Vacsorameghívásunk van. Hányra érkezzünk? Pittyen a telefonom Dél-Amerika szinte kizárólagos ingyenes üzenetküldőjének értesítő hangjával: „8-ra. Vagy 9-re. Vagy fél10-re.” Na, akkor mi a teendő? Osztok-szorzok, az osztó a kisebb gyerekünk esti kidőlési hányadosa. Megegyezünk a kilencben. Kilenc után pár perccel a háziasszony még a zuhanyban, hajat mos épp. Hú, de kínos. „Oh, don’t worry! chilei időszámítás, ne aggódjunk!” Tízkor már meg is terítünk, Bendegúzt kitámasztom, ne szédüljön bele a desszertbe.
…Ez négy hónappal ezelőtt történt. Azóta átálltunk a chilei bioritmusra, sőt, a saját hazai szememmel nézve rémesen elchileiesedtünk
Kis chilei szürrealitás: a nyitva-zárva dilemmája
Este tízkor még simán a játszótéren vagyunk (ekkor válik elviselhetővé a nyári hőmérséklet), és az, hogy a termálfürdő éjfélig nyitva van, használható hírnek számít számunkra is. Megszoktuk az este 10-es vacsorát az éjféli lefekvéssel. Értjük, mire való a szieszta, és hogy miért van zárva minden 12 és 15 között. Valamikor aludni is kell…
Chile szerte találni saját hobbiból megkezdett, és turistalátványossággá fejlődött helyeket, múzeumokat. Ilyen Punta Arenasban a Rio Seco természettudományi gyűjtemény. Művészi vénával ellátott biológus barátok kezdték el gyűjteni azt, amit az óceán kidobott, és szokatlan, kreatív módon ki is állítják e maradványokat.
Ám a kiállítást megtalálni is kaland, mert „rejtett hely”.
Mi is egy Puerto Varas-i festő hölgytől tudtunk létezéséről. Egy óra hosszat kerestük barátunk, Lucho Godoy, a Magyarország tiszteletbeli konzuljának lendületesen kérdező segítségével. Na, megvan. Zárva. „Miguelék elmentek Puerto Natalesbe, Julietáék a tengeren vannak, José Santiagóban, hát, sajnos csak holnap lesz itt valaki, háromtól hatig. Ha nem lesz itt mégsem senki, itt vannak a telefonszámok (16 darab számot nyomnak a kezünkbe a szomszédos hotelben), ezeket kell felhívni, vagy csak kiabáljunk. Valaki meghallja.”
– Aj, hombre, kis chilei szürrealitás! – summázza nekünk Lucho.
Semmi gond. Szeretjük a kalandokat. Másnap szakadó esőben kiáltozunk, Miguel meghallja.
Művészet mindenhol
A chilei utcák tele vannak falfestményekkel. A graffiti-művészet vagy streetart legális, sőt sok helyen bérlik is rá az alkotókat. Egy-egy lepukkant környéket nagyon feldob néhány nagy felületű színes történetmesélés. A legtöbb kép a mélyen gyökerező indián identitásról, a természettel való szoros kapcsolatról szól.
A művészek sokan vannak, még az utazók számára is láthatóak, és az is látszik, hogy munkájukat értékelik és használják. Köztéri installációk fényképezkedéshez, szobrok a játszóterek részeként. Apró boltok iparművészek elérhető árú áruival, a napilapokban mindig bemutatnak néhány alkotót, építészt.
Nemcsak a vizuális kultúra népszerű. A családokban többen is játszanak valamilyen hangszeren, éneknek vagy színjátszanak. A lámpás kereszteződésekben zsonglőrmutatványos fiatalok adják elő tudományukat a pirosnál, majd a lassú zöldnél kalapoznak. Mutaványaik (pl. narancsszín terelőbólyák egyensúlyozása monociklin labdákkal, banánokkal kiegészítve) ugyan kéretlenek voltak, de eredetiségük révén jó fogadtatásra találnak, és potyognak a 100-500 pesósok.
Többször béreltünk kis lakást santiagói ügyintézéseinkkor, általában az elérhető árú toronyházakban. Az élet éjjel 3-ig is tart egy nyári hétvégén. Ha hangosan szól a sláger, az egész tömb hallja és hallgatja. Sőt, lent a köztereken is mozog rá a népesség.
Türelem, tornaterem
Nekünk is feltűnt, és a 30 éve Chilében élő Szilágyi Jutka, Lucho felesége is csodálattal beszél arról, hogy mennyire türelmesek a chileiek. A pénztári sorban, a bankban, az utakon (Santiago kivételével), sőt, a gyerekeikkel is. Egy hangos rászólást, ideges gyerekfegyelmezést nem hallottam számos játszótéri óráinkban. És a gyerekek nem is csinálnak hajmeresztő dolgokat. Ez nekem is erőt ad, miután két nyári szünetnyi időt töltök együtt a gyerekekkel 0-24 órában. Miközben az egyik kiskamasz, és a folyamatos tanulás fontos feladatunk út közben.
Van azért, amit még mindig nem értünk. Az autópályán miért népszokás jobbról előzni, miért nem hallottak még a jobbra tarts szabályáról, miért elakadás-jelzővel kanyarodnak – ki tudja, épp merre? Miért hideg vízzel mos minden mosógép, miért divat reggel akár tíz fokban is vizes hajjal elindulni otthonról? Ám ezek a kérdések nem felháborodottak, csak olyan karszéttárósak, mert ez Dél-Amerika kis chilei szürrealitása. Így szeretjük.
