Megszületésüknél Oroszország bábáskodott, és jelenleg is Moszkva „neveli” őket. A nagy kérdés pedig az, vajon milyen jövő elé néz a Luhanszki és a Donyecki szakadár „Népköztársaság”, ill. a két nagy ellenfél: Ukrajna és Oroszország?…

1990-ben – erős orosz segítséggel – kiáltotta ki függetlenségét az úgynevezett Dnyeszter Menti Köztársaság. Az oroszbarát szakadár területet a mai napig egyetlen ENSZ-tagállam sem ismerte el, de a közelmúltban Oleg Belavencev, Vlagyimir Putyin elnök megbízottja kijelentette, hogy a Moldáviától elszakított „ország” az Orosz Föderáció szubjektuma lesz, s „ez csak idő kérdése”, majd hozzátette, hogy Oroszország a Dnyeszter folyóig fog terjedni.

Hamisítatlan háború. Az orosz hivatalos szervek szerint a térségben nincsenek orosz reguláris csapatok, csak önkéntesek harcolnak – állítja Brenzovics László, a KMKSZ (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség) elnöke

Fotó: Erdélyi Eszkimó Péter

Látva azt, hogy az Ukrajnától elszakadt két „népköztársaság” milyen utat jár be, óhatatlanul a Dnyeszter Menti Köztársaság példája lebeghet előttünk.
A háború eddig majdnem 9500 halálos áldozatot követelt, Donbasz fizikailag és gazdaságilag is romokban hever, az utak, vasutak állapota katasztrofális, a luhanszki és a donyecki repülőtér használhatatlan, az ipar – beleértve az alapokat nyújtó bányászatot – pedig épp csak döcög. Lehetetlen hatékony mezőgazdaságot folytatni, az árak az ukrajnaiakhoz viszonyítva elérhetik a 150 százalékot, az élelmiszerek minősége az ellenőrzések hiánya miatt silány, az egészségügyi ellátás pedig túlterhelt és hihetetlenül gyenge. A belső és külső menekültek tovább nehezítik a helyzetet, ráadásul a megélhetési bűnözés vált a legmegbízhatóbb jövedelemforrássá.

Bizonytalan államok a bizonytalan államban

„Ukrajna egy éven belül békés úton visszakapja Donbaszt” – közölte tavaly márciusban a török televíziónak Porosenko, ukrán elnök. Akkor még azt remélte, hogy Moszkva a nemzetközi szankciók nyomására kényszerül majd kivonni katonai erejét a megszállt kelet-ukrajnai területekről.

Putyini vélemény. „Kijev nem akarja a minszki egyezményt betartani, ezért provokálja a fegyveres összetűzéseket”

Fotó: Erdélyi Eszkimó Péter

Ám a frontvonal mindkét oldalán a politikai-katonai vezetők igyekeznek fenntartani a feszültséget, vagy – ha úgy tetszik – a harci morált. A nehézfegyvereket gyakran költöztetik új helyre, aknákat és egyéb akadályokat telepítenek. A kényszersorozás nyílt intézményét leplezve a szakadárhelyszíneken csak úgy kaphat valaki állami állást, amennyiben teljesítette frissen előírt katonai szolgálatát; és mivel nyomasztó a munkanélküliség, ez a módszer működik… Szinte minden településen üzemel katonai parancsnokság, éjjel pedig részleges kijárási tilalom van érvényben. Mindegyik szereplő készül a harcra, lezáratlannak tartja a háborút.

A „népköztársaságok” fegyveres erői megszálló csapatokká váltak, amelyek az orosz parancsnokságnak engedelmeskednek. Putyinnak esze ágában sincs e fegyveres erőket kivonni Kelet-Ukrajnából, az ukrán politikai hatalom pedig jól felfogott érdekei miatt nem akarja – vagy nem meri – katonai erővel felszabadítani keleti végeit, hiszen az orosz haderő nagyságendekkel ütőképesebb…

Dmitrij Vinogradov, a RIA Novosztyi Hírügynökség politikai elemzője szerint Moszkva azt szeretné, ha a Luhanszki Népköztársaság (LNK), illetve a Donyecki Népköztársaság (DNK) autonómiát kapnának, Ukrajna politikai formája pedig föderációvá változna. Kijev ezzel szemben egységes államként akar létezni, és vissza akarja csatolni magához a két szakadár területet. És e bizonytalan állapot – amely a többi, Oroszországhoz közeledő szakadár államalakulatra is jellemző – még sokáig fennmarad. Minden attól függ, mi fog Ukrajnában, Ukrajnával történni…– Nem hiszem, hogy Oroszországnak igazán kellene e két terület. Van elég bajuk a Krímmel. Destabilizáló tényezőként, nyomásgyakorlásra viszont kiválóan megfelelnek – mondja Sterr Attila, ungvári tudósító. – A Krím elcsatolása után bármiféle autonómia említése is óriási ellenkezést vált ki Ukrajnában. Szerintem még évekig tart majd a huzavona, úgy, mint a Dnyesztermelléken, Abháziában vagy Dél-Oszétiában. Ott sem igazán beszélhetünk újjáépítésről, autonómiáról, de Oroszországhoz csatolásról sem. Ez utóbbi realitása csekély, itt sem gondolom, hogy bekövetkezne. Nem hiszem, hogy Oroszország a jelenlegi gazdasági helyzetben tovább akarná rontani a viszonyát a külföldi államokkal. Annyi feszültséget mindenesetre fenn kell tartani, hogy a lakosság ne a helyzetével, a putyini rezsimmel, hanem az – úgymond – külső veszéllyel, vagyis Ukrajnával és a mögötte álló NATO-val foglalkozzon – állítja a szakember.

Véres bábozás és megszállás

Mára mindkét „népköztársaság” teljesen elvágta Kijevhez kapcsolódó köldökzsinórját – hacsak azt nem számítjuk, hogy a területen komoly érdekeltsége van néhány ukrajnai oligarchának. Például a korábbi ukrán miniszterelnök, majd államelnök Viktor Janukovicsnak, az Európa leggazdagabb embereként elhíresült, tatár származású Rinat Ahmetovnak és Olekszandr Jefremovnak, aki Kijevben a Régiók Pártja volt frakcióvezetője, de feltűnt Jurij Bojko oligarcha neve is. Egyébként Porosenko Jefremovot a Luhanszki, míg Bojkót a Donyecki terület vezetőjévé nevezte ki… Azt, hogy esetükben Moszkva csak rábólintott-e az aspiránsokra, vagy egyenesen Putyin ajánlotta őket Porosenkónak, nehéz kideríteni.