Pár kilométerre a magyar határtól, Burgenlandban egy világhírű, úttörő példája működik a helyi megújulók felhasználásának, amely nem mellesleg a helyi gazdaságot is felvirágoztatta. A Kisközösségi Program vendégcikke következik egy olyan közeli városról, amit minden Földgömb olvasónak ismernie kell!
Ahhoz, hogy ökológiailag fenntartható társadalmakat hozzunk létre, az energetika terén alapvetően két kiemelt feladatunk van. Mindenekelőtt az energiapazarlás beszüntetése, a boldogságunkat nem növelő energiafelhasználás visszanyesése, mivel mindenféle energiatermelés jár valamekkora környezetterheléssel. De majdnem ugyanennyire fontos az is, hogy a megmaradt energiaigényünket minél nagyobb részben helyi megújuló energiaforrásokból elégítsük ki. Legfőképp azért, mert a nem megújuló források előbb vagy utóbb menthetetlenül kimerülnek.
Elméletben már sok ismeretünk van az energiafelhasználás visszafogására és a megújulókra épülő helyi energiagazdálkodás lehetőségeiről, sikeres gyakorlati példákról azonban még nem sokat hallani. Éppen ezért különösen figyelemre méltó a burgenlandi Güssing település példája, amely
világviszonylatban is az egyik leghíresebb kezdeményezés ezen a téren, és nem véletlenül.
Számunkra azért is nagy jelentőségű ez a példa, mert földrajzilag közel áll hozzánk: a magyar határtól mindössze 10 kilométerre fekvő kisvárosról van szó, magyar nevén Németújvárról.
A németújvári régió az egyik legszegényebbnek számított Ausztriában az 1980-as években
A népesség 70%-a ingázott (elsősorban Bécsbe és Grazba), a fiatalok pedig munka híján elvándoroltak. A régió központja, a kb. 4000 fős Németújvár pénzügyi gondokkal is küzdött. Ennek megoldására egy akkor még egészen újszerű ötlettel állt elő a későbbi polgármester, Peter Vadasz és egy fiatal mérnök, Reinhard Koch. A település legnagyobb kiadását minden évben a hő- és villamosenergia-szolgáltatás díja jelentette.
Vadasz és Koch azt találták ki, hogy
nem fognak évente ennyi pénzt kiadni fosszilis energiaforrásokból előállított energiára egy külső szolgáltató cégnek. Ehelyett a saját helyi megújuló forrásaikból maguk igyekeznek majd ellátni a helyi energiaigényeket, az így keletkező nyereséget helyi vállalkozásokba és új munkahelyekbe forgatva vissza.
Az önkormányzat 1990-ben szkeptikusan bár, de elfogadta a Németújvár energetikai önellátásáról és a fosszilis energiaforrások kiváltásáról szóló, akkoriban még meglepően újszerű tervezetet. 1992-ben pedig Vadasz lett a polgármester, ami még inkább fölgyorsította a tervek megvalósulását.
Első lépésként
az önkormányzat energiafogyasztás-csökkentési lehetőségeit mérték fel, majd aktív munkába fogtak: szigetelték a közületek épületeit, kicserélték a nyílászárókat, és átvizsgáltatták az összes energetikai berendezést, csővezetéket, illesztéseket stb. Mindezt igyekeztek a lakosság felé is kommunikálni, így tájékoztató kampányokat tartottak. Energia-megtakarítási beruházásokról ebben az időben még nem nagyon hallottak az emberek. Az önkormányzati számlákon mindenesetre gyors és látványos volt a változás. A közületi energiacélú kiadások 2 év alatt 40-50%-kal csökkentek, míg például magánszemélyként a polgármester negyedére (!) tudta csökkenteni háztartása energiafogyasztását.
Ezután következett a helyben rendelkezésre álló megújuló energiaforrások leltározása
A potenciál-felmérések során kiderült, hogy komolyabb hasznosításhoz nem elég szeles a terület, valamint a geotermikus adottságok sem kedvezőek. A napsütéses órák száma sem kiemelkedő ugyan, ám azért a napenergia hasznosítására reális lehetőség adódik, amit a későbbiekben ki is használtak. Mivel a terület alapvetően agrárrégió, mezőgazdasági termékekkel és melléktermékekkel még inkább számolhattak. Ám még ennél is sokkal nagyobb potenciál rejlett a térség területének 45%-át kitevő erdők biomasszájában.
Ezzel kapcsolatban problémát jelentett, hogy történelmileg olyan apró birtokméretek jellemzőek a régióban, hogy az erdőtulajdonosoknak nem volt kifizetődő elszállíttatni a hulladékfát. A megoldást az együttműködés hozta el: ahhoz, hogy a tervezett biomassza-tüzelésű fűtő- és erőműveket elláthassák helyi tűzifával (pontosabban faaprítékkal), 5200 erdőtulajdonos fogott össze. Létrehozták a Burgenlandi Erdőszövetkezetet, és aláírtak egy hosszú távú megállapodást az önkormányzattal arról, hogy vállalják a biomassza begyűjtését, szállítását és feldolgozását. Így kényelmes megoldáshoz és évente millió eurós nagyságrendű bevételhez jutottak a helyi erdőtulajdonosok – az önkormányzat pedig igen kedvező áron kaphatott nagy mennyiségű megújuló tüzelőanyagot. A németújvári régió hő- és villamosenergia-előállításának, illetve üzemanyag-termelésének túlnyomó részben ez a faapríték lett az alapja.
A tervekből néhány év leforgása alatt valóság lett
1991-ben egy olajütő-üzemet átalakítottak biodízel-termelésre, 1992-ben pedig nehézkesen ugyan, de megépült az első Németújvár környéki kis biomassza-távfűtőmű. Mivel a lakosok korábban egyéni fűtéssel tüzeltek, a csatlakozási hajlandóság kicsi volt. A tervezők azonban ezzel is számoltak: annak érdekében, hogy a nyári termelésnek is legyen biztos felvevőpiaca, elsősorban ipari hőigényeket igyekeztek az olcsó és megbízható hőellátással kielégíteni, illetve a távfűtési rendszer csatlakozási pontjait minden háztartáshoz előre elvezették.
Jól is tették, ugyanis a
kényelmes, olcsó és környezetbarát fűtési mód híre hamar elterjedt, és egyre többen kérvényezték az utólagos csatlakozást a távhőhálózatra.
A sikernek, az 1995-ös európai uniós csatlakozásnak és a németújvári Megújuló Energiák Európai Központja létrehozásának köszönhetően már sokkal gördülékenyebben ment a többi beruházás is. A régióban így számos új kis fűtőmű épült, önkormányzati vagy szövetkezeti tulajdonban. Később, 1996-ban megépült Németújváron Ausztria akkori legnagyobb távfűtő erőműve.
Az olcsó hőenergiának köszönhetően egyre több vállalat érdeklődött, hogy szeretne Németújváron új telephelyet építeni: a polgármester pedig azoknak mondott igent, akik a legtöbb munkahely teremtését ígérték. Így többek között két parkettagyára is van már a településnek – ezek hulladékát szintén fel tudják használni az erőművekben.
2001-ben épült meg Németújváron az azóta világhírű, igen nagy (82-84%-os) hatásfokú, kapcsoltan hőt- és villamos energiát is termelő erőmű. Ennek különlegessége, hogy egy bécsi innováció alapján a világon először itt építették meg a faelgázosítók egy új típusát, amellyel áram helyett szintetikus gázt, folyékony üzemanyagot vagy akár tiszta hidrogént is tudnak termelni. Az energiaközpont kutatásainak köszönhetően pedig számos, a megújuló alapú energiatermelést és felhasználást segítő innováció született és valósult is meg, mint például egy házi mikroerőmű.
Ha az energiatermelés mennyiségét nézzük, Németújvár városa már 2006-ban 25%-kal több villamosenergiát, illetve 165%-kal több üzemanyagot állított elő megújuló forrásból, mint amennyit összességében fogyasztott.
Itt fontos megjegyezni, hogy bár ezzel kapcsolatban a legtöbb helyen az önellátás megvalósulásáról olvashatunk, ez egyértelműen túlzás. A németújváriak jelentős része ugyanis még mindig hagyományos üzemanyagot tankol, illetve számos olyan terméket vásárol, amelyeket fosszilis energiaforrások felhasználásával készítettek és szállítottak.
A sikereknek köszönhetően a cél az lett, hogy a helyi megújuló energiaforrások hasznosítását a teljes németújvári régióra kiterjesszék. A mintegy 27 ezer fős régió az évtized elején már annyi megújuló alapú áramot, hőt és üzemanyagot állított elő, ami az összfogyasztás 55%-ának felelt meg. Mivel az erdőterületeknek még csak kevesebb, mint harmadát, a mezőgazdasági területeknek pedig 1%-nál is kisebb hányadát hasznosították, a régió önellátása viszonylag könnyen megoldható lenne.
A Güssing-modell
Sikere komplexitásában rejlik: nem csupán egy technológiai beruházásról szól, hanem az intézkedések égető társadalmi és gazdasági kérdésekre is megoldással szolgáltak. Nagyon fontos, hogy a programnak egy helyi kezdeményezés volt az alapja, a helyi döntéshozásban is aktív, elkötelezett szereplőkkel, akik gyorsan maguk mellé tudták állítani mind az önkormányzatot, mind pedig a helyben élőket, ideértve a helyi vállalkozókat is.
Bár a település igen rossz társadalmi-gazdasági helyzetben volt, nem a nehézségekre, hanem a meglévő adottságokra és az összefogás által adódó lehetőségekre koncentráltak.
Így tudták a befektetett munka és pénz eredményét megsokszorozni és helyben tartani. Annak köszönhetően, hogy a helyiek pénzügyi lehetőséget is láttak a kezdeményezésekben, csak Németújvár városában több mint 60 új vállalkozás és 1500 új munkahely is létrejött, a térség gazdasága a megújuló energiaforrások révén lendült föl. Az önkormányzat ma már évi több milliárd forintnak megfelelő bevételhez jut, amelynek nagy részét visszaforgatja a rendszerbe.
A helyi energiaforrások és erőművek saját, a kőolaj árától és a világpolitikától független energiaárakat is jelentenek, valamint döntési lehetőséget arról, hogy az egyes települések vezetése milyen technológiát szeretne használni igényei kielégítésére. A régió lakosai így nemcsak energetikai önellátást, de önrendelkezést, együttműködést és egy virágzó, helyi alapú gazdaságot is megvalósítottak. Kezdeményezésükre évente több mint 40 ezer látogató kíváncsi.
Keresve sem találnánk megfelelőbb példát arra, hogy Magyarországon is mennyi lehetőségünk lenne előrelépni. Németújvár földrajzi adottságai hasonlóak a hazaiakhoz, hiszen csak néhány kilométerre fekszik a határtól. Igaz, hogy ott több az erdőterület, de nálunk viszont szelesebb, geotermiában és napsütéses órákban gazdagabb vidékek is találhatók. A társadalmi-gazdasági problémák is sok helyen megegyeznek az egykori németújvári helyzettel, de amint láthatjuk, épp a fenntarthatóság felé történt elmozdulás hozta el a megoldást a többi problémára is. Ráadásul nálunk már a kezdetektől rendelkezésre állnának többek között európai uniós források, valamint a már megvalósult programok tapasztalatai is. Első lépésként tehát ezekkel érdemes megismerkedni, majd településünk vagy régiónk lehetőségeit, megújuló energiaforrásait felmérni.
Az eredeti cikk (Szárnyalás a határon túl... – energiánk – helyi megújulók Németújváron) a Kisközösségi Program könyvében jelent meg 2017-ben: Takács-Sánta András és munkatársai: Építőkockák egy új világhoz, pp. 55-62. Andron Könyv Kft. - Kisközösségi Program, 2017. A cikk és a fotók a szerzők engedélyével jelentek meg.
