alig 163 négyzetkilométer kiterjedésű — vagyis majd' harmadakkora, mint a mai Budapest. A tüzet az ott élő bennszülöttek gyújtották, hogy egy hosszú ideje húzódó háborúskodás drámai befejezéseként véget vessenek múltnak, kultúrájuknak és saját jövőjüknek, ezzel cáfolva meg a természettel ősi harmóniában élő népekről alkotott illúziókat