Füstölt elefántláb a pult alól
Közép-Afrika
Érintetlen, buja erdők, állatokban bővelkedő szavannák – Afrikára gondolva hajlamosak vagyunk ilyen képet festeni magunk elé. És amíg Dél-Afrika, Kenya vagy Tanzánia jól szervezett nemzeti parkjaira pillantva mindez nem puszta vízió, a kontinens politikai és társadalmi értelemben labilis régióiban a természeti erőforrások szakszerű felügyelete és hasznosítása álom csupán
A Mefou Nemzeti Parkban jól felkészült idegenvezető mesél a kameruni gorillák és csimpánzok hányatott sorsáról. A területen működő „árvaházban” veszélyeztetett fajok magukra maradt fiatal egyedeit gondozzák – gorillabébiket és fiatal csimpánzokat. Az illegális vadhús-kereskedelem virágzik, pedig három év börtönre is számíthat, aki egy gorillát itt elejt.
Hiába, a majomhús kelendő a bush-meat, azaz a vadhús piacán. Az ország egy felnőttre jutó évi bush-meat-fogyasztását 2,5 kilogrammra becsülik, ez pedig a 16 milliós lakosságra vetítve tekintélyes mennyiség. Az erdőgazdálkodás tovább rontja a vadak esélyeit: a fakitermeléshez létesített friss úthálózatnak nemcsak az erdész örül, de az orvvadász számára is zöld utat jelent az erdő „kiaknázatlan” mélye felé.
Dől a fa!
A szomszédos Kongóban elterülő djoumi erdő tizenötezer hektárjának kitermelése ugyanakkor tervezetten zajlik: a területet hat egyenlő részre osztották, amelyeket négyéves szünetekkel, 1-2 év alatt termelnek ki, majd 30 éves pihentetésről szólnak az előírások. Az erdei közlekedési infrastruktúrát a hatóságok jóváhagyásával jelölik ki úgy, hogy az a lehető legkisebb kárt tegye az élővilágban. A majd’ 20 méter széles fő közlekedési sávon kívül tisztásokat is fenntartanak, ahol a szállító- és munkagépek megfordulhatnak, illetve itt halmozzák fel a kitermelt fatörzseket is. Az erdőjáró felderítők a fák jó ismerői, a vágandó példányokat a fa fajtája és a törzs átmérője alapján választják ki. A favágók két-három fős, összehangolt csapatban dolgoznak. A fa dőlési irányát is megtervezik, hiszen fontos, hogy lehetőleg ne állja útját semmi, illetve, a lábáról levett fát azután a munkagép könnyen ki tudja húzni az útig. A libanoni cég koncessziós területén dolgozó hatvan, többségében kameruni munkás heti 50–70 fát termel ki. A törzsek feldolgozatlan formában, kamionokon jutnak el a nemzetközi kikötőig, ahonnan az értékes áru Kína vagy Európa felé veszi az irányt.
„Tüdőbaj”
Mindeközben Földünk „második legjelentősebb tüdeje” folyamatosan gyengül. A Kongó-medence 198 millió hektáros, hat országra kiterjedő erdőövezete az Amazonas-medence után a második legnagyobb egybefüggő trópusi erdő. Kiterjedése 1980 és 1995 között évente 1,1 millió hektárral – egy Jamaica-méretű területtel – csökkent! Leggyorsabban a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Kamerunban zsugorodnak az erdős területek. Mindezzel párhuzamosan a lakosság lélekszáma megkétszereződött, ami természetesen a föld és az élelmiszer iránti igény növekedését hozta magával. Így az erdőpusztulás elsődleges oka a mezőgazdasági célú területtisztítás (jellemzően kakaó- és kávéültetvények számára), mely kiegészült a nemzetközi piacok növekvő trópusifa-éhségével.
Őslakos-krízis
Az erdőirtás nemcsak az élővilágot, de az emberi kultúrákat is veszélyezteti. A több mint 250 etnikumnak otthont adó Kamerun őshonos népcsoportja, a vadászó-gyűjtögető életmódot folytató pigmeus szimbiózisban él az erdővel. Az alacsony növésű erdei emberek rendkívül jó vadászok és ügyes mézgyűjtők. Hagyományokon alapuló, szoros kapcsolat fűzi őket az erdőhöz, ami életük alfája és ómegája; otthonuk, kenyéradó gazdájuk a fák világa. Emberjogi aktivisták már évekkel ezelőtt felhívták a figyelmet arra, hogy az erdőirtás következtében a baka pigmeusok eredeti életterük jelentős részéről kiszorultak. Rámutattak, hogy a növényeken és állatokon túl a pigmeusok is az erdei ökoszisztéma fontos részei, az erdőpolitikát pedig ennek hatványozott figyelembevételével kellene formálni. És akkor a bennszülött vadászat kérdése még mindig nem oldódott meg: nyilvánvaló konfliktust okoz, hogy míg felmenőik évszázadokon át vadásztak erdei állatokra, ma egyszer csak azt hallják, hogy zsákmányállataik veszélyben vannak, ezért vadászatukat betiltották. Életterükből kitúrva, alapvető élelemszerzési tevékenységüket „kriminalizálva” pedig kisemmizve érzik magukat. Miközben az állatok jogainak védelméről gondoskodnak, a baka pigmeusok kulturális öröksége a szabályozások martaléka lesz.
A djoumi élelmiszerpiacon persze vadhúst is kapni. A csimpánz- és gorillahús mindennapos, rövid kérdezősködés és néhány szál ajándék cigaretta után pedig megnyílnak a kapuk. Az egyik kiskocsma bódéjában tekintélyes méretű, füstölt elefántlábszeletet „imádkozok ki” a pult alól – a jó ötkilós húsdarabért 5000 forintnak megfelelő összeget kérnek. Finom étel, és sokáig eltartható – érvel az árus. A vásárlás elmarad, és a túl sok kérdezősködés miatt gyanússá is válok. A füstbe ment üzlet végén a portéka hamar zsákba kerül, az eladó pedig jobbnak látja felszívódni a djoumi erdő fái között.
A teljes cikket A Földgömb 2014. áprilisi lapszámában olvashatja!
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
