Mert pont a táj rendkívüli változatossága, a kiindulási hely és a végcél különbözősége és a közben tapasztalható átmenetek és sokszínűség teszik igazán naggyá e gyalogutakat.

ZORD SZELÍDSÉG A táj és az időjárás vad, a tenger vize mégis békés. A védett öböl szürreális élményt nyújt. Mintha egyszerre lenne a Pokol és a Paradicsom kapuja

VALAHOGYAN EL KELLETT JUTNI A PONTBÓL B-BE.Ennek egyik kézenfekvő szárazföldi eszköze a gyaloglás. Alapvetően eszköz tehát, és csak a modern időkben lett önmaga cél is. Az urbanizáció erősítette visszavágyódásunkat a természetbe, a repülés forradalma viszont lehetőséget kínált, hogy a szépségeket ne csak szűk környezetünkben, hanem akár más kontinenseken is megcsodálhassuk. Az útikönyvsorozatok és utazási magazinok 20. század végi, robbanásszerű elterjedése aztán sok nagyszerű útvonalat tett a túrázók zarándokhelyévé, kultikus terepévé.

Sokukról állítják, hogy a világ – egyik, alighanem, talán, valószínűleg – legszebb trekkingútja. Többnyire okkal. Ám ennek hatására tömegek vehetik célba. Híre nő, de terhelése is. Van olyan ösvény, melyen csak egy irányba indulhatunk, de olyan is, amelynél előjegyzés szükséges és több hónapot is várnunk kell, mire bebocsátást nyerünk (pl. az aranyásó-legendakörből híres-hírhedtté vált Alaszka-peremi Chilkoot Trailre)! Némelyik csak az igazán bátrak és elszántak számára nyújt élvezetet, de akad olyan is, melyet már-már az ipari turizmus is megfertőzött. Egyik-másik csak egy-két napos, de előfordul extrém hoszszú, 2-3 hetes is! Van, amelyet csak napjaink embere taposott ki, de olyan is, melyet letűnt civilizációk évszázadokig koptattak. Ám egyvalami biztos: ha egy útvonalat kettőnél több népszerű honlapon kiáltanak ki a világ egyik legszebb túrájának, ott vitathatatlanul páratlan élményben lesz részünk.

NEM CSAK 20 ÉVESEKNEK A túrázás nyújtotta természetközeli élményszerzés nincs korhatárhoz kötve. Az Emerald Lakes lenyűgöző látványa megfiatalítja a lelket

A VÉGZET HEGYÉN

A levegőt szinte harapni lehet! Köd lepi be a tűzhányók formálta tájat. A sajátos alakú sziklákat alaposan szemügyre véve próbálok részleteket felfedezni abból a mesevilágból, melyben Frodó Úr útnak indul, hogy a fortyogó lávába dobja az Egy Gyűrűt! Sehol sem találom Gollant és az orkokat. Gandalf sem áll elénk a csúcs előtt, hogy megmutassa, merre is kell feljutni a vulkán meredek lejtőjén!

A páfrányerdőket egy időre magunk mögött hagyva, kora reggel indulunk a Tongariro Nemzeti Parkba, hogy átkeljünk Új-Zéland északi szigetének védjegyszerű tűzhányói között. E hely – újabb keletű – világhírét Tolkien Gyűrűk Ura-trilógiájának megfilmesítésével szerezte! Számos jelenetét forgatták itt, és a nehéz maori nevű, 2287 m magas Ngauruhoe vulkán is főszerepet kapott. Mi csak a Végzet Hegyeként emlegetjük (akárcsak a film szereplői!).

A Tongariro csonka és a Ngauruhoe szinte már tökéletes kúpja uralja a tájat. A távolban a Ruapehu hófödte csúcsa. Türkizkék és sárga színű tavak, vörös és fekete kráterek színesítik a látványt. Felfelé a felhők velünk együtt pihennek meg, erőt gyűjtve az átkeléshez, és ködbe borítva a tájat. A hegylábon tisztul az égbolt. Lélegzet-visszafojtva szemléljük a szemközti roncsvulkán előbukkanó körvonalait és a kirajzolódó tengerszemeket. Aztán megint ködbe borul minden. A vulkán csúcsa felé vezető útnak nem leljük nyomát.

TAVASZ A KŐSZARVAK ALATT. A Hornos del Paine alakzatait is a jég csiszolta élesre. Az 1000 méteres falak alatt tundrai morénavidékek és tófüzérek sorakoznak. Bár a Dél-patagóniai-jégmező pereme mindenhol rendkívül látványos, ez az a környék, ahol a vad domborzat még épp engedi, hogy kiváló körtúrákat is tegyünk

A képlet azonban egyszerű! Szabályos és egyenletes felszínű vulkáni kúpról lévén szó, mindegy, hogy merre indulunk felfelé. Kettőt lépünk előre és egyet csúszunk hátra a törmeléken. 600 m szintemelkedés a majd’ 45 fokos szögű oldalon! A felhők fölé érünk, a látvány páratlan. A kráterperemen viszont „black fly”-ok, vagyis az apró, muslicaszerű, ám kifejezetten csípős rovarok támadásában van részünk. A leereszkedés már sokkal gyorsabban megy: 3 métereseket lépve száguldunk a törmeléklejtőn.

Lent az aktív vulkáni terep minden gőze és gáza megcsap. A hegyek lábához érve aztán a buja szub trópusi páfrányerdőben még órákon át keressük a hazafelé vezető utat. Csak kár, hogy Gollannal nem találkoztunk…

A teljes cikket A Földgömb 2011/7 lapszámában olvashatja!