Narancsos fény szűrődik be az alig nyitott szemen. Ismét lobog a tegnap este elhamvadt tűz, és a lángoktól pár lépésnyire kiterített fekvőalkalmatosságokon mozgolódni kezdenek a hálózsákok. Az ébredezők lesöprik magukról a vörös port, és lassan készülődnek

Csaholó kutyák hangja dübörög át a süvítő szél fütyülésén, majd többszörösen verődik vissza a Fekete-Hagymás sziklafaláról, ahogy egyre közeledünk az esztena felé. A fák ropogva hajladoznak az üvöltő szélben, mely arcunkba vágja a havas eső hideg permetét: az ugatás egyre közelít, és egyszer csak szempárak villannak fel az éjszaka sötétjében

Egyedül bandukolok egy szűk kis sikátorban. Késő este van, s még ha fojtogató is, végelátható a sikátor, feltűnnek egy keresztutca fényei. Ahogy magam mögött hagyom az ódon hangulatot, egyből magával sodor az esti forgatag Pingyao főutcáján

Kezemben helyi papírpénz. Mao Ce-tung arca néz rám. Kommunizmus? Zsebemben plasztikkártya-metrójegy. Ha nem hagyom el a metró területét, egész nap utazhatom vele aprópénzért. Létező szocializmus? Mellettem, a szerelvény ülései fölött folyadékkristályos kijelző a kínai űripar eredményeiről tudósít. Elsöprő kínai technikai forradalom?

„Figyelj, erre a szitura tanulj be egy imát, vagy egy mantrát, vagy akármit, minden­­­-esetre ne arra számíts, hogy téged majd megmentenek. Nem leszünk nyolcezer méteren, messze nem, de ugyanazok a szabályok fognak vonatkozni mindenkire

Jakutföld. A metsző hideg a csontjainkig hatol, és a jeges levegő a tüdőnket ostorozza. Nézem a hőmérőt: –54 °C-ot mutat! A hideg összes szinonimája sem elég rá, hogy leírja, amíg az ember ki nem próbálja. A fehér hó egészen a horizontig kristályosan tükrözi vissza a sápadt napfényt. Körülöttünk béke honol, s a csend szinte nyomasztó. Átkozottul hideg van, s a leggyakoribb ránk törő érzés a kétségbeesés

Érintetlen, buja erdők, állatokban bővelkedő szavannák – Afrikára gondolva hajlamosak vagyunk ilyen képet festeni magunk elé. És amíg Dél-Afrika, Kenya vagy Tanzánia jól szervezett nemzeti parkjaira pillantva mindez nem puszta vízió, a kontinens politikai és társadalmi értelemben labilis régióiban a természeti erőforrások szakszerű felügyelete és hasznosítása álom csupán

„Mi szeretnék lenni a geográfusdiplomámmal? Terület- és ingatlanfejlesztő az Emirátusokban!” – mondta csodálkozásomra pár éve egy egyetemi hallgató Kölnben. Az ember ősösztöntől vezérelve többre vágyik: hiába gondolnánk, hogy egy német diplomás számára az egyébként virágzó hazája is eleget tud nyújtani. Dubaj, az Emirátusok lüktető metropolisza tényleg az anyagi és technikai lehetőségek végső határait feszegeti...

Hat éve jártam először Kubában. A repülőtéren órákig vártam az eltűnt poggyászok ablaka előtt, mert az összes dolgozó egy hátsó szobában a tévé körül állt, és hangosan vitatkozott: vajon Fidel Castro valóban csak beteg, vagy titkolják a halálát? Három évvel később, miközben az államilag engedélyezett első tüntetés visszhangjai szóltak szerte az országban, fél napot ültem a határőrség irodájában, mert túl nagynak ítélték a fényképezőgépemet egy rutinigazoltatás során. Egy évvel később a hatósági bonyodalmakat ugyan megúsztam, de a taxisofőrt nem, aki lelkendezett az ingatlanok privatizációjáról és az ország elhagyását szabályozó, szigorú törvények eltörléséről...

A Sóhajok hídjánál két, csillogó barna szemű kissrác rúgja a bőrt. Arról álmodoznak, hogy egyszer talán ők is a helyi csapatban, a Flamengóban játszhatnak, mint egykor Romario és Ronaldinho. Hajdanán talán ők is így kezdték… A vízparton műemlék házak sorakoznak, az utcákon nagy a nyüzsgés. Napfényes, szeptemberi délután, „mediterrán” Velence-nap. De ez valahogy más…

„Aznap hatalmas esőzés volt, mintha megnyílt volna az ég. A bőséges esővel együtt pedig én is lepottyantam anyám kunyhójába. Hát így kerültem erre a világra. Az én fiam pedig, aki úgy fogant, hogy amikor az asszony vízért ment a patakhoz, véletlenül egy halat is kimerített a vízzel együtt. Amikor a nő éjszaka arra ébredt, hogy megszomjazott, ivott a kancsóból, de véletlenül a halat is lenyelte. A halacska aztán növésnek indult a pocakjában, majd pár hónap múlva »embergyerek« formájában jött a világra.”

A hidzsra 909. évének Muharram havát írták (1503. július). Az öreg nomád épp hazaterelte ménesét, leszállt a lováról, és szétnézett. A Kara-Tegin-völgyben volt a nyári szállása, a négy nemezházból álló tábor körül békésen legelésztek a jószágok. A tetőnyílásokon keresztül füst tekergett az ég felé, az asszonyok már főzték a teát. A Pamír hófödte csúcsain megcsillant a lenyugvó Nap fénye. A hegyi legelőn hűvös szellő szaladt keresztül, a pásztor orrát megcsapta a kesernyés füvek illata. A völgyben nagy robajjal hömpölygött a Szurháb, elnyomva a tücskök esti koncertjét. A pásztor elégedetten indult a jurtája felé, amikor hirtelen lovasokra lett figyelmes a völgyben. Szemmel láthatólag hosszú utat tehettek meg, mert a lovak nehéz léptekkel haladtak a folyó mentén. Bekiáltott a sátrába:

Bár végtermékét ma már jobbára csak a nyári grillezés fűtőanyagaként ismerjük, a szénégetés rendkívül ősi mesterség. A kovácsok már évezredekkel ezelőtt is égettek faszenet, egy kisebb boksa termése akár 5-6 évig elegendő volt egy műhely működéséhez. Nagybani előállítása tüzelőanyag-igényes iparágak kiszolgálójaként alakult ki – a praktikumot szem előtt tartva. A szenítés során a fa elveszíti tömegének 3/4 részét, így sokkal könnyebben és olcsóbban szállítható, emellett ebben a formában a nehezen megközelíthető területek faállományának felhasználása is gazdaságossá vált. A vas- és ólomeszköz-készítés mellett a sófőzés és az üveg- és lőporgyártás is nagy mennyiségű tüzelőanyagot igényelt. A kovácsok és az élelmiszeripar egyes ágazatai (pl. olajütők) az előbbieknél jóval kisebb piacot jelentettek, de a faszenet évszázadokig használták a háztartásokban is – gondoljunk csak például a szenes vasalókra

A svájci Fekkerchilbi egy vallási hagyományokban gyökerező, az itthoni búcsúkhoz hasonló ünnepség, vásári forgatag (Fekker [Fecker]: a vándorlókra használt kifejezés; Chilbi: a „búcsú” Svájcban használt megnevezése). Közösségi élménye minden bizonnyal erősíti a többségükben ma már letelepedett, ám korábban vándorló életmódot folytató jenisek szorosabb együvé tartozásának érzését. A tradíciót az 1980-as években egyszer már sikerült évi rendszerességgel feleleveníteni, elhalása után 2003-tól újra megszervezték, ám évenként – több támogatóval meg­erősítve – 2009-től Brienzben szervezik. Idén pedig október 4. és 6. között Zürichben, a Helvetiaplatz területén rendezték meg. Az esemény jelentőségét emelendő felvették a svájci élő hagyományok rendezvényeinek listájára, amely jelenleg több száz svájci tradicionális eseményt tartalmaz

Délután négy óra. A dakari nap még magasan jár, aranyszínűre árnyalja a homokszemeket, amelyek vakítása az idő előrehaladtával egyre inkább tompul. Óvodásforma gyerekek jelennek meg az iskolaépület mögötti, tágas placcon. Pólójukat és nadrágjukat ledobják, alsónadrágban húzzák-vonják-lökdösik egymást. Egyikük alulra kerül a birkózás hevében: Éljen! – kiabálja a győztes, és máris belekezd kedvenc birkózója örömkoreográfiájába. Tekete-tekete-tek-tek-tek-te-tek-te-tek – fújja, miközben kis lábaival a mondóka ritmusára lépked

A Khoiak-ünnepsorozat az ókori egyiptomiak egyik legfontosabb ünnepi eseménye volt, amelyet a különböző helyi kultuszközpontokban és templomokban az Áradás évszakának 4. hónapjában (november táján) rendeztek meg. Ekkor születtek a gabonamúmiák is, ám készítésükről és rituálékban betöltött szerepükről kevés információval rendelkezünk. Egy újonnan alakult kutatócsoport azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteményében található két gabonamúmia vizsgálatával fényt derít a készítési mód sajátosságaira

Van, aki szöges ágyon fekszik, más évek óta magasba tartja a karját, akad, aki napokra elásatja magát. Guruk, szentek, szádhuk, fanatikus rajongók, zarándokok, vallási vezetők vagy csak mindennapi hívők tömegesen jönnek ide. Van, aki napokig utazik, más hetekig gyalogol, és akad, aki hónapokig itt marad. A legtöbbjük legalább egyszer alámerül a Gangesz vizébe, hogy megtisztítsa magát karmájától. Énekelnek, táncolnak, imádkoznak, hallgatják a tanítást – és meditálnak. A 2013-as Kumbh Melára több mint 100 millió látogatót vártak…

A Börzsöny hazánk egyetlen hegysége, melynek lankái híján vannak szőlőültetvényeknek. ”Szégyenszemre” még a keleti végén megbúvó Szendehely kevéske tükéje is a Mátrai Borvidéket gazdagítja. Jobban szemügyre véve a térséget, azért akad néhány fürt, amiről szemezgethetünk…

„Ready for departure”. Már repülünk a Nyárád mente felé, amikor a CTSW UL sportrepülőgép rádiójából ismerős hang, Nagy Tamás jellegzetes, nyugalmából soha ki nem zökkenthető beszéde hallatszik. Jelzem Siminek, azaz Simion Campeannak, az UL-gép vezetőjének, hogy a menetrend szerinti járattal épp az egyik otthoni pilótám készülődik a marosvásárhelyi felszállásra. Eszembe jutnak közös hazai repüléseink, a rengeteg együtt fényképezett lelőhely és persze az erdélyi táj markáns különbségei, amelyek más módszereket igényelnek és más eredményeket hozhatnak, mint az otthon közel két évtizede folyó kutatásaink

A dereglye hangtalanul siklik a csatornán, a félhold fehéres fényénél éppen csak kivehetőek a felszínt borító vízijácint duzzadt levelei, amelyek közé csónakunk nyílegyenes, sötét csíkot fest. Fejlámpáink fényében a kajmánok szeme körös-körül tucatnyi kék, lila és vörös gömbként csillog a vízben. A kormányos hátulról megveregeti a vállam, és jobbra mutat, a bozótosba, ahol egy másfajta, sárga szempár világít. Pulzusom felgyorsul, és a kezem közt vékony, sípoló hang jelzi, hogy a vakurendszer feltöltődött, használatra kész.Jaguárok után járunk, de napok óta nem láttunk egyetlen nagymacskát sem. Ez lenne a pillanat?