Akár a fociláz keltette fel figyelmünket Horvátország kevésbé ismert belső területei felé, akár tengerparti nyaralást tervezünk a méltán híres dalmát tengerpartra, vagy éppen Olaszországba, Varasd az autópályáról valóban csak egy ugrás. Cserébe a rádöbbenés élménye garantált és egy kis odafigyeléssel számunkra is ismerős kulturális történetekre bukkanhatunk.
Ráadásul jobb helyszínt a Városnéző bloghoz találni sem lehet, hiszen a település nevének eredete a magyar ’város’ szóból származik. A Dráva partján és fontos kereskedelmi útvonalak metszéspontjában fekvő város már a 15. században az északi horvát területek kereskedelmi és gazdasági központja lett.
A török háborúk idején Varasd egész Horvátország tényleges fővárosa is volt a veszélyeztetettebb Zágráb helyett, és sajátos módon a fővárosi rangnak az 1776-os nagy tűzvész vetett véget.
Az uralkodó ekkor a királyi tanács székhelyét a már biztonságosabb Zágrábba tette át. Az említett tűzvész ugyanakkor más fronton is nagy hatással volt a város életére: ekkor épült fel, illetve pontosabban újra a mai is látható szép és meglepően egységes barokk városközpont.
Azóta a város egyik legfőbb eseménye a barokk bál (Varasdi Barokk Esték), már ha éppen nincs VB, mert akkor mindenki az utcai kivetítőn nézi a meccset. Ha megállítunk egy helybélit az utcán, biztos, hogy büszkén mesél a barokk Varasdról, meg arról, hogy gazdag épített öröksége miatt kapta a város a „kis Bécs” becenevet is.
Ez utóbbi amúgy érdekes kor- és térség tünet itt Kelet-Közép-Európában, hiszen számos más, egykoron a Habsburg Monarchiához tartozó, annak virágzása idején épült, vagy megújult, épségben megmaradt városképpel rendelkező, ezáltal a barokk pompájáról híres birodalmi központra nagyban hasonlító várost jellemeznek így. Ilyen „kis Bécs” jelzővel illetett „nosztalgia-helyszín” a történelmi Csernovic (ma: Csernyivci) és Lemberg (Lviv) Ukrajnában, vagy éppen Rusze Bulgáriában, amelyet Bulgária legnyugatiasabb városának tartottak, hiszen ebben a korban fejlődött gazdag várossá, így a városközpont tipikus közép-európai épületeire Bécs volt hatással a leginkább. De kis Bécs található a török pusztítástól nagyrészt megmenekült, ezért középkori városairól jobban ismert Csehországban (Sumperk), vagy éppen Romániában (Temesvár) és Lengyelországban (Bielsko-Biała). Sőt, a lista bizonyára nem is teljes!
Minden bizonnyal sok helyi lakos tudja azt is, hogy Varasdon találjuk Európa egyik legrégibb városházát, amely ráadásul funkcióját a mai napig megtartotta (1523-ban Brandenburgi György adományozta a városnak a városháza épületét), és természetesen késő barokk stílusban építettek át.
De ha netalántán egy helyi lokálpatrióta építészbe botlunk, különösen 2018-ban, a Kulturális Örökség Európai Évében, amikor ráadásul a város az Európai Ifjúsági Főváros címére pályázik, akkor már érezhető a feszültség a város kulturális örökségének megítélése kapcsán. Maja Kireta, a horvát építészek egyesületének helyi vezetője szerint legalábbis ez a barokk imázs nemcsak a múltba révedés üressége miatt nem helyes út, hanem mert
Varasd nem barokk város, hanem a barokk korban jelentősen átépített város.
Az épített környezet Varasdon valóban fontos téma, ami nem is csoda, ha körbesétáljuk a valóban gyönyörű és élő belvárost, megcsodáljuk a várat, vagy éppen Európa egyik legszebb temetőjét. Csakhogy az épített örökséghez a fentieken túl más is tartozik, ha akarjuk, ha nem. A közvélemény szerint a kompakt városközpont azért nem kapta meg az UNESCO Világörökség címet, mert annak szélén csúnya, az államszocializmusban épült épületek állnak. Csakhogy az óváros szélén nem csupán pár lepukkadt betonkolosszust, meg panelépületet találunk, egyébként nem túl nagy számban, de a szocializmus évtizedeiben új városi sugárutat nyitó helyi várospolitika építészetileg jelentős alkotásokat is létrehozott. Ilyen például a bíróság épülete, amely engem a funkcionalista dán építész, Arne Jacobsen épületeire emlékeztetett, vagy az elektromos művek helyi irodája, amely simán elmenne egy holland épületnek.
Le kellene rombolni hát mindent, ami az államszocializmus bűnös éveiben épült?
Nem kellene inkább megismerni, hogy akkoriban mit miért és hogyan építettek, s hogy ebből mi az, ami ma is hasznos, értelmezhető? Helyi építészek már össze is raktak egy tematikus útvonalat, amely a város „modern” örökségét igyekszik bemutatni, s az önkormányzat éppen e célból csatlakozott a Budapest100 méltán népszerű programjának átvételére, hogy – az európai év szlogenjével összhangban – minél több helyi lakost bátorítson arra, hogy megismerje, és ezáltal megszeresse saját épített környezetét, örökségét.
Éppen ezért Varasdon és megannyi más városban nagyon is ül a tematikus év mottója: „a mi örökségünk: ahol a múlt a jövővel találkozik”. Varasd esete jó példa arra, hogy megértsük, a kulturális értékekben nagyon gazdag Európában is változik a kulturális örökségről való gondolkodás. A legtöbb szakember már nem csak egy pénzügyi teherként gondol a sok szép, de drágán fenntartható épületre, hanem mint egy olyan vagyonra, értékre, amely az emberek jól-létét és a társadalmi-gazdasági növekedést egyaránt képes katalizálni.
Miért is?
Elsősorban azért, mert a megfelelően értékelt kulturális örökség nagyban hozzájárul a gazdaság egyes szegmenseinek fejlődéséhez (turizmus, városfejlesztés, kiskereskedelem, szolgáltatások), de a társadalmi fejlődéshez (kultúra és emlékezetpolitika, társadalmi kohézió, amely erősítése éppen a Budapest100 egyik fő célkitűzése) is.
De, hogy mindez így működjön, ahhoz nem egyszerűen több pénz kell, hanem a lakosokkal közösen kialakított, hosszú távú helyi fejlesztési vízió, továbbá az örökség közös feltárása és értékelése szükségeltetik. Már csak azért is, mert a globalizáció hatása erősen kikényszeríti ezt a gondolkodást, lásd Barcelona, Velence, vagy legújabban a pesti „hétker” esetét a fenntarthatatlan tömegturizmussal.
Ezt a lakossági érzékenyítést, saját örökségünk fel- vagy éppen újrafelfedezését szolgálja például a Budapest100 programja, amelynek átvételére tesznek kísérletet Varasdon.
