ELEMI KÉPZÉS LATIN-AMERIKÁBAN – Rafting, de mégis valahogy más...
Adrenalinbomba, újdonság, izgalom – sokak számára a vadvízi evezés eredeti vonzerői. Ám ők már régóta túl vannak a beavatáson: szerelemmé vált egy életre, vagy csupán jó móka volt a barátokkal a hosszú hétvégén.
Ám megismertük-e valójában e tevékenység mélyét azzal, hogy – időről időre – utaztunk néhány száz kilométert egy alpesi folyó kedvéért? Valóban az-e a rafting, amit mi tapasztalhattunk meg itt, Európa közepén? A válasz meglepően bonyolult, a magyarázat mélyebbre nyúlik, mint maga a sportág történelme, és nem egyszerűen technikai különbségekről vagy felszerelésbéli eltérésekről van szó…
A legenda szerint először egy kalandvágyó faúsztató csoport kezdte kedvére meghódítani a vad folyókat, bár kézenfekvőbb és reálisabb megközelítés, hogy a katonai célú fejlesztések hívták életre az elnyűhetetlen anyagokat és minden egyebet, amely a vadvízi evezés alapjának tekinthető. Ezután már csak ki kellett várni, hogy néhány évtized alatt szép ívű karriert fusson be, és a természetközeli kalandtúrázástól a csapatépítésen át egészen a komoly felkészültséget igénylő versenysportig számos stílusa és szerepköre alakuljon ki.
Relatív rafting
Akik már legalább egyszer megpróbálkoztak vele valamely szomszédos országban, akár Ausztriában vagy Szlovéniában – hisz ezek a raftingturizmus kedvelt célállomásai –, tapasztalatból tudhatják, hogy a vadvízi folyó elnevezés gyors, nagy esésű, sziklákkal, zúgósorokkal tarkított és jéghideg, tiszta vizű áradatot takar. A fogalom, pedig feltétlen jóléti körülmények között, szervezetten, ellenőrizve, többnyire kiszámíthatóan űzött tömegszórakoztatást.
Mindez azonban teljesen más képet mutat a földgolyó túlsó oldalán. És ahogy közelítünk egy egészen más rafting-világhoz, úgy változik meg óráról órára világlátásunk és vélt vagy valós ismereteink a témával kapcsolatban. Persze először a fényképek, élményblogok és videók vágnak mellbe. Hatalmas vízhozamú, ám meleg vizű folyókat elképzelni sem tudtam azelőtt... A valóság azonban csak akkor sokkol igazán, amikor a megfelelő partszakaszon állva szembesülünk a folyó igazi dimenzióival!
Az életfonal mentén
Közép-Chile, a Déli-Andok csapadékos vidéke, Pucón körzete. A folyópartra érve első pillantásra semmi különöset nem tapasztalunk, frissen érkezett gringóként az időeltolódás és az évszakugrás is elegendő fejtörést okoz. Nagy, csendesen hömpölygő víztömeg, nyugodt felület a vízreszálláshoz, szép idő, hiszen az otthoni kora télből itt a nyárelőbe érkeztünk. A viselet könnyed, rövid ujjas evezősfelszerelés, a háttérben idegen ajkakról szokatlan nyelv szűrődik feléd. Az Európában is megszokott indulási rutin, felszerelés-ellenőrzés, evezéstechnikai tréning és biztonsági eligazítás a vendégeknek.
Igen, raftingturistáknak, hisz a Központi-völgy egyik legnépszerűbb outdoor-központja, Pucón város térségében vagyunk. Pöfékelő vulkánok alatt, lávafolyásokon bukdácsoló, zuhatagos folyók vidékén. Ide szerződtem – meghosszabbítva az európai nyarat – idénymunkára, biztonsági kajakosnak.
Az első napok a folyó megismerésével és az egyik legfontosabb feladattal, a többi túravezető elismerésének elnyerésével telnek. A vízreszállási helyen túl számomra is döbbenetesen új világ kezdődik: ilyen folyóarcot hiába keresnénk kon tinensünkön. A hullámok, a visszaforgó vízhengerek óriásiak, itt valóban az életet jelentheti az ún. „line”, vagyis az a képzeletbeli vonal, ahol egy folyón le kell, vagy le érdemes evezni. Persze mi is használtuk korábban e kifejezést, ám a „line” eddigi vizespályafutásomban csupán a játékból kitűzött, nehezen teljesíthető feladatok közé tartozó útvonalválasztást jelentette a sziklák és a zúgók erdejében. Ám itt maga az élet, a megmaradás vezérfonala! Elég egyetlen rossz döntés, elhibázott irányválasztás, és a víznyomás nem viccel: apró, sodródó levélként bánik emberrel, hajóval egyaránt.
Lélegzetelállító élmény, a vízhengerek szilvamagként lőnek ki magukból. És mintha kezdő lenne, úgy tör fel az emberben a réges-régi, egykori kezdetekkor oly sokszor érzett, majd az evezett napok múlásával egyre halványuló adrenalinlöket...
A „guide” jellemrajza
Ám nincs megállás, evezni és viselkedni kell az elismertségért! De mit is jelent ez valójában? A vadvizestársadalomban (is) komoly hierarchikus rétegződés tapasztalható. A hajózás, vízen járás általában parancsuralmi rendszert követel meg, ám a szűk vadvízi rétegben inkább a tudás, a tapasztalat és a helyzetfelismerő képesség, valamint a krízishelyzetek sikeres megoldása az érvényesülés kulcsa. Dicsvággyal, nagyképűséggel, kivagyisággal inkább csak munkanélküli lehet az ember, és nem a társai által is elismert túravezető.
Fokozottan veszélyes vizeken járunk, már az első benyomások is létfontosságúak, így a kezdeti beevezések alatt azonnal figyelnek, nézik, mit és hogyan csinálsz, miként kezeled az éles helyzeteket vagy viselkedsz az új, alig ismert körülmények között. Alapvető mindez, hiszen létfontosságú, hogy ha kell, rád bízhassák akár az életüket is…
Szöveg: Bott Máté
Kép: Bott Máté és Rios Tropicales
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
