Tele van szabadsággal, küzdelemmel és adrenalinnal is. És nemcsak a romkocsmák és a fürdők romantikus városa, hanem – talán nem túlzás ezt állítani – igazi outdoor főváros is. E téren kiváló adottságait fekvésének, főként a Dunáig ereszkedő Budai-hegységnek köszönheti. Budapest e kevésbé ismert arcának felfedezéséhez legtöbbször elég, ha követjük a természetjárókat és a sílécet cipelőket a Széll Kálmán tértől, a túlméretes hátizsákkal közlekedő siklóernyősöket, a terepfutókat, barlangászokat és sziklamászókat a 65-ös buszon, vagy a bicikliseket a Fogaskerekűn. (Nyitókép: Kálló Péter)

fotó: Szigeti-Böröcz Ferenc

Teljesítménytúrázók társasága

A széldzsekis úriember békésen üldögél kempingasztalánál a Széher úton. A környéken járókelők közlekednek, autók parkolnak, elmegy a busz. Néha aztán megjelenik egy-egy futóvagy túraruhát viselő alak, pecsétel valamit, és már rohan is tovább. Ez egy ellenőrző pont, az ide beesők pedig teljesítménytúrázók. Az esetenként hihetetlen népszerűségnek örvendő teljesítménytúrák (amilyen a Kinizsi Százas is) résztvevőivel is elsősorban a Budai-hegységben találkozhatunk nagyobb számban: van olyan családos túra, ahol önkéntes tűzoltók biztosítják az átkelést a Nagykovácsi úton.

fotó: Orosz Ádám, Outdoor Inhales

Az Olajipari Természetbarát Sportegyesület tagjai gyülekeznek a felújítás alatt álló Széll Kálmán téren

Eshet az eső, fújhat a szél, a bakancsos turistákat az sem zavarja, hogy az egykori Moszkva teret atomjaira szedték. Ők máig régi becenevén „Kalefnak” hívják kedvenc találkahelyüket, hiszen immár több mint 100 éve randevúznak e kedves, pirospozsgás, tiszteletreméltó természetjárók az „óra alatt”, hogy „felfedezzék” a lényegében a tértől induló Budai-hegység ösvényeit. Ismertetőjegyük a kamásli és a flaneling, valamint a túravezetők büszkén viselt természetjáró-jelvényei…

Sziklamászók a Kis-Sváb-hegyen

A napjainkra nagyrészt beerdősült budai kőfejtők ma már a fővárosi sziklamászók kedvelt helyei, hiszen akár munka után is kiszaladhatnak mászni egyet, ami azért világvárosi viszonylatban sem semmi. Csak a főváros határain belül is több kiépített, sziklamászásra alkalmas helyet, azaz mászóiskolát találunk. Ha a kötél nincs a hátizsákra kötözve, nehéz a sziklamászót felismerni; a legutóbb megnyílt kis-sváb-hegyi kőfejtő közelében azért néha el lehet csípni egy-egy mászót, ahogy az Álom utcán lépked felfelé beülőben, sisakkal, a sok felszerelés pedig csilingel rajta, a közeli játszótér aprónépének legnagyobb csodálatára.

Highlining a Tündér-sziklán

Nem nehéz kitalálni, hogy néhány elvetemült sziklamászó volt az, aki pár évtizeddel ezelőtt kitalálta az egyensúlyozás hevederre komponált művészetét. Mára a sportág továbbfejlődött. Az alapverzió a trickling, amikor a felszín közelében kifeszített hevederen lehet sétálni és mutatványozni (freestyle slacklining). Vigyázat, fertőző! Ha egy parkban látjuk őket, egyszerűen nem tudjuk levenni szemünket a légtornászok könnyed mozgásáról, egészen addig, amíg magunk is ki nem próbáljuk. A waterlining attól mókás, hogy víz felett történik a séta, a longlining lényege pedig a megtett táv. Amíg azonban a slackline-t bármely városi parkban lehet űzni, a highlining már igazi outdoor élmény: a nagy magasságban kifeszített hevederen való séta más jellegű kihívást jelent (bár kétségkívül ezt is lehet épített környezetben gyakorolni).

Terepfutó a 129-es buszon

A városban és mindenekelőtt a Margit-szigeten szembetűnő futóláz elérte a hegyeket is. A Budai-hegységbe tartó busz- és villamosjáratokon rendszeresen látni futózsákkal felszerelt, izmos lábú sportolókat, akik valamelyik végállomásról indulnak neki 10, 15, 20, 25 km-es, vagy akár hosszabb köreiknek.

Talpunk alatt Budapest

Szép időben a Margit hídról is látszanak a Hármashatár-hegy körül nyíló siklóernyő-kupolák, sőt sokszor a Duna vonaláig is berepülnek a bátrabb pilóták (szabályosan eddig lehet). És ők azok a hatalmas zsákot cipelő alakok is a 65-ös buszon. A Hármashatár-hegy teteje magyar viszonylatban jó starthelynek számít: magasan van, nagy, kényelmesen startolható, és sokan elférnek rajta, arról nem is beszélve, hogy megközelíthetősége jó, a panoráma pedig első osztályú. Hátránya, hogy az uralkodó szélirányt a hegy lefogja, továbbá a leszállásra alkalmas területek száma is erősen korlátozott a Duna irányában.
Az élvezetes panorámarepülés mellett viszont a siklóernyősök által közkedvelt távrepülésre nem igazán alkalmas. A ferihegyi légiforgalmi folyosó miatt ugyanis komoly légtérkorlátozás van életben: a pilóták 750 méteres tengerszint feletti magasságig repülhetnek Óbuda felett. Ez pedig épp nem elég arra, hogy komolyabb távokra induljanak. A történelmi hűséghez hozzátartozik azonban, hogy a hőskorban – amikor még a légtérszabályok sem voltak ennyire szigorúak – innen repülték az első magyarországi, 100 kilométernél hosszabb távot.

fotó: Selmeczi Dániel www.selmeczidaniel.com