A másfélmillió lépéses út is az első lépéssel kezdődik… Igazából ez technikailag igaz csak, mert mielőtt azt a bizonyos első lépést megtennéd, rengeteg dolog történik, ami ahhoz kell, hogy eljuss a kezdőponthoz és ráléphess az útra. Először is, kell egy elhatározás, aztán kellenek, akik bátorítanak és kell egy csomó alázat, ami a célodhoz vezet.
Számomra az induláshoz vezető tervezgetés, szervezés legalább olyan izgalmas, mint maga a túra. Szeretem kitalálni, hogy merre menjek, hol álljak meg, hol pihenjek, mit vigyek magammal, és így tovább – és persze az indulás előtti este még kiborulok, hogy hogyan fogom ezt mind elvinni, és amúgy is, ki az a hülye, aki ahelyett, hogy otthon lógatná a lábát, vagy a strandon süttetné a hasát 66 km-t gyalogol a Börzsönyben egy 15 kg-s hátizsákkal. Tök egyedül, két kutyával. De ez már csak ilyen… valami hajt, és addig nyaggat, amíg bele nem vágok, és magam mögött nem tudom.
Most jó. Tudom, hogy képes voltam rá. De ne szaladjunk ennyire előre!
Első nap: Diósjenő – Bernecebaráti; 23,26 km
Indulás - Diósjenő
Csütörtök reggel Tatyi és Otis pórázaival a kezemben feljegyeztem az első igazolókódot Diósjenő vasútállomásán, és ezzel kezdetét vette háromnapos kalandunk, a Börzsönyi Kéktúra. A Börzsöny peremén,
Diósjenő és Szob között futó 66 km-es, kék sávval jelölt útvonal a hazai kéktúrák közül a legrövidebb, és híresen jól jelölt.
A nem igazán zsúfolt, de látnivalókban bővelkedő túraút ideálisnak tűnt az első többnapos hátizsákos bevetésünkre.
A teljes táv három, nagyjából egyenlő hosszúságú szakaszra oszlik, ezeket egy-egy nap alatt szerettem volna teljesíteni. Az első napi távunk, a Diósjenő és Bernecebaráti közötti szakasz, fénypontjának Drégely várának romjai ígérkeztek. Az igazolófüzetben található leírást követve magunk mögött hagytuk Diósjenőt, és rögtön a pincéket elhagyva előbb két hatalmas őzlábgombát, majd négy valódi őzlábat láttam meg, amelyhez természetesen a test többi része is csatlakozott. Ott figyelt minket az ösvény mellett – mi meg őt.
Akkor döbbentem rá, hogy milyen fegyelmezettek a kutyáim, ha túrázunk.
Egy sima sétánál lehet, hogy az őz után mennének, de túra közben szinte végig a sarkamban vannak. Pontosan tudják, hogy az erdőben egyedül vagyunk, és csak egymásra számíthatunk.
Szerencsére aznap nem hanyatlott felhőbe a „drégeli rom”, gyönyörű napos időben csodálhattuk meg a kilátást a Börzsöny vonulataira. Ideálisnak tűnt a hely és az idő az ebédünk elfogyasztására. Közben elolvastam az igazolófüzetben a leírást Szondiról és az ostromról, és kikerestem Arany János Szondi két apródja című versét, amit mindig összekevertem a Huszt-tal, de a jövőben már biztosan nem fogom.
Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja.
Két ifiu térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali győzelem-ünnepet űlet.
Az Börzsönyi Kéktúra igazolófüzete részletes, gonddal szerkesztett kiadványról, amely szinte „fogja az ember kezét” a túra során. Sem térképre, sem iránytűre vagy más segédeszközre nem volt szükségem ezen kívül.
A leíráson felül a füzetben a túra által érintett főbb látnivalókról is találunk részletes ismertetőt. Egy szó, mint száz, ha elindultok a Börzsönyi Kéktúrán, érdemes beszerezni előtte az igazolófüzetet a Börzsönyi Természetbarát és Hegymászó Egyesülettől.
Drégely vára után az enyhe kajakóma kellemes tompultságában róttam a további kilométereket. Kellemes, erdős szakaszon halad itt a túra, néhány látványos sziklaalakzatot leszámítva viszonylag eseménytelenül. Kiválóan alkalmas a terep a hosszú, mély beszélgetésekre, de társaság híján nekem maradtak a gondolataim és a szúnyogokkal folytatott ádáz küzdelem. Igyekeztem, hogy mielőbb célba érjek, szerettem volna túllenni az első napon, hogy egy kicsit megnyugodhassak.
Begyűjtöttem a következő pecsétet az Ötholdas elágazásnál, majd a Csitári keresztnél, és úgy éreztem magam, mint egy Pokémon vadász.
Második nap: Bernecebaráti – Nagybörzsöny; 21,15 km
Második nap reggelre kipihentük a fizikai fáradtságot, és újult erővel indultunk útnak Nagybörzsöny felé. Búcsút intettünk a templomnak és a pincesornak, és a Szokolyi-kereszt felé vettük az irányt. Ezt az első magyar (majdnem) olimpiai érmesünk, Szokolyi Alajos emeltette, amikor megtudta, hogy elveheti feleségül szerelmét, Brechtold Charlotte-ot. Hogy miért „majdnem érmes”? Az 1896-os athéni olimpián a 100 méteres síkfutás döntőjében harmadik helyen végez – de akkoriban még nem osztottak bronzérmet.
Kemence
Rövid bemelegítés után máris Kemencén találtuk magunkat. A falu határába érve isteni bundáskenyér illat csapta meg az orromat… Lehet, hogy éppen egy nagymama sütötte az unokájának reggelire. Az illat azonnal visszarepített a nyári szünetekbe, amikor nekem is hányszor, de hányszor sütött bundáskenyeret a Nagymamám.
Kemence kedves, ápolt és gondozott település, minden földi jóval – értsd: kávé – amit a hátizsákos turista kívánhat. Vannak éttermek, bolt, kocsma és néhány szép műemlék ház is. Igazán hangulatos, és teli van kedves emberrel.
A BKT Kemencétől két módon teljesíthető: az egyik, a hagyományos, gyalogos út, míg a másik a kisvasút, amely Kemence határától a Fekete-völgy Panzióig visz. Tudni kell, hogy a Kemencei Erdei Vasút az elmúlt években folyamatosan megújul, most éppen szakaszosan üzemel, hétvégenként. Érdemes előtte érdeklődni, hogy mikor és meddig jár. Én nem tettem, mert úgy voltam vele, hogy ha lesz, lesz, ha nem, akkor nem. Ez hatalmas igazság az életben, és sokkal spontánabb tőle a túrázás. Péntek lévén tehát nem járt, úgyhogy gyalog indultam a Csarna-völgy felé.
Gyakorlatilag Kemence üdülőövezetén halad itt végig az aszfaltozott út, ami számomra kevésbé izgalmas, a kutyáknak meg kevésbé kellemes, és már eléggé nyűgös voltam, mire a strandhoz értünk, ahol a zöld pázsit és a hatalmas fák között két hűs vizű medence kacsintgatott rám csábítóan. Nem mondom, hogy nem fordult meg bennem a gondolat, hogy inkább itt töltöm a napot aztán lesz, ami lesz. Főleg, amikor a büféből megéreztem a lángos illatot.
Csarna-völgy és túracipő gondok
Hamarosan elértem a Fekete-völgy panziót, és ezzel együtt a Csarna-völgy bejáratát, amely árnyas fákkal és a hűsítő patakkal várt minket. Ez kifejezetten olyan szakasz, amely ideális rekkenő hőségben is kutyás kiránduláshoz. Szinte végig árnyékos, a patak hűs vizében pedig lehűthetik magukat az ebek.
A BKT egyik legszebb és legizgalmasabb szakasza a Csarna-völgy, vagy más néven Fekete-völgy. Régen itt is futott kisvasút, de ma már csak a sínek maradványait láthatjuk, helyenként poszt-apokaliptikus hullámvasutakat idéző alakzatokba csavarodva. A patak völgyében nem könnyű a jelzések követése, ugyanakkor eltévedni szinte lehetetlen, csak követni kell a síneket és a csörgedező kis patakot. Én is és a kutyák is élveztük ezt a szakaszt, jól esett a lábamnak a hűvös víz, a kutyák pedig élvezték a sok tereptárgy adta változatosságot.
Kis természetjáró etikett - nem csak kutyásoknak:
Amit magaddal hoztál, azt vidd is haza. Ne szemetelj! A dolgodat az ösvénytől távolabb végezd. A WC-papírt se hagyd az erdőben, használj kisásót. A kutyakakit szedd fel, használj komposztálható zacskót. Ami az erdőben van, az maradjon is ott: ne vigyél haza semmit. Nem túl nehéz, minden természetszerető ember így csinálja. Ha extra jófej akarsz lenni: szedd össze és vidd magaddal más után a szemetet.
A túracipő-gondokért ide, a bővebb beszámolóért és folytatásért ide kattints!
Köszönjük a kedvcsinálót Tatyi and Me!
