Avagy az anatóliai pszichedelikus rocktól a rembetikóig.



Alapul véve a Földgömb mottóját, miszerint az utazás lényege a megismerés kalandja, érdemes nemcsak nyitott szemmel, de nyitott füllel is járnunk, akárhova is sodor jó sorsunk. Persze a legjobb, ha előre felkészülünk a várható zenei élményekre is, de mindenképpen próbáljunk meg betekinteni a populáris kultúra mögé. Nem bánjuk meg! A zene által egy életre velünk maradnak a megismert tájak, városok és emberek!

A hétvégén, május 4-5 között ismét megrendezésre kerül Budapest egyik legmenőbb kulturális-városi fesztiválja, a Budapest100, ami tavaly óta nem mellesleg az EU által is elismert városi jó gyakorlat. Idén a Bauhaus nyomában lehet belesni szebbnél szebb, de mindenképpen érdekes házak mögé. Évek óta részt veszek a Budapest100-on, most önkéntesként megnéztem, hogyan áll össze ez a nagyon egyedi és nagyon városi élmény. Mitől és mire jó ez az egész? Mi van a Budapest100 sikere mögött?

Igen, Kazincbarcika! A város 2011-ben ugyanis helyi igényekre alapozva, külső, szakértői bevonással megfogalmazott egy szlogent, miszerint ő lesz a Kolorcity, azaz a színes város! Nevethetnénk, de a városmarketing, gondos belső, azaz közösségi alapú városfejlesztéssel együtt csodákra képes. Ha beütjük a város nevét ma, 2019-ben a Google-ba, nagyon meg fogunk lepődni! Hát még, ha látjuk, hogy a színes felszín alatt valódi változás is elkezdődött.

Pár kilométerre a magyar határtól, Burgenlandban egy világhírű, úttörő példája működik a helyi megújulók felhasználásának, amely nem mellesleg a helyi gazdaságot is felvirágoztatta. A Kisközösségi Program vendégcikke következik egy olyan közeli városról, amit minden Földgömb olvasónak ismernie kell!

Riga az európai kultúra élő képeskönyve és egyben maga a szecesszió: változatos, csapongó és őrült. Az építészetileg és kulturálisan rendkívül sokoldalú városban valahogy nagyon szembejön mindaz, amely egy európai nagyvárosban manapság téma, mindez látványos és egymástól merőben elütő történelmi kosztümben.

Októberi szombat. A Budafoki út elején, a Szent Gellért téren a bágyadt őszi délutánban várom a buszt. De célom most nem pusztán kijutni Budafokra a 133E-vel, hanem, ahogy a BKV táblán egy kisebb, színes brosúra is mutatja, a Pincejárattal fogom felfedezni a kisvárost a nagyvárosban, avagy egy másik hasonlattal élve, a budapesti „Grinzinget”.

Akár a fociláz keltette fel figyelmünket Horvátország kevésbé ismert belső területei felé, akár tengerparti nyaralást tervezünk a méltán híres dalmát tengerpartra, vagy éppen Olaszországba, Varasd az autópályáról valóban csak egy ugrás. Cserébe a rádöbbenés élménye garantált és egy kis odafigyeléssel számunkra is ismerős kulturális történetekre bukkanhatunk.

Meg mindenkinek… A következő életmód trend, a japán shinrin-yoku ugyanis egyenesen azt hirdeti, hogy egy szép erdőben, hatalmas fák között eltöltött idő nemcsak lelkünknek tesz jót, de hatékonyan csökkenti a stresszt és erősíti immunrendszerünket.

Biztos, hogy nem a lakótelepi házak színvilága az egyébként rendkívül komplex panel-rehabilitáció folyamatának legfontosabb kérdése, de városképi szempontból mégiscsak heves érzelmeket vált ki lakókból, szomszédokból és egyéb városlakókból egyaránt a gyakran látványos és hangulatos, de sokszor hivalkodó és megosztó, óriási színegyveleg.

Bár a fapados légitársaságok úttörő szerepe a „városok, ahova soha nem akartam elmenni, mégis eljutottam” verseny elindításában kétségtelen, a telekocsi használata is jó lehetőség arra, hogy egy céges út során fedezzünk fel olyan helyeket, ahova egyébként valószínűleg soha nem indultunk volna el. Sergio-t, a 60 év körüli állatorvost Budapesten vesszük fel, s a tervek szerint az Udinéhez közeli Palmanova városában rakjuk ki, mi pedig robogunk tova Bologna irányába.