Az Déli-sarkvidékre több célból is elindulhatunk. A legkézenfekvőbb, ha valaki kutató, és akkor általában egy kutatóállomást céloz meg. E bázisok ugyanakkor technikusokat is várnak, vagyis traktorjavítóként, villanyszerelőként vagy akár szakácsként is vezethet utunk az Antarktiszra. Sokan érkeznek katonaként, hiszen számos sarkvidéki állomást a hadseregek tartanak fenn. Outdoor szándék is vezérelhet, hegymászóként, kajakosként, vitorlázóként, extrém sportolóként is lehet célpont a vidék. A legnagyobb létszámot azonban a turisták alkotják: a krioturizmus a virágkorát éli, és ahogy a magashegységekben vagy az Északi-sark-vidéken, úgy az Antarktiszon is tömegessé vált a jégvilág vonzotta turisták nyári jelenléte. Míg a 80-as években csak néhány ezer, ma már 100 ezernél is többen jönnek! Útinaplónk egy ilyen turistalátogatást mutat be

Kevés olyan régió van Közép-Európában, amelynek identitását annyira formálta volna a történelem, mint Sziléziáét. A mai Alsó- és Felső-Szilézia területén cseh, osztrák, porosz, német és lengyel korszakok váltották egymást, a határok újra és újra átrajzolódtak, az itt élők pedig megtanultak együtt élni a sokszínűséggel. Talán éppen ezért olyan különleges ez a régió: egyszerre ipari és zöld, hagyományőrző és modern, mélyen vallásos és meglepően progresszív

„Vajon tényleg ez lenne a földi paradicsom?” – teszem fel magamnak a kérdést félálomban, majd komótosan a másik oldalamra fordulok a Nusa Penida szigetén található mesebeli szállásomon. Hajnali három óra, tökéletes, nyáréji hőmérséklet. A tenger közelségére emlékeztető lágy és sós szellő belopózik a nyitott ablakon, és újra alvásközeli állapotba ringat. „TO-KAY, TO-KAY, TO-KAY!” Élesen mar a fülembe a hang. Mégsem tudok visszaaludni!

Gyermekkorom erdélyi képe a puha, zöld hegyeken forgó juhnyáj a pásztor és kutyái kíséretében. Sok évvel később, egy kiskunsági területen végzett madármegfigyelés-sorozat során többször szóba elegyedtem a nyájat kísérő pásztorral. Küküllődombóból volt való, ami felelevenítette bennem gyermekkorom emlékét, a juhnyájak és Erdély kapcsolatát. A juhmérés ünnepével azonban csak néhány éve ismerkedtem meg a kalotaszegi Mérában

A városi séták során ritkán veszszük észre azokat az apró városlakó növényeket, amelyek ott élnek, ahol szinte semmi más: a kőfalak repedéseiben, az omladozó vakolat réseiben, a templomok árnyékos falán. Ezek közé tartozik a kőfali pintyő (Cymbalaria muralis), egy szerény külsejű, de ökológiai szempontból rendkívül izgalmas növény. Története nemcsak a túlélésről, hanem a környezethez való szélsőséges alkalmazkodásról is szól