LAMU – Középkorba zárkózva

„Ha csak a szépet látnád amit sosem tudnék szavakkal kifejezni az örömök kiszámíthatatlan útvesztők ez az én egyetlen jutalmam”
Ian Curtis/Joy Division: Isolation (Elszigeteltség)

Sziget-lét. Elszigeteltség

Lamu lagúnasziget a Csendes-óceán szegélyén, Kenya tengerparti szakaszának legészakiabb részén, a szomáliai határtól úgy 50 km-re. A 12 ezer fős Lamu-szigetvilág része. Komoly elszigeteltségben, határozott identitással, kulturális, vallási integritással. És annak ellenére, hogy van mobiltelefon és internet, ráadásul turisták is érkeznek, mégis egy középkorias város éli itt mindennapjait – az utcán hagyományos muszlim viseletbe öltözött nők és férfiak. Öreg, jellegzetes feketepenésszel takart, valaha fehér színűre meszelt házak, vésett mintás fakapuk, szűk sikátorok, korhadó vitorlások a kikötőben. A helyiek békésen gyalogolnak vagy szamárháton közlekednek. Motorbiciklit is csak kettőt találhat a számlálóbiztos… Csend persze még sincs: meglehetősen komoly az a hangzavar, amit a lakosok hangos beszélgetése, kurjongatásai, a mindennapi élet madárrikoltozással, csörömpöléssel, háttérzenével és szamárordítással vegyítve alkot – s valójában mindezek miatt csak az éjjeli elcsendesüléskor lehet meghallani a távolabb, a város északi szélén fekvő dízelgenerátoros áramfejlesztő állomás tompa moraját.

VILÁGOK TALÁLKOZÁSA. Nomád maszájok a középkori városban

Fotó: Kirschner Péter

Szamársziget

Aki nem hallott még szamárordítást, mindjárt az első hang után a mentők telefonszámát keresi, gondolván, hogy valakit súlyos baleset ért, és most az életéért kiált, annyira kifejezően fájdalmas, szívszaggató és egyben borzalmasan hangos az állat egyébként egykedvűen és unottan kivitelezett ordítozása. A macskák éjszakai szerelmeskedése jár hasonlóan döbbenetes, bár részleteiben nagyon is különböző hanghatással. A szamarak szigete – így is hívhatnánk Lamut, hiszen elképesztő mennyiségben élnek itt e szomorkás tekintetű, nagy teherbírású, egyébként pedig rendkívül csökönyös, mondhatni, megátalkodott négylábúak. „Ne mozdulj, míg nem ütnek, mint a szamarat!” – a helyi mondás a szamárháton töltött első napon értelmet nyer. Valóban, a szamárra semmilyen hatással sincs a barátkozás, a kapcsolatteremtés akármely formája. Itt nem segít a szép szó, semmi abból, amit együttrezonálásnak nevezünk (ahogyan egy lóval kommunikálni lehet). Nem, a szamár nem ilyen. Egy állatrajongó ember ne üljön szamárra, inkább válassza a véget nem érő gyaloglást a sziget minden négyzetcentiméterét beborító süppedő homokjában, amiben hosszasan lépdelni a 35 Celsius-fokban szinte lehetetlen, halálos! Közepesen edzett gyaloglók 30–50 percig bírják. Ha ez nem megy, az állatbarát függessze fel érzelmeit úgy 20 másodpercenként, ugyanis két erőteljes zablarángatás között ennyi telik el. És épp félidőben kell hangos ceccegés kíséretében a kezünkben lévő pálmalevélszárral jó nagyot, de tényleg jó erőset sózni az állat hátuljára. Ekkor a szamár valamelyest meglódul, ám nem árt a fenti műveleteket még megtámogatni: ez a lábunkkal az állat törzsének folyamatos, erőteljes és ütemes szorongatását jelenti. Csak így van arra remény, hogy odaérjünk valaha is, ahová indultunk. (Nem beszélve arról, hogy halálos versenyfutás részesei vagyunk: vajon odaérünk-e még azelőtt, hogy a szamár hátán végleg összetörne a fenekünk?…)

A SZAMARAM A MINDENEM. Csacsi, úgy szeretlek!

Fotó: Kirschner Péter

Tragikus változások szele

Lamu most még közlekedési szempontból is elszigetelt: bár sokféle járművel elérhető, ám mindegyik kifejezetten problémás menet. Autóval például Malindi után megállít a rendőrség: banditák uralják az utat, így mindenkinek – saját érdekében – napi 5-6 dollárért + kosztért egy-egy maszáj katonát kell bérelni, aki puskával beül mellé az autóba, és ha az útonállók úttorlaszt emelnének – ami rendszeres szokásuk –, ő ugrik ki elsőként, fegyveresen a járműből. A 250 km-es út így 5 óra, összesen 15-20 szembejövő járművel. Éjszaka katonával sem ajánlott… Középtávú tervek szerint azonban – kínai pénzből – a sziget nyílt óceán felé néző oldalán egy nagy kereskedelmi kikötőt építenének, amivel újra összekapcsolhatnák Lamut a külvilággal. E település ugyanis már a 13. századtól a világkereskedelem fontos pontja volt: egy olyan hálózat része, amely Délkelet-Afrikától az arab világon és Indián át egészen a Molukkákig terjedt. Úgy tűnik, bőven lesz kínai pénz az építkezésre: olyan jellegű és színvonalú megvalósítás ígérkezik, mint például Nairobiban, ahol kínai vállalatok városépítési és közlekedésszervezési szempontból sokszorosan meghaladott koncepcióval és igen gyenge, látványosan vacak minőségben soksávos autós-felüljárókat emelnek a város szívében... A kikötő ki fogja végezni Lamut – mindazt, amit ez a hely az itt élőknek és az ide látogatóknak jelent. Egyfajta Szentendrét csinál majd belőle, aminek persze megvan a varázsa, de azért mégiscsak mű az egész, úgy, ahogy van. És fojtogató folyondárként körbeveszi majd a modern kultúra és életvitel…