• 10 éve írtuk: Influenzaföldrajz – H1N1 – Globális egészségügyi válság?

    vipman ©shutterstock

    A járványok kitörése a múltban komoly fenyegetést jelentett az emberiségre, történelemalakító szerepük vitathatatlan. A modern orvoslás egyik legnagyobb kudarca, hogy továbbra is tehetetlen az újonnan felbukkanó vírusokkal szemben. Még a 21. század elején sem állnak rendelkezésre hatékony ellenszerek, főként az új, addig ismeretlen vírustörzsek megjelenése esetén.

  • Elárasztott Núbia

    Fotó: Lantai-Csont Gergely

    Dél-Egyiptomból, Asszuán városából a lemenő Nap utolsó sugaraival indul a hajóm. Hetenként pár alkalommal egy személyszállító hajó közlekedik Egyiptom és Szudán között, biztosítva az egyetlen átjárót a két ország között. A teherszállítmányok, így az autóm is egy másik, rozoga kis uszályon zsúfolódnak. A hajóra Afrika legkülönbözőbb részéről érkeztek emberek: kereskedők, árusok utaznak a másfél napos úton. A kis uszálynak viszont háromszor ennyi idő kell, hogy átszelje a Nasszer-tavat és megérkezzen Núbia előretolt helyőrségébe, a szudáni Wadi Halfa városába

  • Lelkek bűvöletében – El Día de Muertos

    Körbevesz a tömeg. Órák óta visít a fülembe a banda trombitáinak hangja, ereimben visszhangzik a dobok lüktetése, a levegő fülledt és sűrű a táncosok lihegésétől. Hajnali 4 óra van, és még mindig fáradhatatlanul halad a menet a comparsa (a banda és a jelmezes táncosok egyvelege) után – tízpercenként megállva, hogy egy-egy háznál tiszteletüket tegyék. San Agustín Etlában járok, a legfontosabb mexikói ünnep, a Día de Muertos záróeseményén

  • Két pár gumicsizma

    Fotó: Stanzin Namgail

    Gumicsizmám talpa nyöszörög a hullámosra fagyott jégrétegen. Mellette a víz dühödt morajlása és a szánkóink talpából kiálló szögek jég-selymet sértő karcolása zajong... Szombat reggel nyugodtan ültem a pizsamámban, amikor megcsörrent a telefonom. Irimiás Balázs, a Csoma Szobája Alapítvány kuratóriumi elnöke volt az. – Figyelj, Panni! Sonam hívott, hogy kijön a hegyek közül Lehbe, és mehetnétek a télen befagyott Zanszkár-folyón. – Oké, mikor? – Hát, úgy 3 nap múlva. Kedden már a repülőn ültem... Azt mondják, hogy a spontán kialakult programoknak van a legjobb vége. Január közepén, –16 °C-ban, egy 20 kilós hátizsákkal a hátamon, a befagyott folyón sétálva ezt még nem feltétlenül éreztem át, de el kell ismernem, hogy erősebb és boldogabb ember lettem, miután hazajöttem...

  • Nagyfiúk játszótere – Alaszka: Medvéknek való vidék

    Fotó: iStock

    Ha Alaszka, akkor medve; kevés az ennél egyértelműbb képzettársítás – legalábbis a vadvilág szerelmesei körében. Nem alaptalanul: Földünkön sehol másutt nem találunk ilyen számban és változatosságban ezekből az állatokból, mint az Egyesült Államok e távoli vidékén

  • Formosa aranykincse

    Fotó: Taiwan Alumni Association in Hungary

    Míg itthon a tea sokszor csupán a megfázás tüneteinek enyhítésére szolgáló, szinte kötelezően cukorral és citrommal ízesítendő, meleg ital, addig Keleten – így Tajvanon is – a kultúra szerves része, balzsam testnek és léleknek. Fogyasztásának szervezetre gyakorolt pozitív hatásai hosszú évezredek tapasztalatai alapján kerültek lejegyzésre, és Kínaszerte közismertek

  • Aleppó - A Reményvesztett város

    2013 február eleje. Féléves álmodozás és néhány hónapnyi előkészület után a törökországi Gaziantep repülőterén landolok. Reggel fogok egy taxit, és elindulok a határ menti Kilis településre, hogy életemben először egy háborús zónába lépjek. A határra nyitásra érkezem, csupa fura alak várja, hogy bebocsátást nyerjen a polgárháborús Szíriába

  • Mérgezett Paradicsom

    „Ha van a Földön Paradicsom, akkor az itt van, az itt van, az itt van.” – Ezt a perzsa eredetű, kétsoros verset vésette Dzsahángir mogul uralkodó az egyik kasmíri kertjének teraszára. És valóban: a nyáron forró, fülledt Indiához képest enyhet ád a magasan (1500 m-en) és viszonylag északon fekvő Kasmíri-medence, amit ezért nemcsak a mogul uralkodók, de a későbbi angol hódítók is gyakorta fölkerestek. A környező, szárazabb vidékekhez képest a havas hegycsúcsokkal övezett, zöldellő, tavakban gazdag, termékeny vidék valóban szinte maga a Paradicsom. A csodálatos, ám nehezen járható és művelhető hegyvidék közepette a kisimuló völgymedence, úgy tűnik, ideális életkörülményeket biztosít. Mégis – ez a Paradicsom mérgezett: földrengések, árvizek és ami a legdrámaibb, emberi viszályok keserítik az itt élők mindennapjait

  • Keskeny földhíd, széles érdeklődés

    Talán csak felfedezésének első éveiben nem volt érdekes, azóta viszont nem lankad az érdeklődés az Észak- és Dél-Amerikát összekötő, keskeny földsáv iránt. Vajon mi az oka anak, hogy e parányi térség évszázadokon át töretlenül a figyelem középpontjában maradt? Milyen szempontok irányították az emberiség tekintetét a földszoros elkeskenyedő, déli felére a gyarmatosítás kezdetén, majd az azt követő évszázadok alatt és napjainkban?

  • Környezeti zavar

    „Zavar. Vizuálisan is és érzelmileg is. Zavar, hogy ilyen környezetben kell a gyermekemet felnevelnem, zavar, hogy dominál a giccs és a rossz ízlés. De közben élvezem is, mert jókat lehet szórakozni rajtuk. Nem mindenkit érint meg ez a fajta látásmód. Szakmámat tekintve morfopatológus állatorvos vagyok. Lehet, hogy emiatt kicsit »ferde« a humorom, de akik igazán ismernek, azoknak egyből lejön a poén.”

  • Minden thaiok apja

    Fotó: Kundermann Balázs

    Bangkok utcáin akaratlanul is felfigyelünk egy arcra, mely sokszor aranykeretben, magasan felettünk, máskor piacok szürke standjainak faláról köszön vissza. Ráismerünk naptárakon, óriásplakátokon, festményeken, néha idősen, máskor fiatalon. A hol díszes palástba öltözött, hol orrán végiggördülő izzadságcseppel, kemény munka közben ábrázolt férfi a legmélyebb tisztelettel övezett Bhumibol Aduljadezs, IX. Ráma, Thaiföld királya, aki a trónon eltöltött 70 évével korunk leghosszabb ideig hatalmon lévő uralkodója volt.

  • Erőnek erejével - Egyliftnyi Embert, Egyszerre A Fej Fölé!

    Fotó: Kálló Péter

    Kézenfekvő, hogy próbálunk valamit sportolni. Ha nem is rendszeresen, de futunk, biciklizünk, úszunk, hegyet mászunk, sokakat pedig perverz vonzalom fűz bizonyos labdajátékokhoz. Vagy ha különösen elszántak vagyunk, még hobbi is lehet a tervszerű testmozgás, és akár egy-egy szubkultúra részévé is válhatunk. A teremben űzött sportok közül a fitneszt, spinninget, jógát általában a nőkhöz kötik, a mai sztereotípiák szerint pedig a férfiak konditerembe járnak, súlyzóznak, vagy valamilyen küzdősportot-harcművészetet űznek.

  • Exodus

    Fotó: Hölvényi Kristóf

    A szerző – arab szakot is végzett fotográfusként – végigkísérte az „arab tavasz” történéseit, és a kairói Tahrir tér eseményein is jelen volt. Amikor hazánkat közvetlenül is elérte a menekültválság, kamerájával – mint oly sok hazai fotós – ő is a forró helyszínekre indult. Egy külföldi menekültsegítő szervezet megbízásából nemcsak itthon, hanem a görögországi Idomeniben, Szerbiában, Ausztriában és Jordániában is dolgozott. A bicskei menekülttáborba egyedüli fotósként engedték be. Sokakkal ellentétben nem az események középpontjába akarta vetni magát, nem közeli, nagylátószögű, hatásvadász drámai felvételeket látunk, hanem külső szemlélőként, távolságot tartva készített képeket. Egy lépéssel messzebbről, megfigyelőként keresi a válaszokat. Munkájának célja a megértéskeltés – hogy a fotográfia is hídként működjön a két, egymásnak feszülő világ között...

  • Törpéből óriások? Feröer – Futball

    Ha az ember e parányi, mesebéli tájra emlékeztető szigetcsoporton jár, két dolog biztosan szemet szúr: a hegyekben gondtalanul legelésző, az utakra tévedve forgalmi fennakadásokat okozó juhok látványa, valamint a gyakran hideggel-széllel dacoló, éjjel-nappal sportoló embertömeg – legyen az futó, kerékpáros, vagy épp labdarúgó. A külvilág számára elsősorban a könyörtelen cetvadászatáról és szélsőséges időjárásáról ismert helyszínen különösen ez utóbbi sport örvend hatalmas népszerűségnek, mely az alig 50 ezres nemzetet összekovácsolva egyre inkább identitásképzővé válik…

  • Qeshm - A Perzsa-öböl ékköve

    Fotó: Cseh Zsombor

    Erősen párás, izzasztó levegő csap meg, ahogy kilépek a repülőgépből. A kifutópálya aszfaltja izzik a talpam alatt a szikrázó októberi napsütésben. A tikkasztó környezetben egyedül a parányi reptér épülete nyújt árnyékot és kellemes hőmérsékletet. Ellenőrzés híján azonban gyorsan magam mögött hagyom. Odakint hófehér, Dubajból vadonatújan behozott taxik és hatalmas, fekete terepjárók várakoznak az érkező utasokra és családtagokra. A Qeshm-szigetre érkezve határozottan úgy érzem, mintha átléptem volna az országhatárt. Egyedül a nemzeti lobogó és a repülőtér épületének falára felfestett, Khomeini és Khamenei ajatollahokat ábrázoló képek emlékeztetnek arra, hogy még Irán területén vagyok. Beléptem azonban egy varázslatos és igen különleges részére: egy kis Arábiába a perzsa óriásban…

  • A Robur újra hódít - „Honecker bosszúja” a Szaharába megy

    A didergő megélhetési riporterek főnökének kékülő ujjbegye lassan felénk lendült az indulás előtti sajtófogadás alkalmával. Nem kellett nagy éleslátás ahhoz, hogy a 173 Bamako-induló közül miért épp a mi ordítóan ótvaros gépünket válassza, hiszen Otto von Robur – a gép tulajdonosa – erről minden tekintetben gondoskodott. A jármű tetején ízléses tetőteraszt rendezett be, melynek kacathegyei önmagukban is irritálhatták az ily látképekre kellően nem felkészített polgári lakosságot. E kellemes plató elülső részét a kényelmes kagylófotőly (azaz a pótkerék) foglalta el. Mögötte a sivatagi utazók kelléktárának tekintetében kétségkívül ritkán fellelhető vízisíben, valamint a szintén kísérleti célból odadrótozott snowboardban lehetett gyönyörködni. Az Országos Elmegyógyintézet dolgozóinak nem csekély szerencséjére csak a kiválasztottaknak fejtettük ki elméletünket, ami szerint a Szahara ergje – azaz a futóhomok – vízisielhető – ezt azonban a gyakorlatban is be kívántuk bizonyítani. Ehhez kellett a sí és a deszka. Az elmebeli elhajlás gyanúját tovább erősítette a külső megfigyelőben egy ótvaros kerékpár és a fa légcsavarú siklóernyő jelenléte is...

  • Igazi emberek

    Fotó: Erdélyi Eszkimó Péter

    Skandinávia, Grönland vagy Alaszka szerelmeseit hamar rabul ejtheti Csukcsföld különleges világa. Hiába jutott el idáig is a modern társadalom megannyi kelléke, a természet és az azzal szervesen együtt élő csukcsok ősi mivolta úgyszólván változatlan maradt. Ma is szinte őskori körülmények között születnek és nőnek fel emberek, és élik le életüket zavartalan nyugalomban. Irigylésre méltó derűvel szemlélik a világot, pedig a körülmények csöppet sem barátságosak

  • Szellemek temploma

    Fotó: Baranyovszky Ádám

    Felhagyott helyeket kutatva sok szomorú sorsú, szebb időket látott épülettel találkozhatunk. A legtöbbször szinte teljesen kilátástalan, hogy felújítsák és újra élettel töltsék meg őket. Az egykori Bohémia területén lévő, szinte néptelen település azonban dacol az általánosítással, és egyedi elképzelésük működni látszik…

  • Attila és a bölcs babák

    Fotó: Morvai Szilárd

    Aki a természetben nyitott szemmel jár, hamar belátja, hogy az nem igazodik az emberi léptékekhez

  • Akik szembenéznek a halállal

    Fotó: Cseh Zsombor

    A kurd peshmerga szó jelentése: „aki szembenéz a halállal”. Irakban a peshmerga-erők felelősek a kurd területek és lakóik biztonságáért

Támogatóink, együttműködő partnereink