Hmm, milyen finom is ez! Valahogy ezzel az alaphanggal szemlélődik az ember Indiában. Ez a belső hang szólal meg, amikor beleharap a kemencében sült lepénybe, a rotiba, vagy elkezdi kanalazgatni a friss tejből készült, házilag oltott joghurtot, mit sem szólva az indiai konyha egyéb finomságairól. És ugyanez a belső hang viszi újra és újra Indiába az utazót. Ó, milyen finom is az a sok édes élmény, tanítás, amit az örökkön-örökké kíváncsiak hazahozhatnak onnan! India végtelen hosszúságú és határtalan békét adó üzenete az elbeszélő tollára kívánkozik…

Nagy az ív, amely a tudományos igényességet sem nélkülöző afrikai vadászexpedícióktól a mai, az igazolhatóság határát súroló vadkilövő-kedvtelésig vezetett. Hogyan vált a szabadidő eltöltésének egykor népszerű formájából, világutazók és kalandorok önkifejezésének eszközéből mára korszerűtlen, „bűnös cselekedet”?

2012 tele... Az itthoni hírekben többször is megjelenik, hogy a Balkán-félsziget fölött kavargó ciklonból folyamatos havazás zúdul a térségre, elsősorban a hegyvidéki területekre... Szarajevóban már több méter hó hullott, a városban akadozik az ellátás...

Ausztria, Ötz-völgyi-Alpok, május dereka. Fekete terepjárónk hangja az út menti hófalakról verődik vissza, miközben felfelé szerpentinezünk a Kaunertal aszfaltkígyóján. Otthon már jócskán kitavaszodott, ám itt még sokáig tartja magát a tél. Igyekeznünk kell, hiszen csak egy napra jöttünk fel dolgozni az Innsbrucki Egyetem geológusprofesszorával, és délutánra ismét csapadékot mondanak, ami 2000 méter felett egyértelműen havazást jelent

A földtörténet korábbi szakaszaiban élt fajok döntő többsége, 99%-a napjainkra már kihalt. Ám az elmúlt 3-4 milliárd év evolúciós fejlődése kellett ahhoz is, hogy mi, emberek feltűnjünk a színen — majd pár ezer év alatt olyan változásokat okozzunk, melyek hosszú távú hatásai egyelőre még csak meg sem jósolhatók. Új fajok keletkezése és eltűnése persze szokványos földi jelenségként is értelmezhető, de a miért? és a hogyan? sok esetben alapkérdésnek számít, kiváltképp, ha e folyamatokban jócskán benne van az emberiség ”keze” is…

Az etióp lakosság – főleg a fővárosban – határozottan fél tőlük, s általános, negatív képzettársításokkal beszél róluk. „Ne afarkodj!” – mondják, amikor valaki túl rámenősen, ingerülten viselkedik.



Az afar népnév 2012 januárjáig itthon szinte ismeretlen volt: csak akkor vált – rövid időre s felületesen – sokat ismételt szóvá, amikor egy turistákat ért etiópiai támadásban két honfitársunk is életét vesztette. A tragikus esemény kapcsán gyilkos törzsről, vérengző, terrorista népcsoportról szóltak a híradások. Mi igaz ebből? Kik az afarok? Mit tudunk e zárkózott, agresszív hírű törzsről?

Az Üllői út magában foglalja Pest életének 300 éves történetét: hordozta/hordozza forgalmát, biztosítja éltető erejét a szekerektől a metróig és autópályáig, hol főszereplőként, hol mellékalakként. A legfontosabb tulajdonsága mégis az, hogy nem létezik; mégpedig a Kálvin tértől a városhatárig tartó egységes egészként biztosan nem. Megfoghatatlanul bomlik részeire, önmagukba forduló világokra. Az Üllői út elviseli, de nem szereti a ráépült világokat

„A turisták által vásárolt palackozott víz, az a szennyezett, nem a mi szent folyónk! Ebben mindennap többször is megfürdünk, hogy lelkünk-testünk megtisztuljon” — mondja felháborodva Nadir, vendégházunk szakácsa. Mellette váránaszi szállásadónk családostul-alkalmazottastul naponta megmártózik a Gangeszban — hindu hívők millióihoz hasonlóan (hiszen a folyó teljes hosszában szent a víz). Bár az imádkozással egybekötött folyami mosakodás mindennapi foglalatosság, a novemberi teliholdkor évente megrendezett Kartik Purnimára, a legnagyobb fürdőzéses ünnepre már jó előre, napokkal korábban is megszállottan készülnek…

A Góbi sivatag mongóliai részére tervezett, vadtevék utáni hajsza egy szerencsés véletlennek köszönhetően ”túl jóra” sikeredett. Nem is sejthettük, hogy pár nappal az indulás után már nem csak a tevék lebegnek délibáb módjára a szemünk előtt, de kővé vált erdők, titkos opállelőhelyek, homoktövisbort termelő oázisok, bronzkori sziklarajzok, homokban elsüllyedt városok, őshüllőtemetők, sókristályokkal bélelt medencék nyomába indulunk a sivatag kevesek által érintett vidékén

A templomok, barokk paloták, kávéházak és rántott húsok úgy „lakják be” Bécset, mint a gondosan megtervezett ágyások a barokk kertet. Ebben a városban mindent megterveznek, még a gazosodást is. A Városházán nemrég kiadtak egy füzetecskét, amely azokat a leromlott telkeket sorolja fel, ahol az iskolás diákok tanulmányozhatják a vegetáció városi előretörését.

A Mahrus Szálloda balkonján ülök, Lamu 800 éves városában. Mobilnet, laptop, Coca-Cola, lágy szellő: a piactérre és az erődre nézek, írom az indiai Pahar Ganjról szóló cikket. Némileg elszigetelődve. Alattam a középkor, szamárháton közlekedő helyiek, motorizáció sehol. De mégis van egy személyautó, a polgármesteré. És a mentőautó. Na meg a traktor…

2012. január–február. Az első felvonás zajlik: legkritikusabb lépésként a felföld szintjéből indulva egészen a hegy tetejéig a legmegfelelőbb helyszínekre, a legjellegzetesebb magassági szintekre – és mindenütt a felszín alá, több szintben – kell elhelyezni a folyamatosan, évekig működő hőmérsékletiadat-gyűjtőket. Nem tűnik épp bonyolultnak, ám a rendelkezésre álló idő behatárolt, az időjárás instabil, a terep nehezen járható, előzetes kutatások sem zajlottak, s mindent úgy kell beindítani, hogy az első leolvasáskor, két év múlva már több tízezernyi pontos és értékes adatot kapjunk. Mindent vagy semmit…

A ”Szilva út”, ”Palóc út”, vagy éppen a ”Gótikus út” elnevezés egy-egy vidékünk legjellegzetesebb vonását, fő karakterét igyekszik – turisztikai brand-teremtéssel – egy szóba sűríteni. Ha pedig az Erdély peremi Torockói-hegység a célterület, aligha találnánk jobb, jellemzőbb márkanevet, mint a ”Kőközök útja”

Az érdekes piac – mint a jó házi koszt – egyedi összetevőinek és a környékre jellemző ízvilágának köszönhetően marad emlékezetes. Fűszeres illataival vagy látványával vonz; van szabadtéri, kerülhet óriási fémcsarnokba, árulhatnak porba terített banánlevelekről vagy színes izzókkal kivilágított bódékból, állhat a város főterén, vagy lebeghet folyón.

Velencében több a legenda, mint a valós helyszín és a valódi élettér – tartja a mondás. Talán ez a magyarázata, hogy egyre többen hagyják el a várost, ám évről évre növekvő számú turista érkezik ide

Nyár közepe volt. Két hegymászó haladt felfelé az Aiguille du Dru híres délnyugati gránitfalán, a 600 méter magas Bonatti-pilléren. Már sötétedett, de még nem érték el aznapra kitűzött céljukat, így egy – szilárdnak vélt – keskeny párkányon építettek ki bivakot. Az éjszaka közepén hirtelen billenést éreztek...

Párductestű nők, suhanó párducok. Sziklás hegyvonulatok, a Csontváz-part, naplementében pompázó homokdűnék. Szelíd, mégis beszippantó tekintetek, gömbölyű formák. Megszelídített természet, ahol ha letérsz az útról, veszély leselkedik rád fentről és lentről, hátulról, szemből. A namib szépség: tájak, vadak, nők...

„Mit nekem te zordon Kárpátoknak



Fenyvesekkel vadregényes tája!”



Petőfi megmagyarázhatatlanul vonzódott az Alföldhöz. A kultikussá vált túraútvonalak közül azonban egy sem halad sík vidéken, ahol napestig bandukolhatnánk ugyanolyan terepen.

Adrenalinbomba, újdonság, izgalom – sokak számára a vadvízi evezés eredeti vonzerői. Ám ők már régóta túl vannak a beavatáson: szerelemmé vált egy életre, vagy csupán jó móka volt a barátokkal a hosszú hétvégén.

Amikor a reptérről taxival a városba hajtva a sofőr meglátja tanácstalanságomat és elkéri tőlem a kiürült kóláspalackot, egyszer csak megértek valamit Indiából. India ezer arcából egyet...